Egy évtized után pénzt kapnak az egykori Buda-Cash egykori ügyfelei
Még tíz év sem kellett hozzá, és a Buda-Cash egykori ügyfelei pénzeket és részvényeket kapnak vissza.
Még tíz év sem kellett hozzá, és a Buda-Cash egykori ügyfelei pénzeket és részvényeket kapnak vissza.
Nyolc, illetve hét év börtönre ítélték a Hungária Értékpapír Zrt. két egykori tulajdonosát, nem jogerősen.
A Fővárosi Törvényszék szerint az 1653 károsult jelentős részét már kártalanították, más igényük pedig nem lehet.
Talán sokkal több rászedett kisbefektető kára csökkenhetett volna, ha a titkosszolgálat és az ügyészség komolyan foglalkozik azokkal az információkkal, amelyeket még 2015 áprilisában a szökésben lévő Dobrai Sándorné, azaz Bróker Marcsi hollétéről és az általa elrejtett laptopjáról osztott meg velük egy informátor. De Hunvald György ügye fontosabb volt.
Nem sokáig várt a kormány a válasszal arra, hogy a Kúria a közelmúltban két ügyben is kimondta: törvénysértő határozatokat közölt a jegybank alelnöke.
Évekig törvénysértő határozatokat hozott a bankszektor törvényessége felett őrködő Magyar Nemzeti Bank – derült ki a Kúrián. A jegybank az Alkotmánybírósághoz fordul.
Azt szeretnék elérni, hogy állapítsa meg a bíróság a brókercsődökért az állam, a jegybank és a számvevőszék felelősségét.
A brókerbotrány főszereplőjének csak néhány hetet kellett lehúznia a rácsok mögött, miután a korábbi kényszerintézkedéseket beszámították a büntetésébe.
Sikkasztás, csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység és számvitel rendjének megsértése miatt javasolnak vádemelést a Kun-Mediátor egykori vezetője ellen.
A jogerős döntés szerint a brókerügy elsőrendű vádlottja öt évet kap.
Tizenkét éve húzódik a K and H Equities egykori brókere és társainak sikkasztási ügye.
Szerdán jogerős ítéletet hirdethetnek a 2003 óta húzódó Kulcsár-ügyben. Kulcsár Attila elsőrendű vádlott kedden felszólalt az utolsó szó jogán.
A K&H Bank volt elnök-vezérigazgatója harmadrendű vádlott volt a Kulcsár-ügyben. Néhány nappal halála előtt kapta kézbe a határozatot, amely szerint az ügyében hozott felmentő ítélet jogerőre emelkedett.
Újraíratja a bíróság azt a több ezer oldalas szakvéleményt, amelyre a Quaestor elleni vádat alapozták.
Tarsoly Csaba azt állítja: jó helyről kapott ígéretet, hogy megmenekülhet a Quaestor. A megkérdezett miniszterek még azt is tagadják, hogy beszéltek vele az összeomlás idején.
Veszélyeztetné a bűnüldözés érdekeit, ha kiderülne, hogy miképpen hozták haza a Kun-Mediátor vezetőjét - ezzel indokolta a legfőbb ügyész, hogy nem ad ki semmilyen adatot.
Csaknem hatvanan támadták meg a Quaestor-kárrendezési törvényt, az Alkotmánybíróság azonban ma elutasította az indítványaikat. A károsultak úgy gondolják, milliárdokat bukhatnak el.
Hazudott Tarsoly Csaba, amikor arról beszélt, milyen felelőssége van az MNB-nek a Quaestor-botrányban - állítja a jegybank. Az MNB büntetőfeljelentést tett Tarsoly ellen az interjújáért.
A Quaestor-vezetők háta mögött ténykedő dolgozók követték el a törvénytelenségeket - erről beszélt Tarsoly Csaba a Magyar Narancsnak adott interjújában. Üzent a brókerbotrány károsultjainak is.