Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A kínai Ningbo Zhenyu Technology 23 milliárdos beruházással gyártana 2027-től Magyarországon egyes, az autók elektromos akkumulátoraiba szánt precíziós alkatrészeket. Egyelőre a kormányzat nem erősítette meg a hírt.
A Ningbo Zhenyu Technology nevű cég 65,9 millió dolláros, mintegy 23 milliárd forintos beruházással gyárat létesít Debrecenben – írja a Portfolio. Mint közölték, a kínai székhelyű cég a debreceni gyárában elektromos autók akkumulátoraiban használt precíziós szerkezeti alkatrészeket fog gyártani, és az új üzem várhatóan 2027 végén kezdi meg a működését.
A Portfolio a MarketLine-ra hivatkozva adott hírt az itthon még nem bejelentett beruházásról. A hvg.hu az állítólagos beruházás hírével kereste a Külgazdasági és Külügyminisztériumot és a Kormányzati Tájékoztatási Központot is, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ – se megerősítést, se cáfolatot – egyik helyről sem, így egyelőre nincs hivatalos kormányzati reakció a Portfolio közlésére. De közben a 444.hu egy másik külföldi oldalon, az InvestmentMonitor-on is kiszúrta ugyanezt a hírt - 2 nappal ezelőttről:
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egyébként alig pár napja, csütörtökön jelentett be egy újabb akkumulátorgyár-beruházást, amely Nyíregyháza mellett már a második ilyen profilú üzem lesz. A csütörtöki közlés szerint ugyanis szintén ide települ a világ egyik legnagyobb akkugyártójának, a Sunwodának az üzeme. A beruházás össszértéke eléri az 580 milliárd forintot.
Újabb akkugyár érkezését jelentették be: 580 milliárdból jön a Sunwoda Nyíregyházára
Szijjártó Péter újabb bejelentést tett. A Sunwoda első körben egy 93 milliárdos beruházást hoz Magyarországra, csak a későbbi ütemekben fogják elérni a miniszter által ígért 580 milliárd forintot. Nyíregyházán ez lesz a második akkumulátorgyár: tavaly októberben jelentette be Szijjártó a W-Scope érkezését.
Érdekesség, és mindenképpen azt jelzi, hogy Debrecen ipari területeinek felfutásával számol a kormány, hogy egy néhány napja megjelent kormányhatározat a következő években összesen 112 milliárd forintnyi állami forrást rendel infrastruktúra-beruházásokra:
112 milliárd forint állami támogatás Debrecen - a város kapja vagy az akkumulátorgyárak?
Papp László polgármester tájékoztatása szerint a pénz nagyrészét út- és vasúti fejlesztésekre fordítják, de azt ígérte, hogy a helyiek életszínvonalát is javítják a támogatásból. Az LMP szerint azonban ezt a pénzt a kormány a városba települő akkumulátorgyárak kiszolgálására adja. Az RTL Híradó beszámolója.
Az újabb beruházási hír kapcsán érdemes emlékeztetni, hogy a kontinens szűk élvonalába került mostanra Magyarország az akkumulátorgyártó kapacitásával, csak Németország előz meg minket. A már most is termelő és a bejelentett, előkészítés alatt álló üzemek együttvéve annyi akkut tudnak előállítani, - írta júliusi lapszámában a HVG -, amelyek 215 gigawattórányi energia tárolására képesek.
Több pénzt hoznak ide az akkugyárak, mint amennyi áfát egy év alatt befizetünk
A nyolcezer milliárd forintot közelíti az akkumulátorgyártással összefüggő beruházások összértéke.
Eközben Debrecenben már épül egy másik akkumulátoripari gyár: 3000 milliárd forintos beruházással készül a CATL kínai akkumulátorüzem, azonban az RTL információi szerint csütörtökön félbeszakadt a munka, méghozzá azért, mert egy munkás súlyos balesetet szenvedett. A munkás egy toronyfúrón dolgozott, amikor megsérült:
Súlyos baleset történt a debreceni CATL akkugyár építkezésén, egy munkás lebénulhatott
A CATL szerint emberi mulasztás nem történt, viszont soron kívül felül fogják vizsgálni az összes cölöpöző gépet.
Már megtanultuk Mikepércs, Göd és Iváncsa nevét, Ács, Komárom és Bátonyterenye is beleégett az emlékezetünkbe, a lista pedig még bővül – ezeken a településeken ütötték fel fejüket különböző akkus üzemek. Arról, hogy milyen beruházások érkeznek, és mennyibe kerül ez nekünk mind anyagilag, mind a természeti kincseink, mind az egészségünk árán kerülni, arról a hvg.hu fenntarthatósági podcastjában Győrffy Dóra közgazdász beszélt:
Győrffy Dóra a zCastban: A saját akkumulátorainak hulladéklerakója lehet Magyarország
Az akkumulátorgyártás olyan bumeráng, amit eldobni és elkapni is fájni fog Magyarországnak - legalábbis akkor, ha minden a jelenlegi, követhetetlen, átláthatatlan és észszerűtlen módon halad tovább. Fenntarthatósági podcastunkban Győrffy Dóra közgazdász és egyetemi tanár foglalta össze, hogyan működnek a különböző, Magyarországra érkező akkumulátorüzemek, milyen környezeti terhet vonnak maguk után most (és fognak 10-15 év múlva), és ki az igazi nyertese ezeknek a beruházásoknak.
(Nyitóképünk illusztráció)
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.
Ez az a fegyver, amely alkalmas lehet Irán nukleáris létesítményeinek megtámadására.