„Kétarcú Magyarország”: kemény írás a Die Weltben a magyar állapotokról
Publicisztikát jelentetett meg a Die Welt című német lap legfrissebb száma, mely szerint a média utáni "következő áldozat" a művészet Magyarországon.
Publicisztikát jelentetett meg a Die Welt című német lap legfrissebb száma, mely szerint a média utáni "következő áldozat" a művészet Magyarországon.
hvg.hu
A Nógrád megyei önkormányzat fideszes elnöke szerint Bayer Zsolt író, publicista rászolgált a megye Madách-díjára. Becsó Zsolt csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy ő személy szerint is támogatta a közgyűlés többségi döntését.
MTI
Bayer Zsoltot Nógrád megyében kitüntetik, Esztergomban pedig fizetik a bírósági költségeit. A jobboldali publicistával kapcsolatban a Népszava azt írja: a nógrádi szocialista és jobbikos képviselők tiltakoznak, amiért a fideszes többségű megyei vezetés Madách-díjjal tünteti ki Bayert.
FH
FH
Hírszerző
A Jobbik képviselői nem mennek el a Nógrád megyei Madách-ünnepségre, így tiltakoznak amiatt, hogy a Madách-díj egyik idei kitüntettje Bayer Zsolt író, publicista lesz.
MTI
„Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…”- szomorkodik „viccesen” Bayer Zsolt, feldühödve a kormányt és személy szerint Orbán Viktort érő heves ballib támadások miatt. Aligha tesz jó szolgálatot szeretett miniszterelnökének. Az időzítés sem szerencsés, éppen az EU magyar elnökségének premierje előtt jelent meg ez az írás. Lesz, aki komolyan veszi.
Pelle János
Tegnap kivételes élményben lehetett része az újságot olvasó, internetező, közélet iránt érdeklődő embernek. Egyszerre olvashatta az egymással ádáz harcban álló bal és jobboldali pártelit két vezető publicistájának újévi „beköszöntőjét”. Veretes olvasmányok voltak. Kordokumentumok.
Sebők János
Feljelentette Bayer Zsolt publicistát a Zöld Baloldal ügyvezető elnöke az Ugyanaz a bűz című írás miatt, melyben Bayer a médiatörvény elleni tiltakozásokra utalva az 1919-es orgoványi politikai gyilkosságok befejezetlenségén sajnálkozott – írja a Népszabadság.
Nol
Újságírói tevékenységéért szlovák cégén keresztül számlázott Esztergomban Bayer Zsolt - tudta meg a hvg.hu.
hvg.hu
Amennyiben sötét összeesküvés parancsolt tétlenséget az MTV-székház védőinek, az még mindig a kisebb rossz lenne. Ugyanis azt jelentené: a hatóság amúgy jól működik, csak valami gonosz háttérhatalom bénítja le néha. De a valóság sokkal kiábrándítóbb. A rendőrség (sőt, maga az államhatalom) krízishelyzetben, „felsőbb útmutatás” nélkül vízfejű óriáscsecsemővé válik.
Papp László Tamás
Amit Bayer Zsolt csinál, az a nemes, ugyanakkor vagány – mindenféle hatalomnak fügét mutató – közírásnak csak torz karikatúrája. Ha a Fidesz-kormánynak ilyen barátai lesznek a sajtóban, akkor ellenségekre már nincs is szüksége.
Papp László Tamás
A Magyar Hírlap publicistája, Bayer Zsolt a Tavaszmező utcai garázdaság nyomán kezdett cigányozni, harlemezni, meg zsidózni. Józsefváros SZDSZ-es alpolgármestere a kerület jó hírnevét perrel akarta megvédeni, de indítványát a képviselőtestület leszavazta.
hvg.hu
Az ismert jobboldali publicista, Bayer Zsolt cége Szlovákiában van bejegyezve, autójának is szlovák rendszáma van. Bayer most rádöbbent, hogy a szomszédos ország vezetői magyarellenesek, ezért úgy döntött, inkább hazahozza cégeit. Ha így tesz, eggyel kevesebb magyar állampolgár lesz, aki adójával a szlovák államkasszát gazdagítja, milliárdos bevételkiesést okozva ezzel Magyarországnak.
hvg.hu
Tovább gyűrűznek Bächer Iván Séta című írása körüli hullámok. Stumpf András tagadja, hogy "csevejre" hívta volna Bächert és Bayer Zsoltot.
unknown
Mintegy két és fél ezren tüntettek a Magyar Hírlap bojkottja ellen és a sajtószabadság mellett pénteken Budapesten, a Kossuth téren.
MTI