#aláírásgyűjtés

Arató László (EUrologus) Világ

Szombatig lehet gyűjteni az aláírásokat a nemzeti régiókért

Még négy tagállamban kellene összegyűjteni elegendő aláírást ahhoz, hogy az Európai Bizottság érdemben foglalkozzon a nemzeti kisebbségek által lakott régiók támogatásával. Egyelőre nagyon sok aláírás hiányzik, igaz, az elvi lehetőség megvan arra, hogy a kezdeményezők 3-6 hónapos határidő-halasztást kapjanak.

WWF Magyarország

Mi lesz, ha a maradék kapcsolatunkat is elveszítjük a Duna-parttal?

A Hajógyári-sziget hétvégente, pláne jó időben szinte teljesen megtelik, rengetegen keresik a kevés megmaradt dunai zöldterületet és partot Budapest szívéhez közel. Nemcsak az óbudaiaknak, hanem szinte minden budapestinek van egy kellemes emléke a Filatorigát környékéről, ebből is látszik, mekkora szükségünk van a zöldre meg a folyóra. Most azonban veszélyben a sziget, ha kiépül a tervezett árvízvédelem: a WWF Magyarország azért küzd, hogy ne csökkenjen a városi zöldfelület, és ne vágják ki az ártéri erdő fáit. Mindent megtesznek azért, hogy ne szűnjön meg az egyik utolsó természetes, nem kiépített budapesti Duna-parti rész. Cikkünket frissítettük az Országos Vízügyi Főigazgatóság döntése után.

MTI Itthon

Döntött az EP: tovább gyűjthetik az aláírásokat a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére

Az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésének késő esti szavazásán a koronavírus okozta járvány miatt jóváhagyta az európai polgári kezdeményezésekhez szükséges aláírások összegyűjtésére, azok tagállami ellenőrzésére és igazolására vonatkozó határidők visszamenőleges meghosszabbítását tartalmazó bizottsági javaslatot - közölte az uniós parlament pénteken.

1 2 3 4 5 6 7
19
Tiltakoznak az AstraZeneca-főnök "obszcén" bónusza miatt

Tiltakoznak az AstraZeneca-főnök "obszcén" bónusza miatt

Kiderült, mennyivel nőhetnek jövőre a nyugdíjak, de van rossz hír is

Kiderült, mennyivel nőhetnek jövőre a nyugdíjak, de van rossz hír is

Önkormányzati telkek nélkül akarja elhelyezni a kormány a kínai egyetemet

Önkormányzati telkek nélkül akarja elhelyezni a kormány a kínai egyetemet

Közel félmilliárd forintból lesz "intelligens buborékrendszere” az úszó-Eb-nek

Közel félmilliárd forintból lesz "intelligens buborékrendszere” az úszó-Eb-nek

Furcsa fotó készült Joe Bidenékről, az internet népének azonnal kérdései lettek

Furcsa fotó készült Joe Bidenékről, az internet népének azonnal kérdései lettek

Népszava: több tanár úgy kapott oltási behívót, hogy azon nem volt időpont

Népszava: több tanár úgy kapott oltási behívót, hogy azon nem volt időpont

Kásler: Volt olyan kórház, ahol az intenzív osztályon lévők 80 százalékát elveszítették

Kásler: Volt olyan kórház, ahol az intenzív osztályon lévők 80 százalékát elveszítették

Messengert használ? Egy darabig még nem lesznek biztonságban az üzenetei

Messengert használ? Egy darabig még nem lesznek biztonságban az üzenetei

A címlapról ajánljuk