Béremelést hozott a forgalomnövekedés az Euronicsnál
Átlagosan 7 százalékkal emelte dolgozói bérét az Euronics. A magyar tulajdonú üzletláncnál volt miből fejleszteni: az üzleteiben és webshopjában is jelentősen nőtt a bevétel idén.
Átlagosan 7 százalékkal emelte dolgozói bérét az Euronics. A magyar tulajdonú üzletláncnál volt miből fejleszteni: az üzleteiben és webshopjában is jelentősen nőtt a bevétel idén.
hvg.hu
Arra hivatkozva emelnék meg 30 százalékkal az évek óta a csőd felé száguldó Alföldvíz Zrt. vezetőjének 1,8 millió forintos fizetését, hogy míg más alkalmazottak bérét emelték, az övé maradt.
hvg.hu
A posta 4 százalékkal emeli a fizetéseket július elsejével, a MÁV semennyivel, de a vasutasok dupla akkora egyszeri juttatást kapnak, mint a postások.
hvg.hu
Hiába kérvényezték az egészségügyi szakdolgozók a jövő év elején esedékes béremelésük előbbre hozását – írja a Népszava.
hvg.hu
A szakszervezetek eredetileg 10 százalékos bértömegnövekedést kértek.
hvg.hu
Az első félév elmaradt béremelését 200 ezer forinttal kompenzálhatja a MÁV-csoport.
hvg.hu
Horváth Péter szerint a pedagógusok fizetése nem követte a minimálbér növekedését.
hvg.hu
Az EU-nak küldött dokumentumban azzal érveltek, hogy az alacsony dolgozói létszám „már nem tekinthető elégségesnek a biztonságos betegellátás biztosításához”.
hvg.hu
A fővárosnak az elvonások miatt nincs pénze a bérfejlesztésre, a munkavállalók viszont 6 százalékos emelésért küzdenek.
hvg.hu
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara az emberi erőforrások miniszterének, a belügyminiszternek és az országos kórház-főigazgatónak is elküldte a javaslatait.
MTI
MTI
hvg.hu
A bérfejlesztés mellett 10 százalékos cafeteria emelést is kérnek.
MTI
MTI
hvg.hu
A Magyar Posta nehéz gazdasági helyzetben van, amit a napilapok és a szóróanyagok terjesztésének leállítása is bizonyít. Nemhogy béremelésnek, még a bértárgyalásoknak sincs se hírük, se hamvuk. A magas munkanélküliség miatt a cégvezetés és a kormány erős alkupozícióban vannak.
Március 1-től egy munkatárs alapbére sem lesz bruttó 260 ezer forintnál kevesebb az áruházláncnál.
hvg.hu
Hamarosan a fogorvosok is be tudnak csatlakozni a közösségekbe.
MTI
MTI
hvg.hu
Az áruházláncnál 4–8 százalékkal emelkedtek a fizetések januártól.
hvg.hu
A vállalkozóként dolgozó fogorvosok kimaradtak a béremelésből, így sokan csak alig 250 ezer forint körüli fizetést tudnak kigazdálkodni.
hvg.hu
Noha a kormány 20 százalékos béremelésről beszélt, a gyakorlatban ez csak 16,5 százalékot jelent az ápolóknak - írja a Népszava. A bérolló ezzel még nagyobbra nyílik az orvosok és a szakápolók között.
hvg.hu
Az alapellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók bérét is megemeli a kormány.
hvg.hu
Minden bér töretlenül szárnyal idén is a minisztérium szerint.
MTI
MTI
hvg.hu
A számlájukon decemberben jelenik meg majd a magasabb összegű fizetés. A most 20 százalékos emelés az ápolók bérrendezési programjának harmadik lépése.
hvg.hu