Edzőcipőbe épített éves bérletet a berlini tömegközlekedési vállalat
A helyi BKK, a Berliner Verkehrsbetriebe (azaz a BVG) az Adidasszal hozott össze közös projektet.
A helyi BKK, a Berliner Verkehrsbetriebe (azaz a BVG) az Adidasszal hozott össze közös projektet.
hvg.hu
Múlt heti, müncheni látogatása után szerdán Berlinbe megy a magyar miniszterelnök.
hvg.hu
A múlt század Nagy Éve Nyugaton a 68-asok nemzedékét állította – jórészt sikeres – pályára, és új reményeket váltott valóra, Keleten azonban régi remények újabb elfojtását hozta magával. Jubileumi előzetesünk.
hvg.hu
A szervezők a korábbi kölni események nyomán döntöttek így.
hvg.hu
A külügyminiszter szerint azokat az országokat kell segíteni, amelyek hajlandóak határaik, ezáltal egész Európa megvédésére.
MTI
Durván nyolc 4-es metró projektbe került és Nico Rosberg az "arca".
MTI
Koncertet rögtönzött szerdán a berlini metrón a U2 - közölte a berlini közlekedési társaság, a BVG.
MTI
December 27-én, szokásos év végi koncertjén pályafutása 50. évfordulóját ünnepli a sportarénában az idén 70 éves Fenyő Miklós, aki erre az estére két egykori hungáriás zenésztársát, Dollyt és Szikora Róbertet hívta vendégül. ("A városi legendákkal ellentétben nem vagyunk rosszban, igyekszünk jóban lenni.") "Kétségtelen, hogy a rock and rollal 1957-ben, New York Cityben összekötöttem az életemet" – mondja Fenyő, akivel fél évszázados, rock and rollos, break dance-es, Modern Hungáriá-s pályafutását tekintettük át egy órában.
Balla István
Németh Róbert
A rendőrség megerősítette a hírt, a rendezvény helyszínét kiürítették.
MTI
Hihetetlen hamis kártyás történet Berlinből: egy szeméttelepről jutottak el a nyomozók az érintett étteremig. A 125-ös jódizotóp használata védőfelszerelés nélkül veszélyes lehet, de a rendőrség szerint ebben az esetben nem áll fenn veszély.
MTI
Valószínűleg Yoko Ono egykori sofőrje fosztotta ki évekkel ezelőtt John Lennon hagyatékát, és az ellopott tárgyakat Berlinben próbálta elpasszolni. John Lennon özvegye a New York-i német konzulátuson fotók alapján több tárgyat is azonosított.
MTI
A Hertha BSC Berlin első német csapatként csatlakozott az (afro-)amerikai sportolók tiltakozásához. Szombati meccsük előtt térdre ereszkedtek, hogy így harcoljanak egy nyitott társadalomért.
hvg.hu
Attila, a hun egy berlini színházban kelt riadalmat szeptember vége óta. Dömötör András fiatal magyar rendező alkotása épp akkor szembesíti a szélsőséges nacionalista ember archetípusával a németeket, amikor a Bundestagba jutott az első radikális, etnicista német párt. A rendezővel még a premier előtt beszélgettünk Berlinben.
Eddig az Air Berlin biztosította a járatot, de a cég megszűnése után bizonytalanná vált, ki szállít majd utasokat a magyar főváros és a Berlin Tegel repülőtér között.
hvg.hu
A liberális FDP-vel és a Zöldekkel kezdeményez kormányalakítási tárgyalásokat a CDU/CSU - jelentette be Angela Merkel kancellár, a CDU elnöke.
MTI
Berlinben az összes villamost és S-Bahnt leállították, Németország északi részén a vonatok sem járnak.
MTI
Az első világháború előtt több ezer koponyát vittek az afrikai gyarmatokról Berlinbe. A szakemberek most nagy feladatra vállalkoznak: megpróbálják ezeket valahogy azonosítani úgy, hogy az eredeti dokumentáció nagy része már nincsen meg.
MTI
A német rendőrség tűzszerészeti szakértői hatástalanították a német főváros Wilmersdorf negyedében talált 250 kg-os bombát.
MTI
A Berlini Dóm a város legnagyobb evangélikus temploma, vele szemben épp most építik újra a porosz királyok városi palotáját.