A Facebookon megszüntetik a tényellenőrző csoportokat
Mark Zuckerberg ezentúl Donald Trump elnökkel vállvetve dolgozna.
Mark Zuckerberg ezentúl Donald Trump elnökkel vállvetve dolgozna.
Az indiaiak életében még a szupergazdag esküvőnél is életbevágóbb, hogy a világ legnépesebb országának legnagyobb vállalata úgy szervezze meg utódlását, hogy az ne vezessen a kétezres évek elején kialakult konfliktushoz, amely már-már a hatalmas ország energetikai biztonságát is veszélyeztette. Kicsoda az ifjú férj, Anant Ambani apja, a világ egyik leggazdagabb embere, a Reliance Industries Limited elnök-vezérigazgatója, aki most adja át birodalmát gyermekeinek?
Természetesen azonnal értesítették a Facebook népét az örömhírről.
Jó sikerült a Facebook-alapító keddi napja; 6,2 milliárd dollárral nőtt a vagyona, és ez elég volt ahhoz, hogy rögtön két helyet ugorjon előre a leggazdagabbak listáján.
A Facebook-főnök a mai napig nem tudja eldönteni, szerkesztendő médiának vagy csak neutrális platformnak tekinti-e termékét. Ez baj. Vélemény.
Felcsút első embere - egyben a leggazdagabb választott politikus - hirtelen lemondott a faluvezetésről. Bár korábban azt mondta, a ciklust kitölti, hétfőn közölte, érdekeltségei olyan átfogó szervezeti átalakítás, illetve tőzsdei tranzakció előtt állnak, amelyek mellé nem fér bele a polgármesterség. Végigvettük, milyen terhektől szabadul meg Orbán Viktor barátja.
Mark Zuckerbergnek, a Facebook közösségi oldal alapítójának és vezérigazgatójának az amerikai képviselőház kereskedelmi bizottsága előtt kell tanúvallomást tennie a cég adatkezelési gyakorlatáról. Az április 11-ére időzített meghallgatást amiatt tartják meg, mert a Cambridge Analytica nevű céget azzal vádolják, hogy a Facebook-felhasználók adatainak felhasználásával befolyásolni akarta a választási eredményeket. Az ügy minden netező számára tanulságos.
Szürreális mélységben botorkál a Tv2, amelynek reggeli műsorából megtudhattuk, hogy a Facebook beszállt a magyarországi kampányba”, letiltja a migránsozós tartalmakat, ezért a jobboldal számára súlyosan egyenlőtlen helyzet alakult ki. És a műsorvezető Pachmann Péter erre képes volt azt az egybites kérdés feltenni, hogy ’na de hogy, hiszen Zuckerberg nem tud magyarul’. Persze, mert ha tudna, nyilván ott ülne és saját kezűleg irtaná a revolvermédia agymenéseit. Így viszont kénytelen adminokat bevetni.
Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi portál vezérigazgatója bocsánatkérő hirdetményét közli az Observer brit napilap.
A legnagyobb vesztes Mark Zuckerberg volt, akinek a magánvagyona 10,3 milliárd dollárral esett vissza egy hét leforgása alatt, miután botrányba keveredett cégével, a Facebookkal.
Aki manapság nem kockáztat, az a legnagyobb kockázatot vállalja. Így gondolja, és ezt tanítja a Massachusetts Institute of Technology menedzserképzőjének professzora. Bill Aulen nem kisebb nagyságot idéz, mint Mark Zuckerberget.
A Humbák művek mögött álló „atya” médiadiktátornak nevezte Mark Zuckerberget.
A Facebook alapítója egy édesapja által készített videót töltött fel saját profiljára. Sosem diplomázott le, de a felvételinek láthatóan nagyon örült.
Egy Budapesten talált puli dalban kérte meg Valentin-napon a Facebook atyjának kiskedvencét.
Világkörüli utat tettem, és frivol szórakozásra szórtam a pénzt, miután összehoztam több tízmillió dollárt a Szilícium völgyben - mesélte egy fiatal informatikai vállalkozó a BBC-nek. Aztán hazaértem, és elkezdtem unatkozni.
Aaron Sorkin, a Social Network - A közösségi háló forgatókönyvírója szívesen elkészítené a film második részét. Egy feltétele van: David Finchernek kell azt is rendeznie.
A Facebook részvényeinek értéke négy és fél százalékot esett arra a hírre, hogy az alapító nagy változásokat tervez a hírfolyamban.
A Facebook-alapító ráadásul némi humorral is felszorozza a nyerő kombinációt, mi több, az apaság örömeit és az egészséges életmódot is emlegeti.
Többszörös milliárdosok dollárban számolva, megtehetnék, hogy minden áldott nap a legdrágább éttermekben esznek, néhány amerikai csúcsgazdag mégis ragaszkodik a "hazaihoz', például a McDonald's-os gyorskajához.
Warren Buffett, akit sokan az USA legnagyobb befektetőjének tartanak a most élők közül, szabadidejének 80%-át az olvasásnak szentelte, amikor összehozta hatalmas vagyonát.