Pálinkás: most van lehetőség a végleges alkotmány megalkotására
Az igazán nagy feladat akkor kezdődik, amikor az alkotmány-előkészítő eseti bizottság által letett alaptörvény-koncepció alapján elkészül a kodifikált normaszöveg - véli az MTA elnöke.
Az igazán nagy feladat akkor kezdődik, amikor az alkotmány-előkészítő eseti bizottság által letett alaptörvény-koncepció alapján elkészül a kodifikált normaszöveg - véli az MTA elnöke.
MTI
A félreértéseket elkerülendő, az MSZP nem vesz részt az alkotmányozási folyamatban, nyilatkozta Szanyi Tibor, az MSZP elnökségi tagja a hvg.hu-nak.
Fürjes Judit
A médiatörvény kapcsán a nemzetközi sajtóban még az európai uniós elnökségre való alkalmasságunk is megkérdőjeleződött. Jogos és időszerű tehát a kérdés, hogyan gondolkodunk mi magunk európaiságunkról, s ez hogyan jelenhet meg az alkotmányban.
unknown
A legkevésbé sem értene egyet azzal, hogy részvételükkel legitimáljanak egy olyan fórumot, amelyet a választópolgárok nem választottak meg - közölte szombaton az MTI-vel Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője arra utalva, hogy a Fidesz tervei szerint átmenetileg alkotmányozó nemzetgyűléssé alakul majd át az Országgyűlés.
MTI
Nem látszik, hogy bármi veszélyeztetné az új alkotmány elfogadását, de kérdés, hogy a Fidesznek ebben a politikai helyzetben van-e esélye arra, hogy olyan alkotmányt adjon az országnak, amely tartós kötéseket alakíthat ki az emberek jelentős részében, és megoldja a jelenlegi alaptörvény legnagyobb problémáját, a legitimációs deficitet - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Török Gábor.
InfoRádió
Orbán Viktor számára azért sürgős az új alkotmány mihamarabbi elfogadása, mert jól látja, hogy érzékelhetően csökken támogatói bázisa - mondta Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának elnöke szerdai sajtótájékoztatóján.
MTI
Milyen módon szerepeljen közös múltunk az új alkotmány előszavában? - erről kérdeztük olvasóinkat az előző hét folyamán a Méltányosság Politikaelemző Központ és a hvg.hu „Mi legyen a preambulumban?” című kezdeményezésében. A felhívásra érkezett hozzászólások egy meglehetősen töredezett történelemértelmezést érzékeltetnek. Ezen a héten – talán még nagyobb fába vágva a fejszénket – közös értékeink preambulumbeli szerepét bocsájtjuk vitára.
unknown
A Méltányosság Politikaelemző Központ és a hvg.hu „Mi legyen a preambulumban?” című kezdeményezése keretében az óév utolsó hetében a Szent Korona szerepeltetése melletti, illetve elleni érveket gyűjtöttük össze. A történelmi ereklyénk kapcsán kialakult vita erősen összekapcsolódott a Szent Korona-tannal és a történelem megjelenésével a preambulumban. Ezen a héten hazánk történelmi múltjának preambulumbeli szerepéről kérdezzük a hozzászólókat.
unknown
A Fidesz frakcióvezetője úgy látja: mindenki, még az MSZP szavazói is a változásra szavaztak tavasszal. Hódmezővásárhely polgármestere szerint „a sajtóban megjelenő kritikák, vélemények feltétlenül hatással vannak” pártjára. Lázár elképzelhetetlennek tartja, hogy az új alkotmány tavaszi végszavazásáig elolvadjon a kétharmad és az alkotmányozó többség ne fogadja el az új alaptörvényt.
Szegő Péter
Folytatódik a Méltányosság Politikaelemző Központ és a hvg.hu közös kezdeményezése, a „Mi legyen a preambulumban?” című felhívás. A múlt héten arról kérdeztük olvasóinkat, hogy szerepeljen-e kereszténységre történő utalás az alkotmány előszavában. A többség ezt elutasította, mondván, az alkotmány ne Isten és az ember, hanem az emberek egymás közötti viszonyát szabályozza. Ezúttal arra kérdezünk rá, hogy szerepeljen-e a Szent Korona a preambulumban.
unknown
Magyarország új alkotmánya 2012. január elsején lép hatályba, az új alaptörvényt jövő év április 25-én, húsvéthétfőn fogadja el az Országgyűlés - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzet pénteki számában megjelent interjúban.
MTI
Lázár János az együttműködés jegyében arra kérte az ellenzéki pártok képviselőjét, hogy térjenek vissza az "alkotmányozás asztalához", vegyenek részt az új alkotmány elkészítésében, és az egyeztetéseket kezdjék újra januárban.
MTI
Molnár Csaba (MSZP) "mély tisztelettel" azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy kivételes, rendkívüli eljárásban tárgyalja meg az új alkotmány népszavazásra bocsátását.
MTI
A jövő év legfontosabb feladatának tartja Lázár János, hogy megszülessen az új alkotmány, amelyet szerinte nemzeti konzultációnak kell megelőznie. Az MTI-nek adott interjújában a politikus elismeri, hogy az elmúlt fél évben voltak stílusbeli, kommunikációs hiányosságok, de minden egyes eddig elfogadott törvénnyel egyetért.
MTI
Az alkotmányban rögzítik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének rendeletalkotási jogát. A fideszes Rogán Antal erről szóló javaslata a Fidesz-frakció kérésére név szerinti szavazás során, az MTI összegzése szerint megkapta a szükséges számú voksot.
MTI
Harmadik hete tesszük fel a kérdést a Méltányosság Politikaelemző Központtal közösen: „Mi legyen a preambulumban?”. Szerepeljen-e benne Isten neve? – kérdeztük a múlt héten. Mi se természetesebb, mondja az egyik fél. A vallásszabadság a legfontosabb, érkezik a válasz. Világos állásfoglalásra késztető, mégis tiszteletteljes vita folyt a kérdésről. Ezen a héten a kereszténység preambulumbeli megjelenésének kérdésében várjuk hozzászólásaikat.
unknown
Sólyom László üdvözölte a parlament alkotmányelőkészítő eseti bizottságának koncepcióját, de arra figyelmeztetett, hogy a "Magyarország alkotmányának szabályozási elvei" című, napokban nyilvánosságra került dokumentum számos alapvető kérdést nyitva hagy.
MTI
A magyar politikai közélet, mint történelmünkben annyiszor, ismét az „alkotmányvédelemről” szól. Ám az alkotmányos konfliktusok sem fedhetik el, hogy a magyar társadalom seregnyi megoldatlan problémával küzd, a foglalkoztatáson át az egészségügyig és az oktatásig. Csizmadia Ervin, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója szerint nem értjük problémáink gyökereit és okait. A Orbán-kormánnyal sem az a gond, hogy diktatúrára tör, hanem az, hogy demokráciafelfogása nem liberális.
Csizmadia Ervin
Az Alkotmányblog szerzője bemutatja, milyen alkotmánybíráskodási modellek léteznek a világ más részein.
hvg.hu
Az Európa Tanács főtitkára - civil szervezetek kérésére reagálva - tájékoztatást kért a kormánytól az alkotmányozási folyamattal kapcsolatban.
hvg.hu