Már menhelyi kutyáknak is lehet ételt rendelni
Egy virtuális éttermen keresztül tehetjük jobbá a gazdára váró állatok életét.
Egy virtuális éttermen keresztül tehetjük jobbá a gazdára váró állatok életét.
Egy fél ország szurkol Ellenbacher Attila tévészerelőnek, aki 2012-ben kezdett el használt és használható tévékészülékeket felajánlani kórházaknak, gyerekotthonoknak, börtönöknek, rászoruló közintézményeknek. A jótékony akciónak híre ment, egyre többen ajánlják fel tévéjüket és egyre több helyen jelzik, befogadnák azokat. Most azonban problémásnak látszik a folytatás.
Magyarországon még mindig kuriózumnak számít az adakozás, pedig vannak olyan, társadalmilag rendkívül fontos kezdeményezések, amelyek az adományozók segítőkészségének köszönhetően képesek működni. Ezt ismerte fel a 85 éves Erzsébet, aki szerint ahhoz, hogy adjunk, nem pénz kell, hanem jó szív. Így aztán úgy döntött, hogy a házát a Hospice Alapítványra hagyja, mert a méltó halálhoz mindenkinek joga van.
3,3 millió forint folyt be az Aurora zenekar pólóiból a nehéz helyzetbe került Szilágyi István javára. A zenészek szerződésben is rögzítik, hogyan akarják a pénzből egyenesbe hozni "Pityi bácsi" életét.
Az énekesnő karitatív tevékenységéért kapott kitüntetést egy elitegyetemtől.
Most hétvégén a Tesco áruházakban adományozhat tartós élelmiszert a Magyar Élelmiszerbanknak, amely a rászorulóknak fogja elvinni az adományokat.
A diákok rendhagyó ballagási akciójukkal a megváltozott munkaképességű emberek munkakeresését és munkavállalását segítik.
Továbbra is rejtély, honnan jött össze az elmúlt években több százmillió forint a kormánytámogató civileknek. Kiderült, a honlapon feltüntetett támogatók közül többnek sejtelme sem volt róla, hogy kapcsolatban áll a CÖF-fel. Így járt a Magyar Pumi Klub, a terézvárosi dalkör, sőt a református egyház zsinati irodája is.
Első gyermeke születésének alkalmából ajánlotta fel jótékony célra vagyonát Mark Zuckerberg, azonban kritikusai betámadták, mondván a jótékonykodással csak a nyereségadóból szeretné leírni az összeget. A Facebook alapítója reagált a kritikus hangokra, hogy miként tervezi az adományozást és a jótékonykodást adózás mellett.
A Facebook-főnök gigantikus jótékonykodási akciója után szétnéztünk, idehaza hogyan adományozunk. Sokan még titokban csinálják, új trend az élmény alapú adományozás.
A webes vállalat 3,1 milliárd forintos célt tűzött ki maga elé, és az adakozásból jócskán kiveszi a saját részét is.
Higiéniai eszközökre minden mennyiségben szükségük van a budapesti tranzitzónákban időző bevándorlóknak, hiány van kisméretű férfi ruhákból is. Női és gyerekruhából, játékokból azonban túlkínálat van, legalábbis jelen pillanatban. A Déli pályaudvarhoz még önkénteseket is vár a Migration Aid.
Karácsony előtt az adakozási kedv is felbuzog az emberekben, az adományozás kultúrájában azonban még van hova fejlődnünk. Sokan nem tudják, hogy a pénzen kívül mi a leghasznosabb adomány, ezért sokszor használhatatlan tárgyak tömkelege árasztja el a mélyszegénységben élőket. Összegyűjtöttük, hová és mit adhatnak le azok, akik az utolsó pillanatban adakoznának.
A legvagyonosabb segélyszervezetek fölözik le az adományok felét.
Tavaly karácsonykor több mint egymillió forint jött össze az egyik gyermekkórház számára a Maciakció elnevezésű adománygyűjtés révén.
A lyuk az országban és a szívekben van - írják a kezdeményezők, akik több mint 100 ezer dollárt gyűjtöttek a lyuk kiásására. Most is zajlik a munka.
A héten elindult egy honlap, amelyen keresztül közvetlenül lehet segítséget kérni vagy ajánlani. Egy miskolci kislány máris boldog lett.
Az Alibaba kínai alapítója festette, a bevételt eladományozta.