#BKK

Autista utast aláztak meg BKK-ellenőrök, vizsgálat indult

Érvényes bérlete ellenére megbüntettek és megaláztak egy enyhén autista lányt múlt pénteken az ellenőrök az egyik budapesti buszon – erről számolt be a lány barátja a BKV-Figyelő blognak. A Budapesti Közlekedési Központ vizsgálatot indított, hogy tisztázhassák a történteket.




Látványterv: így újítaná fel a BKK a HÉV-kocsik belsejét

Kísérleti vonatot épít a BKK és a BKV a H5-ös, azaz a szentendrei HÉV vonalára. A kocsik utasterét korszerűsíteni készülnek, a három kocsiból álló próbaszerelvény ezt fogja tesztelni. A teszt-HÉV már idén elkészülhet és forgalomba állhat, a további járműveket pedig ennek a prototípusnak a tesztelése után, az utasok véleményét figyelembe véve újítják fel. A szerelvény felújításának költségét 90 millió forintra kalkulálják: ebből megújul a fűtésrendszer, lesz klíma, átalakítják az üléselrendezést és a kapaszkodókat, rongálásvédelemmel látják el a padlót, szigetelt ablakokat építenek be stb.



Javítják vasárnap a nagykörúti villamospályát, pótlóbuszra kell szállni

Vasárnap reggel öt órától éjfélig villamospótló buszokkal lehet utazni a budapesti 4-es és a 6-os villamos helyett a Nyugati pályaudvar és a Móricz Zsigmond körtér között. Az Erzsébet körúton, a József körúton és a Ferenc körúton a villamospálya öt pontján kisebb hibákat javítanak, a Petőfi hídon pedig síncsiszolást végeznek, ezért van szükség a pótlásra.


Nem lesz egyszerű közlekedni holnap Budapesten

Több főútvonalat is lezárnak a március 15-i rendezvények miatt szombaton Budapesten, emiatt sok járat módosított útvonalon közlekedik majd. Érdemes lesz kötöttpályás járműveket választani, azok közül is elsősorban a metrót – ajánlja a BKK.



Az új Orbán-kormány mindent visz Budapesttől?

A kormány a Fővárosi Gáz-, Csatornázási, és Vízművek átvételével afféle modellkísérletbe kezd a választások után a közművek nonprofit üzemeltetésével kapcsolatban – értesült a hvg.hu több forrástól. Felmerült a két nagy városházi holding, a Budapesti Városüzemeltetési Központ és a Budapesti Közlekedési Központ állami átvétele is, de erről információink szerint még megoszlanak a vélemények, ugyanakkor „folyamatos és intenzív az érdeklődés” a városüzemeltetési cégek iránt. Ha az állam „mindent” visz, a következő főpolgármesternek nem sok dolga lesz.



Refinanszírozó bankokat keres a BKV

A Budapesti Közlekedési (BKV) Zrt.-nek az idén a 61,7 milliárd forintos hitelállományából 9,4 milliárd forintot kell törlesztenie, az összeg refinanszírozására közbeszerzési eljárást indított, ami jelenleg is folyik - írja a Napi Gazdaság csütörtöki száma.


Füstölni kezdett a kisföldalatti

Füstölni kezdett a kisföldalatti egyik szerelvénye a Vörösmarty téri végállomás kihúzóvágányánál kedden délelőtt, pótlóbuszok szállították az utasokat. 13 óra után állt helyre a földalatti közlekedése.


Összetörte a Combinót, majd elhajtott

Autó ütközött egy villamosnak a 4-6-os vonalán péntek délután a Margit körúton, majd a sofőr elhajtott. A baleset miatt egy szakaszon pótlóbuszok jártak egy ideig – közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere.






Gond volt a Kósáéktól kapott új BKK-buszokkal

Újabb 15 alacsonypadlós autóbusz állt forgalomba Rákoskeresztúr és Kőbánya térségében, a 95-ös, a 98-as, 98E és a 198-as vonalakon – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A BKK szerint az első napon nehézségek akadtak az ajtók működtetésével, de kedden már minden flottul ment.



BKK: átment a zajpróbán a 4-es metró

A megengedett érték alatti a 4-es metró zajterhelése – ezt írják a Budapesti Közlekedési Központ keddi közleményében a zajvizsgálatok eredményeire hivatkozva. A BKK bízik abban, hogy „akiket jelenleg a metróüzem zaja zavar, őket is kárpótolja majd az M4-es metró nyújtotta korszerű közlekedési lehetőség”.