2019 nyarán volt szerencsénk alaposan meghajtani az előző generációs F-150 legsportosabb Raptor verzióját, majd pedig tavaly elején az aktuális F-150 normál kivitelét is vallatóra fogtuk.
A jelenlegi F-150 Raptorban egy 3,5 literes biturbó 6 hengeres benzinmotor található, mely 450 lóerős teljesítményt, illetve 690 Nm-es nyomatékot ad le.
A Ford azonban nem állt meg itt: tavaly nyáron megérkezett az F-150 Raptor R, melyben egy kompresszorral megfújt 5,2 literes Predator V8-as benzinmotor kapott helyet. Utóbbi az általunk a közelmúltban kipróbált Shelby GT500-ban 771 lóerős, illetve 847 Nm-es produkciót ad elő, a Raptor R-ben pedig 710 lóerőt, illetve 868 Nm-t szabadít rá a kerekekre.
Pontosabban csak szabadított, mert most megérkezett a kicsit még erősebb 2024-es modellévű verzió.
A továbbfejlesztett futóműves felfrissített F-150 Raptor R a motor optimalizációjának köszönhetően 20 lóerővel erősebb lett, így már 730 lóerős produkciót ad elő. A csúcsnyomaték változatlan, de az eddiginél szélesebb fordulatszám-tartományban áll rendelkezésre.
Ily módon a Ford 111 550 dolláros (39,2 millió forint) alapárú legsportosabb pickupja erősebb lett fő riválisánál, a piacról éppen távozó RAM TRX-nél, mely 712 lóerős teljesítménnyel rendelkezik. Igaz ez utóbbi monstrum 6,2 literes kompresszoros V8-asa továbbra is kicsit nyomatékosabb, konkrétan 881 Nm-rel bír.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.