10 millió dollárnyi bitcoinba kerültek, most világkörüli turnéra indulnak Mandela kezei
Nehezen bár, de akadt vevő az aranykezekre.
Nehezen bár, de akadt vevő az aranykezekre.
hvg.hu
A francia Ledger cég hardveres tárcái kedveltek a kriptopénzt gyűjtők körében. Biztonságban tudhatják ugyanis virtuális valutáikat, legalábbis ezt gondolhatták eddig. Most viszont kiderült, ezek a tárcák is feltörhetők.
hvg.hu
Eltérített androidos mobilok, meghekkelt kormányzati weboldalak, kutatási célokra használt szuperszámítógép – a közös bennük, hogy a bűnözők kriptovalutákat próbálnak bányászni a segítségükkel. Ez a bűnözők új kedvence.
hvg.hu
A jelek szerint a Google mért szerdán bejelentett döntésével nagy ütést a kriptovalutára.
MTI
Izland történetének egyik legnagyobb bűnesete során több száz szervert loptak el a bűnözők.
hvg.hu
Mesébe illő nyereségekről és rémtörténettel felérő veszteségekről egyaránt lehet olvasni a Bitcoin kapcsán. De mi az a Bitcoin? Az alapozáshoz a Bankmonitor szakértőjétől kértünk segítséget.
hvg.hu
Malaita a Föld utolsó pontja, ahol a kagyló érvényes fizetőeszköznek számít. A helyi lakosok szerint az nevet, aki utoljára nevet.
hvg.hu
Érdekes állítást fogalmazott meg Bill Gates, a Microsoft társalapítója a kriptopénzek veszélyeiről.
hvg.hu
Steve Wozniak, az Apple egykori társalapítója 7 darab bitcoint akart eladni, de átvágták. A vevő eleve lopott kártyával fizetett volna, így a pénzt még behajtani sem lehet.
hvg.hu
Az elmúlt hónapokban Dél-Korea inkább tiltotta volna a kriptovalutával való kereskedést, most azonban úgy tűnik, mégsem teszik meg. Az egyik leghangosabb Bitcoin-tiltó ország visszalépése komoly lendületet adhat a virtuális pénznek.
hvg.hu
Informatikai guruk és spekulánsok egyaránt felfedezték maguknak a forradalminak minősített blokklánc technológiát, ezt Magyarországon is cégek tucatjának alapítása bizonyítja.
Kissé meglepő, de a jelenlegi kriptopénz-bányászati láz az idegen civilizációk kutatására is hatással lehet. És nem pozitívan.
hvg.hu
Úgy tűnik, mintha az egész világ kriptopénzt akarna bányászni, mindenesetre naponta érkeznek a hírek az újabb és újabb illegális esetekről.
hvg.hu
A napokban jelent meg a Stop Smoke Stock nevű alkalmazás, amely nem csak fejlesztői szerint egy furcsa színfolt a dohányzásról leszoktató appok tengerében. Miután a felhasználó megadja, hogy mennyit dohányzott, illetve mennyit költött rá, kap 3 évnyi dohányzásnak megfelelő virtuális pénzt. Ezzel aztán valós részvényekkel kereskedhet, mint a Tesla, Apple, Amazon, Ethereum vagy Bitcoin.
hvg.hu
Felelősségre vonják azt a két orosz mérnököt, akik a szarovi nukleáris kutatóközpont szuperszámítógépétől, no meg a bitcointól várták a gyors meggazdagodást.
hvg.hu
Visszatért az internetre a „nigériai herceg” típusú csalás, igaz, kissé más köntösben, és a kriptopénzek körüli fejhajtást meglovagolva.
hvg.hu
Bomba helyett pénzt gyártottak volna, de azonnal lebuktak.
hvg.hu
Egyre többen szeretnének részesülni a kriptopénz világának aranyesőként hulló bevételeiből. Olyanok is vannak, akik az óriási haszon reménye mellett a környezet érdekeit is szem előtt tartják.
hvg.hu
Több bank meg is tiltotta ezt ügyfeleinek.
MTI
A Samsung egy kínai cég számára gyárt egy különleges hardvert, ami segít a kriptovaluták bányászatában. A termelés már most beindulhat.
hvg.hu