Pdf-ben letölthető, szuper tornagyakorlatok egy helyen
Akár a hasunkra, akár a karunkra akarunk gyúrni, vagy csak úgy általában szeretnénk fittebbek lenni, az alábbi oldalon biztos megtaláljuk a megfelelő gyakorlatokat.
Akár a hasunkra, akár a karunkra akarunk gyúrni, vagy csak úgy általában szeretnénk fittebbek lenni, az alábbi oldalon biztos megtaláljuk a megfelelő gyakorlatokat.
Ha teljes biztonságban szeretné tudni az e-mailjeit (bár a felhős levelezőrendszereknél azért elég nagy a biztonság), készítsen backupot róluk, például az alábbi ingyenes programmal, amelynek nemrég jelent meg legújabb verziója.
A nevéből adódóan is a rádiózás Instagramjának számít az a most már androidosok számára is elérhető alkalmazás, amely révén mobilunkkal bárhol és bármikor élő adást indíthatunk vagy hallgathatunk.
A to-do alkalmazások nem mindig hatékonyak, hiszen egyszeri értesítés után hajlamosak vagyunk elfeledkezni a felírt dolog elintézéséről. Ha negyed óránként figyelmeztetést kapunk, máris változhat a helyzet.
Hazánk egyik legnépszerűbb apróhirdető oldala, a Jófogás.hu kiadta mobil alkalmazását, így már bárhol és bármikor feltölthetők, böngészhetők és lecsaphatók az ajánlatok.
Igazán csábító, ha egy képmegosztó szolgáltatásnál nem kell arra figyelnünk, hogy hány képet pakolhatunk fel.
Az elsősorban CD/DVD-író programjáról ismert Nero jó pár egyéb szoftvert is kínál, és közöttük ingyenesek is vannak, amelyek azért megőrizték a fejlesztőjüktől elvárható minőséget. Ilyen az alábbi hangszerkesztő is.
Sokat hallgatunk zenét a telefonunkon (is), a számok többféle szempont szerinti csoportosítása (és meghallgatása) azonban nem egyszerű ezeken az eszközökön. Ezen segíthet az alábbi app.
A Paperless Post alkalmazással bármilyen alkalomra készíthet szép kártyákat és meghívókat, akár Valentin-napra is, de akár rendezvények szervezésére is alkalmas. A sablonok elkészítésében világhírű divattervezők is segédkeztek.
Milyen napod volt? – ezt a kérdést sokszor halljuk, de mint tudjuk, egy kép többet mond ezer szónál, így sokszor fotókat is mutogatunk a válasz mellé. Ezzel az alkalmazással egy helyen készíthet időpontokat is mutató fotókollázst, ami igazán egyszerűen és stílusosan mutatja be a napját.
A Flappy Bird az utóbbi napokban olykor szó szerint őrületbe kergette a világot, de már levették az alkalmazásboltokból. Mindenki az alternatívákat keresi, és szerintünk ez a legjobb. Nem egy gagyi koppintás, hanem minőségi alkalmazás, mely menetében és nehézségében hasonlít a madaras játékra.
Több online szolgáltatáshoz is fordulhatunk, ha arra vagyunk kíváncsiak, vajon valós e-mail címet kaptunk-e valakitől.
Pár napja Flappy Bird lázban ég a net, így vagy úgy, de mindenki a különös, leállított játékról beszél. Most viszont már egy reinkarnációja is megjelent.
Ha azt szeretnénk, hogy flottabbul dolgozzon a számítógépünk, érdemes bevetni ezt az ingyenes programot.
Egyszerű és nagyszerű hangkeverő alkalmazást lehet most ingyen letölteni Android eszközökre. A TaoMix révén könnyen készíthetünk remek relaxációs összeállításokat.
Időről időre ingyenesen érthető el egy-egy app az Apple alkalmazásboltjában. Most például az alábbi autóversenyzős játék.
A legidegesítőbb mobilos játék címmel szerettünk volna hírt adni a Flappy Bird című remekről. De aztán megtaláltuk a dupla olyan nehéz társát.
Magyarországon érthető okokból nem foglalkoznak olyan intenzitással a téli olimpiával, mint a nyárival, de tudjuk jól: a szocsi olimpiát így is sok hazai szurkoló szeretné követni, így ajánlunk nekik három alkalmazást, amelyekkel bárhol és bármikor tájékozódhatnak az oroszországi ötkarikás játékokról.
Ha megtetszik egy weboldal, és eltennénk későbbre, ínségesebb offline időkre, akkor érdemes lementeni pdf-ként.
Ha van iPadje és az angol szókincsét egyszerű és játékos módon szeretné frissíteni és fejleszteni, akkor ez az ingyenes alkalmazás megér egy próbát.