Nem mindegy, hogy milyen áron nincs benzin? Kovács András Péter paródiában foglalja össze a benzinmizériát
Instagramos kritika a benzinársapkának.
Instagramos kritika a benzinársapkának.
Pécsen egy képviselő már arról értekezett, hogy az uniós olajstopnak köze van ahhoz, hogy a városban egy helyen lehet kapni benzint.
A Mol a tervei szerint elérhetővé teszi az összes szolgáltatását a lengyel ügyfelek számára, amelynek fontos eleme a Fresh Corner kávézó-hálózat is.
A jövő héten sem szállít üzemanyagot egyes független kutaknak a Mol, az érintettek már megkapták az erről szóló üzenetet.
Az energiapiaci szakértő szerint nem csupán a Mol számára ellátandó kutak száma növekedett, de a nyomott árak miatt az ország üzemanyag-fogyasztásának mennyisége is több mint 20 százalékkal emelkedett a tavalyihoz képest. Ezért a benzinárstop fenntarthatatlan.
A kormányinfón a miniszter azt mondta, addig lesz ársapkás itthon a benzin és a dízel, amíg az olajtársaság biztosítja az ellátást. Az ellátást viszont épp az veszélyezteti, hogy az ársapka miatt itthagyták az országot az üzemanyag-importőrök.
Szentkirályi Alexandra posztolt arról, hogy kedden összedugják fejüket az energia-veszélyhelyzet illetékesei. Az üzemanyag-ellátási zavarokról konkrétan nem írt, de a belföldi ellátás biztonságáról igen. Ez pedig kulcskérdés a benzinkutakon, ahol a kiskutasoknál már folyamatos a hiány, és a nagy láncok is korlátozásokat vezettek be.
Hétfő este fennakadások tapasztalhatók a holtankoljak.hu weboldal elérésében.
Több feltételnek is teljesülnie kell ahhoz, hogy maradjon az ársapka.
A Mol az ország energiabiztonságára hivatkozva tájékoztatta erről a partnereit.
A kormány szerint a családokat védik, valójában az autótulajdonosokat támogatják, akik közt történetesen vannak családok. A kancelláriaminiszter végül annyit legalább elismert, hogy az egész ötletszerű.
Számba veszik, hogy mit ígért a kormány, és ehhez képest mi lett belőle.
A meg sem kapott pénzből meg sem vett áruval senkit sem tudnak kiszolgálni – figyelmeztetnek a kutasok.
Kritizálta a benzinárstopot a Mol elnök-vezérigazgatója, meg arról is beszélt, hogy szerinte az orosz gázról és olajról túl drága lenne leválni.
Nagy hatással nem lesz az inflációs adatokra, hogy három hónappal tovább maradnak az árstopok, ráadásul a kormány egyéb intézkedései sem éppen az árak megfogását célozzák.
A férfi a siker kapujában megijedt, és tankolás nélkül elhajtott a benzinkútról.
Az érdekvédelmi szervezet elnöke, Egri Gábor lapunknak azt mondta, hogy már 278 napja nincs megélhetésük.
A tavaly ilyenkorihoz képest még szép, de negyedéves szinten már visszaesést mutató GDP-adat érkezett; egyre többen aggódnak a benzinellátás miatt, miután kiderült, hogy a Mol nem szállít üzemanyagot a kis benzinkutak egy részének; elkezdődik minden idők valószínűleg legkorruptabb foci-világbajnoksága. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A dízelesek most egy picit jobban jártak.