Kis gépipari cégekbe csatornáztak félmilliárd forint uniós pénzt
Az uniós és állami forrást kezelő kockázati tőkealap kisebbségi tulajdonrészt szerzett három közepes méretű ipari vállalkozásban.
Az uniós és állami forrást kezelő kockázati tőkealap kisebbségi tulajdonrészt szerzett három közepes méretű ipari vállalkozásban.
A privát bankárom hívott - ez az a mondat, amiről sokan úgy gondolják, hogy csak a golfozó milliárdosok száját hagyhatja el. Pedig a privát bankolás nem olyan misztikus, mint amilyennek sokan hiszik, akár már néhány tízmillió forinttól is kapható ilyen kiszolgálás. Az átlagos küszöb ugyan 60 millió forint, de van ahol már 1 milliótól is elérhető ez a szolgáltatás, igaz, ez utóbbit sajnos euróban kérik.
Kevesebb hasznot hajtott idén a második negyedévben Warren Buffett amerikai befektető vállalatcsoportja.
Tizennyolc milliárd forintos befektetéssel számol a Budapestre a Duna Medical Centert megálmodó Igor Iankovskyi, profitra azonban belátható időn belül nem számít, és nullszaldóra is csak 6-8 éven belül. A HVG-nek a járóbeteg-szakrendelő minapi megnyitása után nyilatkozó 41 éves ukrán üzletember azt állítja, a legjobb magyar orvosok sorra jelentkeznek be hozzá, és úgy gondolja, tudnak olyat és olyan áron kínálni, hogy ne csak az elit vegye igénybe szolgáltatásaikat. Nem titkolja, azzal is terveznek, hogy ukrán és orosz betegek is nagy számban érkeznek majd a várhatóan másfél év múlva megnyíló kórházba.
Azokat a pénzeket is érdemes Stabilitás megtakarítási számlára tenni, amelyek soha meg sem fordultak külföldön.
Hoznák a pénzt, felügyelnék a vágóhidakat, és vinnék a magyar bárányt. A bizniszhez szükséges politikai alapokat lefektettük.
400 embernek ad majd munkát a Sárospatakon létesülő üzem, amelyet egy LED-lámpákat gyártó kínai cég 9 milliárd forintos beruházással épít fel.
A befektetők egyre bizakodóbbak, hosszabb pesszimista időszak után a térség gazdasági kilátásai ismét derűsek. A tőkegyűjtési kedv soha nem volt még ilyen magas.Deloitte által a közép-európai intézményi magántőke és kockázatitőke-befektetők körében végzett legfrissebb befektetői bizalmi index felmérés szerint
A magyar lakosság megtakarításai közel 21 ezermilliárd forintot tesznek ki, azaz mintha mindenki 2,7 évnyi fizetését tartaná megtakarításként. Bár első ránézésre ez nagyon soknak tűnhet, kiderült, hogy európai viszonylatban bőven van még hova fejlődnünk, hiszen míg egy magyar embernek átlagosan 2,1 millió forintos megtakarítása van, egy nyugat-európainál ugyanez 23,9 millió.
Többen nem jutottak hozzá befektetésükhöz egy pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozás karcagi fiókjában. A rendőrség sikkasztás gyanúja miatt nyomoz az ügyben – közölték kedd este.
Durva szakmai hibák, gyanús portfolió, nem egyeztetett kiugróan magas kockázat – ezt találták egy magyar befektető svájci pénzügyi szolgáltatónál kötött szerződésében, illetve portfoliójában. A befektető végül hazahozta pénzét, de ez drága kalandtúra volt, és az is kiderült, hogy önmagában az nem jelent garanciát, ha egy szolgáltatónak Zürichban van irodája.
Jacob Rothschild brit befektetési bankár friss jelentésében arra figyelmezteti a befektetőket, hogy a második világháború óta a legveszélyesebb geopolitikai helyzet alakult ki a világban.
1,7 millió eurós befektetéssel új oktatóközpont épül Szentgotthárdon. A központ az Opel munkaerő-utánpótlását biztosítja, és támogatja a duális képzést.
Mivel lehet jövőre nagyot dobni, fejőrobottal, időjárás jelentő drónokkal, vagy szimplán csak budapesti lakáskiadással? Bemutatunk öt üzleti ötletet, amely milliókat hozhat a cégtulajdonosoknak.
Az Ökotárs ügyének fejleményeit nagyon figyelmesen követik - mondta a hvg.hu-nak az Egyesült Királyság budapesti nagykövete, ha pedig azt kérdezik Jonathan Knott-tól, nekik beszéltek-e már brit cégek vezetői magyarországi korrupcióról, erre lakonikusan csak annyit válaszol: ezt kötelességük megtenni. Ami a bevándorlás szabályozását célzó londoni terveket illeti, szerinte csak azokat szűrnék ki, akik visszaélnének az ottani lehetőségekkel.
Közel 14 milliárd forintnak megfelelő 57 millió doláros befeketetést kapott a Prezi. A tőkét a globális növekedés felgyorsításához fogják használni.
A magyarok 60 százaléka csak a forint alapú befektetésekben bízik, a deviza alapú befektetési alapokat bonyolultnak tartják, és túl magasnak találják a devizaváltás költségeit - derül ki a Fidelity Worldwide Investment online kutatásából.
420 millió forint befektetést kapott egy gyermekgyógyászattal foglalkozó magyar társaság, hogy külföldön terjeszkedjen.
Ha egy házaspár egy idő után a válás mellett dönt, akkor fontos, hogy mind a két fél tisztában legyen jelenlegi és a válás után felálló pénzügyi helyzetével. Bizonyos pontokra egyáltalán nem szoktak figyelni az érintettek, pedig később ez komoly vagyoni, érzelmi hátrányokat okozhat.
Teljesen automata áruáramlási rendszert épít ki a Rondo Hullámkartongyártó Kft. A 350 millió forint értékű fejlesztés a teljes magyarországi csomagolóipar számára kijelöli a fejlődés útját, egyszersmind elébe menve a csomagolások tisztaságára és az élelmiszer-biztonsági szempontok fokozott figyelembe vételére vonatkozó növekvő vásárlói igényeknek.