Csontos :"Soros György nem futamodott meg"
Túl nagy volt a bizonytalanság, muszáj költözniük – magyarázza a szóvivő.
Túl nagy volt a bizonytalanság, muszáj költözniük – magyarázza a szóvivő.
hvg.hu
Az 1984 óta Budapesten működő szervezet most úgy döntött, Berlinbe költözteti a magyarországi irodáját.
hvg.hu
A berlini rendőrségtől azt közölték, hogy egyelőre mindent ellenőrzés alatt tartanak, nagyobb rendbontás eddig nem történt.
MTI
Erre hívta fel a figyelmet a Németországi Zsidók Központi Tanácsának (ZdJ) elnöke egy interjúban, amelyben hangsúlyozta, hogy nem helyes a muzulmán vallású bevándorlókra szűkítve vizsgálni az antiszemitizmust.
MTI
Egy építkezésen került elő a brit légibomba, amely miatt 800 méteres sugarú körben kiürítették a környéket.
MTI
Egy 500 kilós, második világháborús bomba került elő, 800 méteres sugarú körben rendeltek el kiürítést a pályaudvar és környékén.
MTI
A sort Berlin vezeti, Budapest az ötödik.
hvg.hu
Megakadályozott a német rendőrség egy terrortámadást vasárnap Berlinben – jelentette a Die Welt című német lap a hírportálján.
MTI
A külgazdasági és külügyminiszter Dunakeszire hívott össze sajtótájékoztatót vasárnapra, mert állítólag van egy fontos hangfelvétel a Soros-hálózat berlini szervezetének tevékenységéről. Dénes Balázs, akit "leleplezni" vél a kormány, most is azt mondja, amit a hangfelvételen, és szerinte semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy nemzetközi jogvédő szervezet beszél a kormányokkal is.
MTI
Kifejezetten erős gyomrú vendégeknek készülhetett a szupersajtos pizza, mert jóval több mint százféle sajtot tettek rá.
MTI
A kormány kedvenc terrorszakértőjét is reaktiválták a miniszter múlt heti, erősen megosztó bécsi kalandja után. „Mint rendőr” és mint sokáig Berlinben élő szakértő szélesítette Lázár igazságát összeeurópai szintre, ugyanis szerinte nemcsak az osztrák főváros élhetetlen, de Berlin, Brüsszel, sőt a skandináv országok is.
Már a Hertha szurkolói boltjában is kapható a kultikus szürke melegítőnadrág.
hvg.hu
Mert ahol sajtószabadság van, ott egy sajtótájékoztatón nem az újságírók a vendégek, hanem a kormány képviselői. A HVG berlini tudósítójának írása.
Sajtóértesülések szerint a pénzügyi, a külügyi és a munkaügyi minisztert is az SPD adhatja.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Heves Megyei Ügyészség kerítéssel vádol egy testvérpárt, akik azt is megszabták a lányoknak, meddig tartsanak a különböző szolgáltatások.
hvg.hu
Azért tiltották be a sárkányrepülést, hogy nehogy átrepüljenek fölötte a disszidensek. Évekig tartott felépíteni, de egy pillanat alatt omlott össze a berlini fal.
Bejárta a német sajtót a Hertha BSC vezetőedzőjének nyilatkozata, amelyben a magyar mester elmagyarázza, milyen is Dárdai Pál.
hvg.hu
Kétezer lakást épít meglévő áruházai tetejére az Aldi Berlinben. A cég Budapesten is versenyképes lehetne új projektjével.
hvg.hu
A kiszivárgott értesülések szerint egyelőre a legfelső szinten, a pártelnökök és parlamenti frakcióvezetők körében sikerült megállapodásra jutni.
MTI
Európa sorsdöntő évének nevezte 2018-at Orbán Viktor szerdán Berlinben, a legnagyobb német cégek vezetői előtt tartott előadásában.
MTI