Zárolták az albán légitársaság tulajdonosának számláját
Albániában zárolták a nemzeti légitársaság tulajdonosának számláit.
Albániában zárolták a nemzeti légitársaság tulajdonosának számláit.
MTI
Borisz Tadics szerb államfő a szerb állami tévé (RTS) egyik szerda esti műsorában arról beszélt, hogy "Nagy-Albánia" megteremtésének terve politikai realitás, és Szerbiának minden eshetőségre fel kell készülnie a koszovói rendezést illetően.
MTI
Európai érdeknek nevezte Orbán Viktor miniszterelnök Sali Berisha albán kormányfővel pénteken Tiranában folytatott tárgyalását követően, hogy Albánia mielőbb csatlakozhasson az Európai Unióhoz, amihez magyar támogatást ígért.
MTI
A magyar miniszterelnök pénteken tárgyal albán partnerével és előadást tart a Tiranai Egyetemen - tájékoztatta az MTI-t a kormányfő sajtóstábja.
MTI
Magyarország elismerését fejezi ki azért az előrehaladásért, amelyet Albánia az elmúlt években tett mind a gazdasági fejlődés tekintetében, mind pedig a jogállam, a demokrácia kiépítése terén - foglalta össze Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán kezdett tiranai látogatásán folytatott megbeszéléseit az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában.
MTI
Több tízezer ellenzéki tüntető vonult az utcára Albánia fővárosában, Sali Berisha albán kormányfő távozását követelve. A tiranai demonstrációt majdnem egy hónappal azután tartják, hogy négy ellenzéki tüntető halt meg lövésektől egy hasonló megmozduláson.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Az albán parlament szerdán megvonta Ilir Meta volt miniszterelnök és szocialista pártvezető mentelmi jogát, hogy ki lehessen vizsgálni egy korrupciós ügyet, amely súlyos politikai válságot okozott.
MTI
Több ezren követelték az albán kormány lemondását és előre hozott parlamenti választások kiírását Tiranában, valamint három másik albániai városban pénteken tartott békés tüntetéseken. Két héttel ezelőtt a tiranai kormányszékháznál tartott demonstráció erőszakba torkollott és három emberéletet követelt.
MTI
A hét végére tervezett tüntetéseik lemondására szólította fel a szemben álló albán erőket az Egyesült Államok.
MTI
Három ember meghalt, és majdnem negyvenen megsebesültek pénteken Albánia fővárosában, amikor a kormányellenes tüntetők összecsaptak a rohamrendőrökkel.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A vádak szerint Albániának köze volt a szomszédos Koszovóban egy évtizeddel korábban állítólag folytatott illegális szervkereskedelemhez.
MTI
A Medicus nevű koszovói klinikán illegálisan távolították el több Pristinába csábított orosz, moldáv, kazah és török veséjét, amelyet gazdag kanadaiak, németek, lengyelek és izraeliek szervezetébe ültették át – közölte a bírósági meghallgatáson elhangzottakra hivatkozva a Guardian. A klinika az Európa Tanács jelentése szerint kapcsolatban állhatott a szervkereskedelemmel foglalkozó albániai szervezett bűnözői csoportokkal is.
hvg.hu
A horvát kikötőváros, Trstenik lakói megkezdték annak a hatalmas szemétmennyiségnek az eltávolítását, amely szerintük Albánia, Görögország és Olaszország felől érkezett hozzájuk. A horvát média közlése szerint a szemétben egy halott delfint is találtak.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Négy albán gyermek halt meg egy kisebb tűz okozta füstmérgezésben, amíg anyjuk őrizetlenül hagyta őket, hogy egy éjszakai bárban énekeljen - közölte a helyi rendőrség.
MTI
Végső szakaszba jutottak a csatlakozási tárgyalások Horvátországgal, és le kell zárni azokat, amint Zágráb teljesíti a "referenciaértéket" az igazságszolgáltatás és az alapvető jogok terén - foglalt állást az Európai Bizottság kedden kiadott EU-bővítési jelentésében.
MTI
A nyitás már karácsony előtt, a tervek szerint december 15-én érvénybe lép. A vízummentesség feltétele a biometrikus adatokat is tartalmazó útlevél.
MTI
Albánia és Bosznia-Hercegovina állampolgárainak a jövőben nem kell vízumot váltaniuk ahhoz, hogy három hónapnál nem hosszabb időtartamra beutazzanak az Európai Unió országaiba - döntöttek hétfői brüsszeli tanácskozásukon az EU-országok belügyminiszterei.
MTI
Oroszország megfontolja Albánia bevételét a Déli Áramlat gázvezetékben részes országok közé - jelentette ki tiranai látogatásán az orosz külügyminiszter-helyettes.
MTI
Az utóbbi ötven év legfontosabb albániai régészeti leletének nevezték a kutatók az Apollóniában nemrég talált római mellszobrot.
MTI
Hajótörést szenvedett középkori hadihajóra bukkantak amerikai és albán régészek a Jón-tenger partjainál Albániában.
MTI