Bejelentették a rezsiemelést, azonnal vissza is esett a lakossági áramfogyasztás
A kormányzati döntés kihirdetését követő tíz nap alatt öt százalékkal kevesebb villamosenergiát fogyasztottak a háztartások.
A kormányzati döntés kihirdetését követő tíz nap alatt öt százalékkal kevesebb villamosenergiát fogyasztottak a háztartások.
hvg.hu
Hiába érdekelt benne egyre több piaci szereplő, a fogyasztók még mindig nem haraptak rá tömegesen az otthonokosításra. A rezsicsökkentés csökkentése, illetve a világszerte növekvő energiaköltségek meghozhatják a kedvet.
Két-három millió ember közüzemi számlái biztosan nőnek a kormány által politikai csodafegyverként használt „rezsicsökkentés” takaréklángra csavarásával, ám hogy mennyivel, az még mindig nehezen jósolható meg.
Mire elég néhány kWh energia? Ezt részletezi hasznos összefoglalójában az MVM áram- és gázszolgáltató.
hvg.hu
Kiszámolták, hogyan alakult megyénként az áram- és gázfogyasztás. Az előbbiben két megye már tavaly túllépte azt a határt, amely fölött elengedi a kormány a rezsiárat.
hvg.hu
Jönnek a még takarékosabb LED-izzók, de egyelőre kevés helyen kifizetődő a használatuk. Az új energiacímkéket kevesen tudják értelmezni, például egy háztartási gép vásárlásánál is.
HVG
A hideghullám miatt az áramfogyasztás jelentősen meg fogja haladni a termelést.
hvg.hu
Egy éve jelentek meg az uniós országokban az új háztartási gépeket kategorizáló energiacímkék. A váltás következtében egy sokkal átláthatóbb skála jelöli a gépek ökológiai lábnyomát, amely a fogyasztókat is segíti a környezettudatosabb választásban. A most közzétett kutatási eredmények szerint tízből nyolc vásárló pozitívan fogadta az új jelölési rendszert, ám annak értelmezése nem megy könnyen: minden ötödik felhasználó számára ugyanis még mindig nehézséget jelent kiigazodni a jelöléseken.
hvg.hu
A vasárnapra eső energiatakarékossági világnap alkalmából az LG szakértői összegyűjtötték azokat a máig népszerű tévhiteket, amelyek sok esetben akadályozhatják azt, hogy környezettudatosabban használjuk háztartási készülékeinket.
hvg.hu
A Mavir szerint a jelenség mögött az áll, hogy az ipari és a háztartási fogyasztás is fokozatosan emelkedett, illetve emelkedik.
MTI
Az eddigi csúcsot 2019. december 5-én regisztrálták.
MTI
Visszatérni látszik az egészséges szintre a hazai áramfogyasztás – és ennek, úgy tűnik, nem a melegebb időjárás miatti klímaigény-növekedés az oka.
Aszódi Attila
Egy légkondicionáló eszi az áramot, most pedig azt is számszerűsítették, mennyire.
hvg.hu
A hideg idő miatti magasabb fűtési igényekkel és az ünnepi díszkivilágítással magyarázható, hogy csúcsterhelést kapott az áramellátó rendszer.
MTI
Soha nem volt még olyan magas a nyári áramfogyasztás, mint június 27-én, 13:15-kor. Nagy melegben a klímák és hűtőberendezések használata nagyon megdobja a fogyasztást.
MTI
Már óraleolvasókból is hiány van Magyarországon - még jó, hogy van fényképezőgép a mobilunkon.
MTI
MTI
hvg.hu
A tavaly decemberi ,eddigi csúcsot döntötte meg az áramfogyasztás január 8-án.
MTI
Decemberben kétszer is megdőlt a hazai áramfogyasztási rekord.
hvg.hu
Ennyi áramot egyetlen nap alatt még sosem használtak el Magyarországon.
MTI
MTI
hvg.hu