Találtak 240 megkövült lyukat a Szentkereszt-hegységben, a tudósok is csak vakarják a fejüket
Lengyel és svájci kutatók szerint az eddig gondoltnál 10 millió évvel korábban léphettek szárazföldre az első halak.
Lengyel és svájci kutatók szerint az eddig gondoltnál 10 millió évvel korábban léphettek szárazföldre az első halak.
Biológiai lézerekké alakulhatnak a pávatollak. Ha ugyanis festékkel itatják át ezeket, akkor speciális megvilágítás alatt akár lézerfényt is kibocsáthatnak. Ez pedig igazi különlegességnek számít az állatvilágban.
Brit kutatók arra voltak kíváncsiak, miként változtatják meg a viselkedésüket a hím rákok, ha a nőstényért folytatott versenyről van szó.
A tudósok szerint az ember biológiailag sem kizárólag férfi vagy nő lehet, mert sok az olyan interszex állapot, amelyek köztes tulajdonságaikkal nem felelnek meg a hagyományos meghatározásoknak.
Akár egy másodpercen belül képesek másolni egymás arckifejezéseit.
Tudták, hogy vannak növények, amelyek képesek utánozni a melléjük tett műanyag levelet? Netán hogy egy döglött hal mozgása mennyire hasonlíthat egy élő társáéra? Most, hogy kiosztották a legviccesebb és legmeghökkentőbb kutatásokért járó IgNobel-díjakat, újabb csodálatos ismeretekkel lett gazdagabb a világ. És pénzfeldobással még két magyar díjazott is lett!
A Nagaszaki Egyetem kutatóinak sikerült először megfigyelniük, miként tud megszökni az őt elfogyasztó hal gyomrából a japán angolna.
Amerikai kutatók egy olyan újabb biológiai szabályt alkottak, amelyik látszólag szembe megy egy általánosan elfogadott feltételezéssel az élet stabilitásával és erőforrásmegőrző képességével kapcsolatban.
Elfogadott tudományos növényneveket változtatnának meg botanikusok, tekintettel arra, hogy az elnevezések mögött felsejlik a gyarmati múlt. Történelmi elnevezések kerülnek szembe a kulturális érzékenységgel.
A nem letapadó egyedi sejtek korábbiaknál hatékonyabb vizsgálatát is lehetővé teszi az az új robot, melyet az SZBK kutatói készítettek.
Kínai kutatók olyan eredményt értek el az agykutatás terén, ami forradalmat hozhat a különféle neurológiai állapotok viszgálatában.
A brit kormány javaslata szerint például transznemű nőket nem helyezhetnek el női osztályokon.
Kínai kutatóknak sikerült kideríteniük, milyen hatásra függeszthető fel átmenetileg az emlősök embrióinak fejlődése.
Két külön élőlényből egy új jött létre azáltal, hogy egyik bekebelezte a másikat. Amikor legutóbb ilyen történt, a Földön megjelentek a növények.
Tudósok, oktatók, diákok, művészek és a nagyközönség számára is lenyűgöző újdonságot jelent az a digitális gyűjtemény, amelyet a Floridai Természettudományi Múzeumban állítottak össze hat év munkájával.
Miért más és más személyenként az azonos vakcinára adott immunválasz? Erre a kérdésre találtak magyarázatot osztrák kutatók a csecsemőket védő BCG-oltás hatásának vizsgálatával.
Megkerülhetők a védelmi vonalak úgy, hogy a népszerű mesterségesintelligencia-platformok biológiai fegyver elkészítésében segítsenek. Ebből még baj lehet.
A természet károsítása nélkül lehet fontos megállapításokat tenni a pókhálókon lévő környezeti DNS elemzésével – ez pedig fontos kérdésekre adhat választ.
Az ember mája nagyon gyorsan meghálálja, ha nem fogyaszt több alkoholt, sőt a szervezet más szempontból is hálás lesz érte.
Egy átlagos kutya mentális képességei egy kétéves kisgyerekének felelnek meg, és a szavak megértésében is nagyon hasonlítanak. Kanadai kutatók leltárba vették, hogy pontosan mely szavakra reagálnak a kutyák.