Takarékon termelnek a német autógyárak, mert nem fogynak az elektromos járművek
Az üzemek kihasználtsága nagy szórást mutat, főleg az EV-ket gyártó egységeknél jelentős a termelés visszaesése.
Az üzemek kihasználtsága nagy szórást mutat, főleg az EV-ket gyártó egységeknél jelentős a termelés visszaesése.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A film címével szemben, amelyben szerepelt, nem annyira kockázatos üzlet, csak méregdrága egy ilyen filmes ereklye.
HVG
A japánoknak nem ez az első forradalmi fejlesztésük, az öntisztuló fényezéssel is próbálkoztak már.
HVG
Megjelent a díjra nevezett modellek hosszú listája, amelyből majd a zsűri válogat.
HVG
A minimumtétel is 50 ezer forint lesz.
HVG
A jármű belsejében három kárpitozott pad van: egy kétüléses a vezetőfülkében és kettő háromüléses az utastérben.
HVG
Ebből a modellből alig több mint 1200 darabot épített anno a német cég.
HVG
Egyúttal bevezették az egynapos autópálya-matricát is.
HVG
Még a tavalyi inflációnál is nagyobbat nőtt a casco ára, a kötelező biztosításé viszont alig ment feljebb.
hvg.hu
Hét forinttal olcsóbban szállítja az utasokat, így akkor is a Balaton Buszt nevezte meg nyertesként a hódmezővásárhelyi közgyűlés, ha a polgármester szerint az Lázár minisztériumához van bekötve.
hvg.hu
A modellt teljes egészében a modenai cég tervezte, fejlesztette és gyártja Olaszországban.
HVG
Nem csak összegében, de esetszámban is rekordot hozott eddig az év.
HVG
Mintegy 40 ezer plug-in hibridesnek, illetve hatótávnövelővel ellátott jármű gazdájának lesz hamarosan feladata leadni a zöld rendszámát.
HVG
Lázár János minisztériuma szerint ezzel „lezárul a zöld rendszámos luxusterepjárók kora”.
HVG
Az év első két negyedévében is zuhant a nyereség, a német autógyártó áprilisban még erős évet remélt. Idén akár 4 milliárd eurót is megspórolhat a vállalat.
hvg.hu
A Dacia helyett Renault emblémát viselő Dusternek alaposan megkérik az árát.
HVG
A teljesen új Audi A5 legsportosabb változata 4,5 másodperc alatt pattan fel 0-ról 100 km/h-ra.
HVG