#Brüsszel



IMF-tárgyalások: már a Fideszben is visszaesésről beszélnek

Bár az utóbbi napokban lehetett egy-két kardcsörtető nyilatkozatot hallani Fidesz-vezetők részéről az IMF tárgyalásokkal kapcsolatban, kormányzati és fideszes forrásaink sem számítanak újabb verbális konfliktusra sem a Valutaalappal, sem az Európai Bizottsággal. Mint egyikük fogalmazott, „soha ilyen kompromisszum-kész nem volt még a kormány”. Közben már a Fideszben is visszaesésről beszélnek éves szinten.



Kezesbáránnyá tenné Brüsszel a Gazpromot

Versenyjogi eljárás indítását jelentette be kedden az orosz gázóriás ellen a Európai Bizottság (EB), mert a gyanú szerint visszaélhetett piaci befolyásával nyolc kelet-és közép-európai országban. A vizsgálat tulajdonképpen az európai gázstratégia végrehajtásából következett.



OECD: 10 millióan több mint egy éve munkanélküliek

Merész strukturális reformokat sürgetett az Európai Unió tagállamai részéről Angel Gurría, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) főtitkára csütörtökön Brüsszelben, a Jobs4Europe konferencián, amelyet az Európai Bizottság az európai munkahelyteremtés előmozdítása érdekében szervezett.



Bírság jár ezentúl a sértő utcai beszólásokért Brüsszelben

Brüsszelben ezentúl 75-től 250 euróig terjedő pénzbírságra számíthat az, aki nyilvános helyen szexista, rasszista, homofób vagy bármilyen más sértő megjegyzést tesz másokra – írta kedden a Le Soir című belga napilap. Freddy Thielémans szocialista polgármester az intézkedéssel kapcsolatban elmondta, hogy így próbálnak küzdeni az utcán tapasztalható verbális agresszió ellen.


A magyar romák helyzetéről tárgyaltak Brüsszelben

A mikrohitel-programok folytatását és elterjesztését szorgalmazta az Európai Bizottság, a Világbank és a szegények vállalkozását segítő, magyarországi Kiútprogram által szervezett, a kelet-európai romák társadalmi és gazdasági helyzetét értékelő konferencián kedden Brüsszelben Andor László társadalmi ügyekért felelős európai biztos.




Spiegel: Németország új uniós szerződést akar

Új alapra helyezné az Európai Unió (EU) működését Németország, a berlini vezetés szerint a decemberi uniós csúcson fel kell állítani egy testületet és meg kell bízni azzal a feladattal, hogy készítsen elő egy új szerződést - írta a Der Spiegel című német hetilap, amely szerint számos tagállam ellenzi a tervet.


Újabb mentőcsomagot kaphat Spanyolország

Újabb spanyol mentőcsomagot fontolgat az Európai Unió, de Madrid egyelőre nem terjesztett elő kérelmet, így hivatalos tárgyalások sem folynak a kérdésben - közölték pénteken nevük mellőzését kérő brüsszeli források.


"Nonprofit rezsi": Orbán megint blöffölt

Kész Brüsszellel is szembeszállni a kormány annak érdekében, hogy „legalább lakossági körben” nonprofittá tegye például az energia továbbítását, szétosztását és kereskedelmét. A miniszterelnöki bejelentésnek a harc szándékának deklarálásán túl nem sok értelme van, mert se az államnak, se a fogyasztónak nem jelentene előnyt egy ilyen rendszerváltás.




Sör, víz, üdítő: abból élnek, hogy tudják, mi a jó

Időről időre felbukkan sajtóközleményekben egy rejtélyes intézmény, a brüsszeli Monde Selection neve. A cég az élelmiszer-gasztro szegmens szinte minden termékének: röviditalok, sörök, borok, ásványvizek, üdítők, konyhakész ételek, diétás és fogyókúrás készítmények, dohánytermékek minősítését elvégzi.