Úgy tetszik, Magyarországon ahány ember, annyi történelemértelmezés. A múlt heti hozzászólások inkább specifikusan egy-egy múltunkat érintő kérdéssel foglalkoztak, semmint átfogóan a témakörrel. Főként a már korábban kialakult spontán történelmi viták továbbvitele volt jellemző, és kevés új szempont jelent meg. „Szerepeljen a történelmi múlt az alkotmányban, de nem mindegy, hogy hogyan. Én elvárom, hogy legyen egyértelmű, értékalapú állásfoglalás és útmutatás a nemzeti történelemmel kapcsolatban.” Fontosnak tartják az olvasók a kérdést, mégsem tudnak konszenzusra jutni abban, mi is lehetne az a közös történelemkép, amelyet a preambulum közvetít.

Ha például a Szent Koronát, vagy a kereszténységet beemelik a preambulumba, az azt jelenti, hogy azonosul vele az alkotmány, vagy azt, hogy pusztán történelmi szerepét méltatja? A történelmi érdemek hangsúlyozásának fontosságát erősíti a múlt „eltörlésére” való törekvés gondolatának szembeállítása a hagyományőrzéssel is. „A kozmopolitizmus gyökértelenségénél maradunk-e, vagy pedig – mentve a menthetőt – helyreállítjuk az egyensúlyt, a múlt számon tartásával, feldolgozatlan traumáink feldolgozásával képezünk kapcsot a mába és a jövőbe? Ez nem egy-két napos, de legalább ugyanúgy egy-két generációs folyamat, mint a múltat végképp eltörlő mítosz megteremtése volt.”

S hogy mennyire nem egyszerű a történelmi múlt közös értelmezése, mutatja, hogy az Egyesült Államokban jelenleg komoly vita folyik az alkotmány kapcsán, mégpedig a Képviselőház alakuló ülésén tartott nyilvános felolvasás miatt. A felháborodás tárgya a történelmi hűséghez való ragaszkodás, pontosabban az, hogy a hatályos, többszörösen módosított alkotmány szövegét olvasták fel, és nem az alapító atyák által megfogalmazott eredetit. Az ugyanis nemcsak nem adott szavazati jogot a nőknek és az afro-amerikaiaknak, de olyan kitételt is tartalmazott, miszerint egy fekete bőrű személy mindössze 3/5-ét éri egy fehérnek. Erre természetesen egyetlen képviselő sem büszke, de az „élő alkotmányt”, azaz a korral egyidejűleg változó alaptörvényt favorizálókkal szemben sokan úgy gondolják, hogy ha nem ismerik történelmi múltjukat, nem is tanulhatnának belőle.

Látható volt, hogy a politikai napirendet meghatározó események, a médiatörvény, valamint annak külföldi reakciója körül kialakuló viták átmeneti eltolódást okoztak az érdeklődésben a héten, holott hetente feltett kérdésünk szorosan összefügg e témákkal is. Netán nem a szólás, a sajtó, a vélemény és a vallás szabadsága volnának legfontosabb alkotmányos alapértékeink? Ahhoz ugyanis, hogy nemcsak múltunkat, de jövőnket is értelmezni tudjuk, az alapvető emberi értékekhez való viszonyulásunkat, a szabadsághoz, az egyenlőséghez, az igazságossághoz, a békéhez, a szolidaritáshoz és az emberi jogokhoz való viszonyunkat is tisztázni kell. E héten ezért arra kérdezünk rá, hogy miként jelenjenek meg a preambulumban eme közös értékeink.

Közös? Értékek?

Az elmúlt heti termésből látható: a történelmi múlt terén nehéz konszenzust teremteni. Felmerül a kérdés: vajon ez mondható el a jelenben ható, közös értékeinkről is? Egyáltalán: vannak-e közös értékeinek, vagy pedig mindenki egyéni értékrendjét szeretné viszontlátni az alkotmány előszavában? És még fontosabb kérdés, hogy a közösnek vélt értékeknek valóban a preambulumban van-e a helyük. Attól lesz-e érték valami, hogy bekerül az előszóba, vagy a preambulumba csak már eleve megkérdőjelezhetetlen értékek kerülhetnek? Nem könnyű feladvány.

Az érték mindig is viszonylagos kategória volt, de az Európai Unió tagállami preambulumainak többsége rögzít valamilyen értéktartalmat. Még a hatályos (egyesek által technokratának nevezett) alkotmányunk is, amely a többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállam elérendő értékeiről beszél. A tagállami preambulumok értékdeklarációi három nagyobb csoportba oszthatók: túlnyomórészt klasszikus polgári és jogállami értékek (demokrácia, jogállam, szabadság és szuverenitás, függetlenség, igazságosság, testvériség, emberi jogok); materiális értékek (a polgárok jólétének előmozdítása, a kulturális javak védelme); és posztmateriális értékek (természeti javak védelme, felelősség a jövő generációk iránt). Mindezek bő összefoglalását adja a cseh preambulum: „a sérthetetlen emberi jogok és a szabadság szellemében, mint a hazája az egyenlő és szabad állampolgároknak, akik tudatában vannak a mások iránti kötelezettségüknek, és felelősségüknek az egész közösség irányában, mint szabad és demokratikus állam tagjai, ami az emberi jogokra és a civil társadalomra épül, mint az európai és a világ demokráciái családjának tagja, elhatározva, hogy közösen megvédi és fejleszti az örökölt természeti és kulturális, anyagi és szellemi javakat, elhatározva, hogy tartja magát a jogot őrző államnak az idők során bevált elveihez.”

Az Alkotmány-előkészítő eseti bizottság szerint a preambulum utaljon legfontosabb alapértékeinkre, a demokrácia, a jogállamiság és az alkotmányosság értékeire, továbbá a szabadság és a társadalmi szolidaritás eszméjére.

A fentiekből látható, hogy az európai kultúrkörben vannak olyan közös értékek, amelyekre egy preambulumot (és alkotmányt) alapozni lehet. A mi preambulumunk értéktartalmának megállapításakor mindenekelőtt azt kell eldönteni, hogy mi a célja az értékek rögzítésének: irányadó vagy statikus értékeket akarunk-e a preambulumban látni. Az elmúlt hónapok és hetek kemény bel- és külpolitikai vitái különös aktualitást adnak e dilemmának. Vajon egy „értékes” preambulum, illetve alkotmány képes lett volna-e, képes lenne-e elejét venni olyan késhegyre menő vitáknak, mint a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítása, a visszaható hatályú jogalkotás, vagy a médiatörvény körül kialakult bel- és külföldi légkör. A preambulumban rögzítendő értékek irányt tudnának mutatni ilyen helyzetekben, vagy csupán írott malasztok maradnának? Mondja el véleményét!