szerző:
Szegő Péter

„Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben…” - írta Bayer Zsolt a január 4-i Magyar Hírlapban. Mi történt pontosan az orgoványi erdőben? Erről kérdeztünk két történészprofesszort, a korszak ismert kutatóját.

A baloldal szerint több mint hatvan, a jobboldal szerint tizenhat embert végeztek ki Orgoványnál – közölte Ormos Mária akadémikus, ezzel rávilágítva arra is, hogy a politikai oldalhoz való tartozás menyire meghatározza a közelmúlt értékelését. Igaz,  a „kivégzés” helyett pontosabb a „gyilkosság” szót használni, tekintettel arra, hogy az akkor Pest-Pilis-Solt-Kiskun, ma Bács-Kiskun megyében található Orgovány melletti mészárlást semmilyen formális bírói ítélet nem előzte meg. A jobboldal népítéletnek, a baloldal tömeggyilkosságnak látja az orgoványi vérengzést – tette hozzá a Széchenyi-díjas történésznő.

Akik a népítéletet fogadják el a valós változatnak, azok szerint nem egy katonatiszti alakulat, hanem Héjjas Iván „szervezte meg a környékbeli néhány nagygazdát”. A Janus Pannonius Tudományegyetem volt rektornője szerint sok a bizonytalanság a kérdésben: az sem biztos, hogy az elkövetők nagygazdák voltak. Hangsúlyozta: Héjjas mellett egy ember ismert név szerint, ő az 1957-ben kivégzett Francia Kiss Mihály. Ormos szerint nyilvánvaló, hogy Kecskeméten és a környező tanyavilágban „nem a Tanácsköztársaság nagyjait fogták el, hanem […] szegény falusi embereket, akik valamire vállalkoztak a lakóhelyükön a Tanácsköztársaság idején”.

Arról, hogy az orgoványi vérengzésnek mennyire volt antiszemita éle, az akadémikus úgy nyilatkozott: „Ezekben az akciókban áldozatként a zsidók mindig élenjártak, akár politizáltak, kormányoztak a Tanácsköztársaság idején, akár nem.” A professzornő arra hívta fel a figyelmet, hogy a zsidó lakosság nagy része inkább nagyvárosokban lakott, tehát a Tanácsköztársaság falusi funkcionáriusainak nagyobb része nem volt zsidó. Bár ez önmagában még nem zárja ki, hogy a helyi, kis létszámú zsidó közösség nagy része viszont a tanácsrendszer funkcionáriusa volt, Ormos ezt sem tarja valószínűnek: „A falvakban a zsidók általában […] kocsmát […] vagy egy kis boltot vezettek, esetleg szabó akadt közöttük, ezek nem azok a tipikusan a kommunista elvek iránt rajongó népségek.”  

Hogy Héjjasék pontosan mit műveltek áldozataikkal, azt interjúalanyunk nem tudta megmondani: „Képet sem láttam erről, valószínűleg nem is készült.” A Bayer Zsolt által említett nyakig történő beásást Ormos sem megcáfolni, sem megerősíteni nem tudta.

A kecskeméti fogdából a Héjjas Iván vezette szabadcsapat elhurcolt harminchat embert – mondta el portálunknak Hajdu Tibor. A Magyar Tudományos Akadémia doktora szerint az ottani őrség, illetve a kecskeméti ügyész megpróbálta az akciót megakadályozni, „de Héjjasék nagyobb katonai erőt képviseltek, tüzet nyitni pedig mégsem akartak rájuk”. A Történelmi Szemle szerkesztőbizottsági tagja szerint a csapatnak tagja volt Héjjasnak egy vagy több testvére, valamint Pataky Nándor főhadnagy és Francia Kiss Mihály is, összesen legfeljebb tizenöt-húsz ember.

A Héjjas-különítmény státusával kapcsolatban a professzor azt mondta: a Horthy Miklós fővezérsége alatt állt Nemzeti Hadseregtől volt megbízásuk bizonyos karhatalmi feladatokra, de kivégzésekre nem.

Hajdu úgy folytatta: 1919 augusztusa és novembere között Magyarország jelentős része – beleértve a Duna-Tisza közét – román megszállás alatt volt. Héjjasék már augusztus-szeptember táján jelentkeztek az ügyészségi fogdánál, hogy a tanácskormánynak az ott fogságban lévő volt helyi funkcionáriusait szeretnék elvinni, „de ezt akkor a románok nem engedték és a helyi hatóság sem engedte”.

1919 november közepén a románok kivonultak Kecskemétről. 19-én Héjjasék újra jelentkeztek a fogdában, az ügyész azonban nem engedte a foglyok elvitelét. „Nyilvánvaló volt, hogy vagy meg akarják ölni őket vagy minimum kegyetlenkedni akarnak velük” – fogalmazott Hajdu Tibor. Éjjel, amikor az ügyész már nem volt ott, visszamentek és „a helyi őrség ellen erélyesen föllépve” elhurcoltak harminchat embert. (Itt, a III. fejezet harminckettőt említ - a szerk.)

A történészprofesszor szerint a Francia Kiss 1957-es perében szereplő hatvanhatos szám azonban nem légből kapott. Ebben az akcióban harminchat embert vittek el, de a környékbeli tisztogatásoknak ez az eset csak az egyik fejezete. „Például leszedtek a […] Kecskemét-Budapest vonatról, nem kommunistákat, hanem néhány, gazdagnak látszó zsidót […], azokat kirabolták és megölték” - mondta.

Azt, hogy egészen pontosan mi történt az orgoványi erdőben, Hajdu nem tudta megmondani: „Nagyon nehéz pontos adatokat mondani, mert más tanú ott nem volt, csak a […] tettesek. Elképzelhető, hogy történtek ott csúnyább dolgok is. […] Biztos kínozták is őket, nyilván, már útközben is.” A nyakig történő beásást – akárcsak Ormos Mária – Hajdu Tibor sem tudta sem megerősíteni, sem megcáfolni. Szerinte az ilyetén eljárásra Erdélyben, egy évvel korábban volt példa, ahol a frontról épphogy hazatért katonák ástak be embereket a földbe nyakig.

Az orgoványi vérengzésnek Hajdu szerint az antiszemitizmus csak mellékszála volt, de „volt egy antiszemita hangulat és természetesen Héjjasék is antiszemiták voltak […] és ha volt köztük - mármint a kecskeméti foglyok közt - zsidó, akkor azt azért preferálták”. (Ezt Héjjas tizenkilenc év múlva, a Rongyos Gárda főparancsnokaként újfent bebizonyította, amikor a Felvidékre betörő szabadcsapatával egészen szadista módszerekkel félemlítette meg a helyi zsidó lakosságot.)

A harminchat elhurcoltnak – a nevek és a foglalkozásokat tartalmazó felsorolás alapján – valószínűleg csak kisebbsége, a professzor szerint öt-hat ember lehetett zsidó, „de pontos számot nem mernék mondani”. Ez azt jelenti, hogy a zsidóság akár országos (1920-ban 5,9 százalék), megyei (1910-ben a városok nélkül 2,8 százalék) vagy kecskeméti (1910-ben három százalék) arányát jóval felülreprezentálták. A Hajdu által ismert listán szereplők mintegy fele munkás és paraszt volt, „ezek tipikusan nem lehettek zsidók”, a másik fele „értelmiségi, tanító, tanár, ilyesmi, azok között nyilván volt egy pár zsidó”. Az MTA Történettudományi Intézetének tanácsadója arra is fölhívta a figyelmet, hogy az áldozatok között négy-öt nő is volt.

Az áldozatok a Tanácsköztársaság funkcionáriusai, a helyi karhatalom vagy direktórium tagjai voltak – tette hozzá a szakember.

„[…] A Héjjas Iván vezette csapatok nem sokat törődtek a törvényes eljárásokkal, továbbá a kommunista és a zsidó közötti finom különbségekkel, az ő szótárukban ugyanis a kettő alapvetően egyet jelentett.” – írja ugyanerről a kérdésről Gyurgyák János A zsidókérdés Magyarországon című, 2001-ben megjelent kötetében.

A Kecskemét környéki vérengzések abban különböznek a Prónay-féle, dunántúli kegyetlenkedésektől, hogy két-három hónappal később történtek, így míg Prónayékat „a Horthy-féle Fővezérség egy kicsit pártolta”, addig a kiskunsági tisztogatásokat az időközben az Antant szemében konszolidálódni kívánó és államfői ambíciókat dédelgető Horthy már nem.

Hajdu megerősítette az Ormos Mária által elmondottakat: Orgovány esetében a „kivégzések” kifejezést nem helyénvaló használni, mert azoknak semmilyen törvényes alapjuk nem volt. „Nemhogy nem volt, az ügyész kifejezetten tiltakozott. […] Ez gyilkosság, azt lehet mondani” – tette hozzá a történészprofesszor, megjegyezve, hogy a „népítélet” kifejezés sem állja meg a helyét: „Lehet, hogy a nép egy részének tetszett, de a tettesek katonák voltak. […] Arra senki sem utasította őket, hogy tömeggyilkosságot hajtsanak végre.”

Az MTA történészdoktora hangsúlyozta: az általa elmondottak a kecskeméti ügyészségnek az egy-két nappal később készült jelentésén alapulnak, „ez egy abszolút hiteles szöveg […], nem egy baloldali újságíró leírása, hanem a kecskeméti ügyészé, aki maga is úgy gondolta, hogy ezeket az embereket majd bíróság elé fogják állítani”.

Hajdu a vörös- és a fehérterror egészen ritka brutalitását azzal magyarázza, hogy az elkövetők az esetek jelentős részében az első világháborút végigharcoló katonák voltak, akik teljesen „elvadultak és […] megrészegültek a vérszagtól […], nyilván ittak is közben” és „megszokták, hogy a legjobb barátjuk mellettük esik össze egy golyótól”. 

Szegő Péter

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Venezuelai ügy: teljes egyetértésben a Helsinki Bizottság és a kormány

Venezuelai ügy: teljes egyetértésben a Helsinki Bizottság és a kormány

Százmilliókat érintő hibát találtak a WinRAR-ban

Százmilliókat érintő hibát találtak a WinRAR-ban

Ha Tony Curtis személyes holmijaira kíváncsi, akkor Mátészalkán keresse azokat

Ha Tony Curtis személyes holmijaira kíváncsi, akkor Mátészalkán keresse azokat

Derűsről borúsra vált ma az időjárás

Derűsről borúsra vált ma az időjárás

Szíriában végeztek a párizsi merényletek egyik szervezőjével

Szíriában végeztek a párizsi merényletek egyik szervezőjével

Tíz borász – egy műhely

Tíz borász – egy műhely