Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A barack ára már tavaly is a duplája volt az egy évvel azelőttinek, most még drágább lehet.
Az idei baracktermés háromnegyedét elvitte a fagy néhány hét alatt – számolt be az RTL Híradó az Agrárgazdasági Kamarára hivatkozva. A riport szerint az elmúlt egy hónapban 18 tavaszi éjszakán süllyedt fagypont alá a hőmérséklet.
Mártonffy Béla, a kamara osztályvezetője a híradónak elmondta, a kajszit és az őszibarackot érintette a fagy leginkább. Az elmúlt öt évben harmadszor fordult ez elő, az országos termésnek körülbelül a 70-80 százaléka lett oda.
A gyümölcsárak emelkedése pedig több mint háromszorosa az inflációnak a KSH szerint. A barackok már tavaly duplaannyiba kerültek, mint egy évvel korábban, idén még drágábbak lehetnek.
Az alma 65 százalékkal többe kerül, mint két éve, a magyarok fele már tavaly is kevesebb gyümölcsöt vásárolt az áremelések miatt.
Odaveszett a fagy miatt a kajszitermés nagy része
Európa-szerte hiánytermék lehet idén a kajszibarack. A magyar termésmennyiség messze elmarad a megszokottól, ugyanakkor a legjelentősebb európai uniós termelőkörzetekben, így Olaszországban, Görögországban és Franciaországban is nagymértékű visszaeséssel számolnak a gazdák.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.