Hétfőn kezdi a termelést az iváncsai akkugyár, egyelőre se ipari vágány, se bővített közúti kapcsolat, se zajvédő fal
Teljes kapacitásra jövő év közepére állnak rá.
Teljes kapacitásra jövő év közepére állnak rá.
A külgazdasági és külügyminiszter éves bizottsági meghallgatásán előkerültek a sokat vitatott magyarországi akkumulátorgyárak is. Szerinte nem az a megoldás, ha „elkezdjük szítani az emberek legitim kétségeiből fakadó feszültséget, hanem az, ha elmondjuk nekik, hogy miért jó, ha egy akkugyár a szabályokat szigorúan betartva működik".
Miskolc egykor ellenzéki támogatással megválasztott polgármestere elmondja, miért ült be az egyetem kuratóriumába, miért üdvözölte, hogy az MCC megveszi a volt Avas Hotelt, és hogyan tervez megküzdeni DK-s riválisával.
A kormány által erőltetett iparfejlesztés még olyan nagyvállalkozók számára is kihívást jelent, mint az ország egyik leggazdagabb embere, a debreceni Herdon István, aki ipari ingatlanok fejlesztésével rakta össze vagyonát. Ő azért persze most is megtalálja a számítását.
Irdatlan mennyiségű befektetés érkezik ezekben a hónapokban Magyarország második legnagyobb városába, mégis kapaszkodnia kell a Fidesznek, hogy a jövő évi önkormányzati választáson az övé maradjon. A politikai döntések sokszor megalapozatlanok, és felkészületlenül érték a debrecenieket.
Leánycéget alapított az az elektrolitgyártó társaság, amely több Magyarországon érdekelt akkugyártó beszállítója.
Még a helyi fideszes képviselők sem tudtak róla.
BYD vagy Great Wall - mindkét nagy cég gyártana Európában a hírek szerint.
A városba nem akkumulátorgyár, hanem elektromos buszokat gyártó üzem érkezhet, bár ez még nincs kőbe vésve. De annak farvizén újabb akksigyár is épülhet, Kisteleken. És akár egy BYD elektromosautó-gyárat is felhúzhatnak Dél-Pesten.
A demonstrálók szerint éppen az '56-os forradalmárok egyik legfőbb követelésétől, a szabad önrendelkezéstől fosztották meg őket azzal, hogy a megkérdezésük nélkül döntöttek vegyi üzemek telepítéséről a közvetlen lakókörnyezetükbe.
Egyszerűen elintézte a külügy az akadémikusok aggodalmait.
Állásfoglalást adott ki a magyar kormány akkugyárnagyhatalmi törekvéseivel kapcsolatban az MTA Fenntartható Fejlődés Elnöki Bizottsága. Figyelmeztetnek a kockázatokra, komplex megközelítést, nagyobb nyilvánosságot, érdemi adatokon alapuló szakmai vitát várnak, amihez segítséget is felajánlották.
Megjelent a sokat vitatott, „lex akkugyár” néven elhíresült kormányrendelethez írt magyarázó utasítás, ám ez ellentmond annak a korábbi kormányzati közlésnek, miszerint a szabályok alóli kivételezés kizárólag a Dunaferr megmentése érdekében történik.
Papp László (Fidesz-KDNP) szerint elfogadhatatlan, hogy olyan szabályozás legyen érvényben, amely lehetővé teszi, hogy a környezetszennyező cégeket ne a bezárás szankciója fenyegesse.
Megoldást is javasolt a vízellátási problémákra a volt köztársasági elnök.
A megengedettnél nagyobb zajszennyezést mértek a létesítménynél. Miért nem állíttatja le a hatóság azonnali hatállyal a jogsértő működést? A „Lex Akkugyár” módosításáig vélhetően erre nemigen van lehetősége.
Két teljesen különböző vélemény, egy akkugyáraknak hurrázó és egy, kockázatokat és hibákat soroló előadás hangzott el az Akkumulátoripari Világkonferencián csütörtökön. Előbbi egy államtitkártól, utóbbi egy közgazdász kutatótól.
„Csak azokkal működünk együtt, akik mögött van társadalmi támogatottság” – mondja a momentumos Donáth Anna, aki szerint a DK támogatottságának növekedése csupán az ellenzéken belüli átrendeződésből ered.
Ácson forrnak az indulatok a település mellé tervezett katódgyár miatt. A beruházó állítja, hogy minden rendben, azonban 2026-ra a Komárom melletti faluban nemcsak gyár lesz, de egy háromszáz főt befogadni képes lakópark is.
„Orbán Viktor kormánya hazánk legnagyobb veszélyeshulladék-importőre lett” – állítják a párt képviselői.