#Brüsszel




Újabb európai hitel Ukrajnának

A március elején bejelentett 610 millió eurós segítség után újabb, ezúttal egymilliárd eurós hitelt helyezett kilátásba Ukrajna számára az Európai Bizottság.



Orbán: Európa lerázná az orosz gázfüggőséget

Oroszország agressziót követett el, amire az Uniónak választ kell adnia, mondta Orbán Viktor Brüsszelben. Szerinte meg kellene teremteni a vízummentes beutazás lehetőségét Ukrajna polgárai számára. Arról is beszélt, hogy az uniós vezetők hogyan szeretnék elősegíteni, hogy Európa ne függjön annyira az orosz gáztól, illetve Magyarország hogyan vásárolhat majd északi-tengeri gázt.


Brüsszel egy sor hibát lát gazdaságunkban

Brüsszel 3 országra állapított meg túlzott makrogazdasági egyensúlyhiányt, Magyarország nincs köztük. Ezzel együtt továbbra is erőteljesen negatív Magyarország nettó nemzetközi befektetői pozíciója, magas az állami és a magánszektor eladósodottsága, és törékeny a pénzügyi szektor, a magyar export teljesítménye romlik, a banki környezet is javításra szorul, és az államadósság szintje is aggodalomra ad okot.



Még nem nyújtotta be a kormány Brüsszelnek a partnerségi megállapodást

A kormány korábbi ülésén elfogadott partnerségi megállapodásnak az Európai Bizottsághoz történő formális benyújtását lehetővé tévő határozat a napokban jelenik meg, és ezt követően nyújtja be a kormány a dokumentumot Brüsszelnek - tájékoztatta az MTI-t Cséfalvay Zoltán, az NGM parlamenti és gazdaságstratégiáért felelős államtitkára, aki a 2014-2020 közötti források felhasználásával kapcsolatos uniós egyeztetések lefolytatásáért is felel.


És akkor kirúgom a főnökömet

Drasztikusan drágulhat a kávézás, az energiaszolgáltatók kaptak még egy szeget a koporsójukba, de kínai nyelven is olvasható a NAV honlapja. Leváltották Matolcsy bizalmasát, ám ha fenntartásokkal is, de Brüsszel elismerte: Magyarország jobban teljesít. Kövesse a tündérmese folytatását továbbra is a hvg.hu-val!


Brüsszel: Magyarország még annál is jobban teljesít

Kilábaltunk a recesszióból, és tovább gyorsul a magyar gazdasági növekedés a következő években – állapítja meg az Európai Bizottság előrejelzése. Komolyak azonban a lefelé mutató kockázatok is, a hiány és az adósság pedig ismét növekedésnek indulhat.





Magyarország ma központi téma lesz Brüsszelben

Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár és Martonyi János magyar külügyminiszter részvételével kedden ünnepélyesen megemlékeznek Brüsszelben az atlanti szövetséghez történt magyar csatlakozás 15. évfordulójáról.


Így támogatja a magyar vállalkozásokat az Európai Unió

Miközben a kormány csúcsra járatja az EU elleni "szabadságharcot", Brüsszel 2014 és 2020 között tíz és fél ezer milliárd forint támogatást ad Magyarországnak. Ennek 60 százaléka a gazdaságfejlesztést, a hazai vállalkozások támogatását szolgálja majd. Az évi 1000-1500 milliárd forint nélkül továbbra sem épülne semmi az országban, és a magyar vállalatok sem tudnák bővíteni tevékenységüket.





Felkészül: az olasz uniós elnökség

A 2014 második felében esedékes olasz uniós elnökségről tárgyalt szerdán Brüsszelben a José Manuel Barroso vezette Európai Bizottság Enrico Letta olasz miniszterelnökkel és az olasz kormány több miniszterével.