Az akkugyárak mellett egyik nagy beszállítójuk is Magyarországra érkezett
Autómotor-alkatrészek gyártására hozták létre az LG Magna e-Powertrain Hungary Kft.-t, amely a két óriás, az LG és a Magna vegyesvállalatának a leánya lesz.
Autómotor-alkatrészek gyártására hozták létre az LG Magna e-Powertrain Hungary Kft.-t, amely a két óriás, az LG és a Magna vegyesvállalatának a leánya lesz.
Debrecenben a Momentum helyi önkormányzati képviselői és aktivisták a polgármesteri hivatal lezárásával tiltakoznak az akkumulátorgyár építése ellen.
2,5 milliárd forint uniós támogatásból újult meg 2015-ben a Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) agárdi telephelye, ahol többek között a Pedagógia Szakszolgálat és Korai Fejlesztő Központ is működik. A beruházás során megújult a telepen található hotel is, amely teljeskörűen akadálymentes lett. Itt évek óta táboroztak súlyos izomsorvadásban szenvedő gyermekek és családjaik, idéntől azonban már nem vehetik igénybe ezt a lehetőséget, mert a hotelben az iváncsai akkumulátorgyár dél-koreai vendégmunkásai laknak.
Egyre több fejlemény jelzi, hogy ürülnek a zsebek Magyarországon: a szűkülő piacon kiújult a taxisháború, a főváros is folyószámlahitelből működik és a kormány is azt vizslatja, mit tud még összesöpörni a padlásról. Persze hogy mindenki azt lesi, hol tud olcsóbban vásárolni, bár van, akinek – kettőt találhat, kiknek – van még mit a tejbe aprítania. Eközben nyakunkon a kánikula és a globális felmelegedés, amit Paks is megérzett, a kormány csőrét pedig újabb uniós eljárások és ítéletek piszkálhatják. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
Feszült hangulatú lakossági fórumon csaptak össze Fóton a polgármester és a lakók, miután Szijjártó Péter tényként közölte, amit egyébként már lehetett tudni: akkuüzem épül a településen. A fideszes városvezető azt mondta, derült égből lórúgásként élte meg, hogy akkumulátorgyár lesz az eladott földeken, az önkormányzat még pert is indított a beruházás ellen. A helyieket viszont nem érdekelte mindez, azt mondták, a polgármester csak egy bábu, és úgyis az lesz, amit Orbán mond.
A gyenge, levert lakatokat erősebb lakatokra cserélték a kapukon. Ennyi változás történt az ikladi, faluszéli akkuhulladék-telepen, mióta múlt héten valaki rátalált és feljelentést tett. A szemét és vele együtt a szúrós szag maradt, sőt, a telepen dolgozó szerelő szerint egy éve még ennél is durvább volt. Mivel a bűz a település lakóövezetéig nem nagyon jut el, az ikladiaknak fogalmuk sincs, mi van a határban. Találkoztunk olyannal, aki a mai napig nem hiszi el, hogy akkutelep-lerakat van tőle nem messze.
Erre Debrecen vízellátás-biztonsága miatt van szükség.
Az akkumulátorgyártás olyan bumeráng, amit eldobni és elkapni is fájni fog Magyarországnak – legalábbis akkor, ha minden a jelenlegi, követhetetlen, átláthatatlan és észszerűtlen módon halad tovább. Fenntarthatósági podcastunkban Győrffy Dóra közgazdász és egyetemi tanár foglalta össze, hogyan működnek a különböző, Magyarországra érkező akkumulátorüzemek, milyen környezeti terhet vonnak maguk után most (és fognak 10-15 év múlva), és ki az igazi nyertese ezeknek a beruházásoknak.
Európának 2035-ig át kell állnia az elektromos autókra, ám a kontinens egyelőre nem rendelkezik az ehhez szükséges akkumulátorgyártási képességgel. A kialakult piaci résbe pedig Kína nyomult be. HVG-Ténytár.
A baloldal és a válságok tehetnek mindenről – terelt Menczer Tamás államtitkár, amikor a heves tiltakozást kiváltó ácsi katódgyárról kérdezték. Szerinte “a gazdaság erejét a beruházások adják”.
Hogyan fog kinézni valójában a tanárok elvándorlása és hol jön képbe a szegregáció a státusztörvénnyel kapcsolatban? Miért a mostani válságban a legfájóbb a társadalmi mobilitás hiánya? Miért nincs olyan mosópor, amit az ellenzék el tudna adni? Novák Katalinnak vagy Harry Houdininek van több mozgástere? Ér-e bármit Bóka János profilja, ha előre kirántotta alóla a szőnyeget Orbán Viktor? És kivitelezhető-e egyáltalán ennyi akkumulátorgyár, fizikailag? Közéleti podcastunkban Ésik Sándorral, a Diétás Magyar Múzsa szerkesztőjével válaszoltuk meg az elmúlt fél év belpolitikai eseményeiből felvetődő, mégsem kellően körüljárt kérdéseit.
Nyílt levelet írtak polgármesterüknek bábolnai civilek a szomszédos Ács hozzájuk közel eső határába tervezett kínai katódgyár ügyében. Azt szeretnék, ha Horváth Klára bábolnai polgármester állást foglalna a beruházással kapcsolatban, és válaszolna egy sor kérdésre.
Újabb három település forrong, mert a kormány az ott lakók bevonása nélkül tárgyal olyan raktárak és gyárak telepítéséről, amelyek az akkumulátorokhoz szükséges vegyi anyagokkal foglalkoznak. Orbánék előkészítetlenül ontják az országra a veszélyes üzemeket, mégis úgy érezhetik, révbe értek.
Csak Németországban készül több akkumulátor az egész kontinensen, mint nálunk. Ez viszont azt is jelenti, hogy nagy a kockázat, vajon az európai autóipar tud-e annyi elektromos autót gyártani, amennyinek a gyártására az akkumulátoriparunk berendezkedik.
Kerül, amibe kerül, Magyarország lassan, de biztosan akkumulátor nagyhatalom lesz. A korábbi botrányos debreceni közmeghallgatáshoz nyúlnak vissza a humoristák, hogy szemléltessék a különbséget az állampolgárok véleménye és a központi akarat között. De hogy fog kinézni egy közmeghallgatás a jövőben a köz nélkül? És hogy kerülnek a kajaktúrázok az akkugyárba? Ráadásnak megtekinthetjük a valaha volt egyik legviccesebb másfél percet, amit idehaza betelefonálós műsorban produkáltak.
"Nem lesz akkumulátorgyár, de még ha az is lenne, se lenne semmi probléma" – ezt megnyugtatásként szánta a miniszter a dühös ácsiaknak.
Dühös minifórum az utcán, lemondások a közgyűlésben, titkolózás utáni magyarázkodás a legújabb és egyik legnagyobb hazai akkumulátoripari beruházás, az ácsi katódgyár bejelentése nyomán. Mit épül majd a város határába? Mitől tartanak a helyiek? Milyen haszna lesz a városnak? És vajon ki az a régi ismerős, akinek bizonyára csurran-cseppen majd valami az üzletből? Videóriport.
A nyolcezer milliárd forintot közelíti az akkumulátorgyártással összefüggő beruházások összértéke.
Közel ötszörösére, négyzetméterenként 1300-1500 forintra emelkedett a győri önkormányzat ajánlata a szentiváni földekre, ahol a Győri Ipari Park terjeszkedne, a helyiek félelme szerint akkumulátorgyár kerülhet oda. Van olyan gazda, aki százmilliókat kereshet az üzleten.