Így "szelidítik meg" Romániában az adó- és munkaügyi ellenőröket

Nem bírságolhatják meg többé az első kihágásnál az ellenőrök Romániában az adó- vagy munkaügyi szabálytalanságon ért cégeket: az erről szóló törvénytervezetet nagy szavazattöbbséggel fogadta el szerdán a bukaresti képviselőház.

  • MTI MTI
Így

A jogszabály kihirdetése után az adóhatóság vagy a munkaügyi felügyelőség ellenőreinek az első kihágásnál előbb figyelmeztetniük kell a cégvezetőket, tájékoztatniuk kell őket a jogszabályi követelményekről és határidőt kell megszabniuk a hiba helyrehozására.

Bírságolniuk ezentúl csak a visszaeső szabálysértőket szabad. A törvény szövege szerint ugyanakkor háromévente egyszer részesülhetnek elnéző bánásmódban a cégek.

A törvény indoklása szerint eredményesebben lehet jogkövető magatartásra szoktatni a vállalkozókat, ha a szigorú büntetés helyett a megelőzésre fektetik a hangsúlyt.

Várhatóan több mint háromszáz adó- és munkaügyi szabálysértés esetében lehetnek elnézőbbek a felügyelők. A kedden elfogadott kerettörvényhez kormányrendeletben fogják később nevesíteni azokat a szabálysértéseket, amelyeknél nem bírságolhat azonnal az ellenőr.

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Már az alkoholistákat és a dohányosokat is Ozempic-kel gyógyítanák, de miért van a szernek annyi mellékes jó hatása?

Sokat köszönhet az Ozempic és a Wegovy Hollywoodnak, ott derült ki, hogy radikálisan le lehet fogyni a szemaglutid alapú gyógyszerekkel – de a függőségekre gyakorolt jótékony hatása is a sztárok által bukott ki. Rengeteg kutatás indult, hogy kiderüljön, miért válnak be számos betegség ellen a cukorbetegségre kifejlesztett gyógyszerek.