#adózás

Változtak a családi adókedvezmény szabályai

Januártól bővült a családi adókedvezményre jogosultak köre, módosult az eltartottak körének meghatározása, emelkedett a két eltartott után járó családi kedvezmény, továbbá változtak az igénybevétel szabályai is - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján közzétett tájékoztatóból.







Újabb adózási kiskapukat zárna be a kormány

Újabb adóelkerülési kiskapuk zárulnak be azzal, hogy Magyarország is csatlakozik az OECD multinacionális vállalatok adóelkerülési és agresszív adótervezési gyakorlata ellen fellépő információcsere egyezményéhez - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).





Revizor a kapuknál – avagy hogyan jöhetünk ki legjobban egy adóellenőrzésből?

Összeszorul a gyomrunk, bármilyen nem várt levél érkezik a NAV-tól, főleg, ha adóellenőrzést helyeznek kilátásba. Azt érezzük, hogy hiába próbáltunk minden szabályt betartani, „azért jönnek, hogy megbüntessenek.” Pedig nem kellene rettegnünk a hatóságtól, ha felkészülünk, ugyanúgy, mintha egy tárgyalásra érkezne az üzleti partnerünk. És igen, itt is komoly profitot bukhatunk, ha nem sül el jól a biznisz.


Minden itt megtermelt 100-ból 39 forintot elvesz az állam

Tavaly a magyar állam keményebben adóztatott, mint a jelentős földgázvagyonon ülő Norvégia vagy éppen a jövedelmi viszonyai miatt sokak által irigyelt Luxemburg. A régióban is mindenkinél magasabb az adóterhelésünk. Az utóbbi tíz évben az adócentralizáció növekedése az egyik legnagyobb volt nálunk az Európai Unió országai között.




Kezdik érezni az amerikaiak, mit fizetnek Trumpért

Több mint 20 millióan veszítik el az egészségügyi biztosításukat az Egyesült Államokban, miközben az amerikai társadalom leggazdagabb egy százalékánál több pénz marad. Azokat pedig, akik az újonnan megválasztott elnök intelmeivel szembe mennek, és mégiscsak az országhatárokon kívülre viszik a termelésüket, 35 százalékos adóval sújtják.



Most kell lépnie, aki szabadulna az evától

December 1-je és december 20-a között kell intézkedniük azoknak, akik jövőre szabadulnának az egyszerűsített vállalkozói adótól (eva) vagy éppen azt választanák. Akik eddig is az eva szerint adóztak, és nem változtatnának, azoknak nincs teendőjük.



Megint drágább lesz autózni

Tavalyhoz képest 14 százalékkal, 13 500 forintról 15 400 forintra emelkedett az új kgfb-szerződések átlagdíja, miközben a váltás mellett döntő autósok átlagosan 6 ezer forinttal fognak kevesebbet fizetni az eddigi biztosítójuk által megajánlott díjhoz képest.