#adó


A cégtulajdonos is üdülhet SZÉP kártyával
 

A cégtulajdonos is üdülhet SZÉP kártyával

A cafetéria – választható elemekből álló juttatási csomag – önmagában nem adójogi fogalom, ezért többféle jogviszonyban adható, a munkavállaló mellett kaphatja akár a cég tulajdonosa is, de egy adóellenőrzés esetén szükséges lehet bizonyítani, hogy a juttatást a magánszemély nem a tevékenysége ellenértékeként kapta.

hvg.hu hvg.hu

Jövőre már a NAV készítheti el az adóbevallások egy részét
 

Jövőre már a NAV készítheti el az adóbevallások egy részét

Járulékkedvezményt kaphatnak a mezőgazdasági munkásokat alkalmazó cégek, kisebb adóval számolhatnak a bankok és a társasági adó is csökkenhet jövőre – egyebek mellett erről beszélt Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi helyettes államtitkára a Napi Gazdaságnak. A tervek között szerepel az is, hogy nem bírságolnák kisebb adminisztratív hibákért az adójukat időben befizető vállalkozásokat, illetve az adózók egy részének jövőre már a NAV készítheti el az adóbevallását.

MTI/Napi Gazdaság MTI/Napi Gazdaság





A napelemek után már a hőszivattyúkra és szélerőművekre is újabb sarc jöhet
 

A napelemek után már a hőszivattyúkra és szélerőművekre is újabb sarc jöhet

Illés Zoltán, a második Orbán-kormány környezetügyért felelős államtitkára szerint a napelemekre kivetett termékdíj után újabb megújulóknál jöhet a termékdíj. A kormányzat zöldpolitikájával kapcsolatban a volt államtitkár igencsak élesen fogalmaz: láthatóan nem értik a kor szellemét, ahol még a hatalmas szénvagyonú Kína is átáll zöldenergiára.

hvg.hu hvg.hu

Megugrott az adóék a gyerek nélküli magyar szingliknél 2010 óta
 

Megugrott az adóék a gyerek nélküli magyar szingliknél 2010 óta

Megközelítőleg egy százalékponttal emelkedett az átlagbér adóterhe az OECD tagállamaiban 2010 és 2014 között - derült ki a szervezet kedden nyilvánosságra hozott jelentéséből. Magyarországon az adóék - azaz a nettó kereset és a teljes bérköltség aránya - 2010 óta 2,42 százalékkal nőtt, ezzel az ország az emelkedés mértékét tekintve bekerült az első öt ország közé.

MTI MTI


Hamarosan elkezdhet dőlni a pénz hozzánk is
 

Hamarosan elkezdhet dőlni a pénz hozzánk is

Közép- és Dél-Kelet-Európa kilenc vizsgált országa – köztük Magyarország – a gyenge euró és az olcsó kőolaj legfőbb haszonélvezője. Külön-külön kevéssé, de egyben akár jó terep is lehet a tőke számára a sokáig egy helyben toporgó régió. A szakértők azt azért hozzáteszik, hogy Magyarországon a kormányzat a törvénykezés segítségével hoz kedvezőbb helyzetbe cégeket és cégcsoportokat.

hvg.hu hvg.hu


Róma bezárná a vatikáni adóparadicsomot
 

Róma bezárná a vatikáni adóparadicsomot

Az IOR vatikáni bank nem egyházi olasz ügyfeleinek listáját kéri a pápai államtól az olasz kormány. Az olasz sajtó szerint csaknem négyszáz olasz birtokol vatikáni számlát tetemes összeggel anélkül, hogy ez után adót fizetne.

MTI MTI

1200 forint lesz az építményadó Zalaegerszegen
 

1200 forint lesz az építményadó Zalaegerszegen

Az eredetileg számított összegnél valamivel alacsonyabb, várhatóan 1200 forint lesz az éves építményadó Zalaegerszegen, ahol a megyei jogú városok közül egyedüliként eddig nem volt és a remények szerint csak néhány évig lesz ilyen helyi adó - közölte szerdai sajtótájékoztatóján a város polgármestere.

MTI MTI

Na, mit gondol, hol a legjobb adózni? És a legrosszabb? Nem, nem nálunk
 

Na, mit gondol, hol a legjobb adózni? És a legrosszabb? Nem, nem nálunk

A legnagyobb európai gazdaságok közül a legkedvezőbb adórendszer Hollandiában működik, a legtöbb kihívással pedig Olaszországban találkoznak a cégek. A nemzetközi mintához hasonlóan a főként nagyvállalatok képviselői közül kikerülő hazai válaszadók alapvetően jónak ítélik a kapcsolatot a NAV és az üzleti szektor között, több területen mégis szükségesnek éreznének változtatásokat.

hvg.hu hvg.hu

Ez a cégvezetők igazi rémálma
 

Ez a cégvezetők igazi rémálma

Gyakran szembesülnek azzal a cégvezetők, hogy a cégbíróság felszólítja őket, hogy amennyiben nem állítják helyre a cég törvényes működését, megindítják a kényszertörlési eljárás. A vezető tisztségviselő és a cég tagja eltiltható többségi tulajdonszerzéstől és milliókra bírságolható. Az Adózóna megmutatja, mi is történik valójában.

hvg.hu hvg.hu




Kína olyat lépne, amire még soha nem volt példa
 

Kína olyat lépne, amire még soha nem volt példa

Unortodox adóztatási módszerhez folyamodik Kína, hogy letörje a korrupciót és új bevételekhez jusson. A tervek szerint az idei évtől szigorúbban veszik azokat a szabályokat, amelyek minden kínai állampolgárnak kötelezik az anyaországban történő adózást, függetlenül a jövedelem termelésének helyétől. Azonban a konkrét megvalósíthatóság részletei homályba vesznek, és számos körülmény nehezíti országon belül és kívül egyaránt.

Földi Gábor Földi Gábor