Hihetetlen hiba miatt próbálkozhat újra a bíróságon az, akit megbüntetett a NAV
Küzdelemre kell számítani, de így sem teljesen esélytelen megtámadni a már lezárt NAV-határozatot.
Küzdelemre kell számítani, de így sem teljesen esélytelen megtámadni a már lezárt NAV-határozatot.
hvg.hu
Utólag kell megfizetniük a jogdíjakat a magyar előadóknak.
hvg.hu
Két párt működési támogatásából már levonták azt az összeget, amelyet az Állami Számvevőszék szerint tiltott pártfinanszírozásként fogadtak el. Erre még jön a büntetés is, amelyet a NAV hajt be. A Jobbiktól júliusban vonhatnak le 331 milliót.
hvg.hu
Folytatódtak a lemondások az OBT-ben, a tanács üléséről készült összefoglaló szerint Handó Tünde szerint az egész működésképtelen. Darák Péter Kúria-elnök viszont másként látja. A szerdai ülésen előkerült például az a bizottsági jelentés, amely szerint Handó kinevezési gyakorlata nem volt törvényes.
hvg.hu
Két kormányzati ciklus után lényegében egyetlen független intézményrendszer bevétele maradt hátra a Fidesznek: az igazságszolgáltatásé. Az újabb kétharmad birtokában a bíróságok bedarálása csupán idő kérdése – írja e heti számában a HVG.
HVG
P. Koltai Gábort tavaly első fokon felmentették az ügyben, de az ítélőtábla most úgy döntött, meg kell ismételni az eljárást.
MTI
A dohányipari cégek egészségügyi hozzájárulását és az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat is jogosan lehetett felfüggeszteni.
hvg.hu
Másodfokon két év felfüggesztett fogházat kapott a csanádpalotai gazda, akit még öt évvel ezelőtt jelentettek fel azzal, hogy embereket rabszolgaként dolgoztat. A per kimenetele ellenére a sértettek többsége ma is a most elítélt férfi tanyáján él. Más ügyek is azt mutatják, hogy ezek az emberek kényszerhelyzetükből nemigen tudnak kilépni, ezért a hasonló esetek eleve nagyon ritkán jutnak el a bíróságig.
Szlavkovits Rita
Valótlanságot állított a Magyar Helsinki Bizottságról a Fidesz, amikor arról tartott sajtótájékoztatót, hogy a civil szervezet törvénysértő módon nem átláthatóan működik. Erről azonban szó sincs, írja a Helsinki közleményében.
hvg.hu
Rendeki Ágnes, Demjén Péter, Őzéné Hajdú Mária, Seres Lívia tag és Tóth Gyöngyi póttag bejelentette lemondását az OBT-tagságról. Meglévő vezetői és bírói feladataikra, családi okra hivatkoztak.
MTI
MTI
hvg.hu
Az Artisjus bírósághoz fordul az ügyben.
hvg.hu
A Handó Tünde vezette Országos Bírósági Hivatal nem szakmai kérdésekre koncentrál, hanem a bíróságok egyfajta értékrend szerinti átalakítását próbálja meg elérni – véli Rajmon Balázs többek között a Hunvald-per egykori bírája, aki szerint eközben a bírósági rendszer minden szempontból elképesztően elmaradott.
Pálmai Erika
A kiskorú menekülteknek joguk van a családegyesítésre, még akkor is, ha a kérelem beadása és elbírálása közben a kérelmező betölti 18. életévét – így határozott az Európai Unió Bírósága. A kötelező hatályú döntésnek komoly hatása lehet a sok menekültet befogadó EU-tagországokban.
hvg.hu
Az Antall József Tudásközpont korábbi munkatársa szerint azért mondtak fel neki, mert kiállt egy munkatársnője mellett, akit megalázó szavak értek, miután a Facebookon lájkolta az olimpia elleni aláírásgyűjtést. A bíróság most nem jogerős ítéletében kimondta: jogsértő volt Szert kirúgása. Az AJTK-nak az elmaradt munkabért, valamint másfél millió forint értékű sérelemdíjat is meg kell fizetnie.
hvg.hu
Gyanúsan kedvező árak voltak a webshopban, nem is szállította ki egy részüket a cég.
hvg.hu
A Szegedi Ítélőtábla rablás és testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek az első- és másodrendű vádlottat és egyaránt tizenegy év fegyházbüntetésre ítélte őket, harmadik társuk hét év börtönt kapott.
hvg.hu
De így járt a Magyar Idők is, ha az ítélet jogerőssé válik, ugyancsak perkálhat az LMP társelnökének becsületsértések miatt.
hvg.hu
A 30 éves, Gergőnek nevezett férfit prostitúcióra kényszerítéssel, fenyegetéssel és más bűncselekmények vádjai miatt vitték bíróság elé.
hvg.hu
Hat és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Szegedi Törvényszék egy szerb kábítószercsempészt, aki csaknem 18 kilogramm marihuánát próbált Magyarországra szállítani.
MTI
Nem tudott mit mondani az Országos Bírósági Hivatal képviselője abban a perben, amelyet Vasvári Csaba bíró indított, mondván Handó visszaél hatalmával.
Pálmai Erika