#brókerbotrány

Kedden dönthetnek a brókervezérek vagyonának zárolásáról
 

Kedden dönthetnek a brókervezérek vagyonának zárolásáról

Az Országgyűlés következő kéthetes ülésének első felében hétfőtől szerdáig ülésezik, a képviselők pedig akár már kedden elfogadhatják a kormánypártok azon javaslatát, amely segítséget nyújt a brókerbotrányban érintett társaságok vezetőinek vagyonának zárolásában.

MTI MTI




Amikor Orbán elfelejtett szólni a keményen dolgozó kisembereknek
 

Amikor Orbán elfelejtett szólni a keményen dolgozó kisembereknek

Alig több mint egy hónapja robbant ki Magyarország legnagyobb brókerbotránya, melynek középpontjában három cég, illetve cégcsoport áll: a Buda-Cash Brókerház és a tulajdonosok érdekeltségébe tartozó DRB Bankcsoport, a Hungária Értékpapír, valamint a Quaestor-csoport, és több mint 200 milliárdos a kár. A kormány kezdetben szocialista brókerbotrányt emlegetett, a Quaestor bedőlése után viszont már az a kérdés, miről tudott a Fidesz és a kormány. A vita végére különböző dátumokkal dobálóznak, emiatt is szedtük össze a brókerbotrány krónikáját.

hvg.hu hvg.hu


Ügyészség: Heroikus munkával tártuk fel az
 

Ügyészség: Heroikus munkával tártuk fel az "úgynevezett brókerügyeket"

A Buda-Cash- és a Quaestor-ügyben is nagy erőket mozgósított az ügyészség és a Nemzeti Nyomozóiroda. A Buda-Cashsel kapcsolatos nyomozásban sikerült 68 milliárd forint értékű vagyont lefoglalni, ebből rendezhető a befektetők összesen kb. 62 milliárdos kára. A hatóság a Quaestor-ügyben is megkezdte a vagyonbzitosítási intézkedéseket. A fővárosi főügyész azt ígérte, "valamennyi brókerügyben a maximális eredményre törekedve folytatják az eljárást".

hvg.hu hvg.hu



Őrizetbe került Tarsoly Csaba
 

Őrizetbe került Tarsoly Csaba

Házkutatást éjszaka tartottak Tarsoly Csabánál, majd ezután elvitte a rendőrség. A hvg.hu információi szerint a Quaestor-csoport vezetőjét őrizetbe vette a rendőrség és gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsítás ellen panasszal élt. Értesüléseinket Papp Gábor, a Quaestor-vezér ügyvédje megerősítette. A rendőrség később közölte: Tarsoly Csaba mellett a két másik ember is őrizetben van már, akiket csütörtökön állítottak elő az ügyben.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Orbán:
 

Orbán: "Nem akarok brókerellenes hangulatot kelteni, de azért láttunk már brókert"

Orbán szerint hiányzik egy olyan modern kincstári rendszer, ami biztosítaná a közpénzek "parkoltatását". A kormányfő a brókerbotránnyal kapcsolatban azt mondta a Kossuth rádióban, hogy a kormány nem tud felelősséget vállalni azért, hogy az igazságszolgáltatás milyen teljesítményt nyújt. Áfacsökkentésről, egykulcsos szja-ról nem beszélt. A paksi atomerőmű megépítése szerinte az uniós közbezerzési szabályok szerint történik, ő pedig azt az utasítást adta, hogy az áttekinthetőség szempontjából a finn modellt vegyék például.

hvg.hu hvg.hu



Quaestor-ügy: Az ügyészség szerint nem késlekedtek a hatóságok
 

Quaestor-ügy: Az ügyészség szerint nem késlekedtek a hatóságok

Sem a rendőrség, sem az ügyészség nem késlekedett az eljárással a Quaestor-ügyben – ezt közölte szombaton a Legfőbb Ügyészség sajtószóvivője. Fazekas Géza szerint a megalapozott gyanú közlése után huszonnégy óra alatt harminc ingatlant, több mint harminc cég tulajdonrészét és több nagy értékű ingóságot foglalt le a rendőrség.

MTI MTI





Kikéri az Orbánnak küldött Quaestor-levelet az MSZP
 

Kikéri az Orbánnak küldött Quaestor-levelet az MSZP

Az MSZP kikéri Tarsoly Csabának, a Quaestor elnök-vezérigazgatójának Orbán Viktor kormányfőnek küldött levelét, illetve a február 25-ei kormányülés szó szerinti jegyzőkönyvét és hangfelvételét - közölte Lukács Zoltán, az ellenzéki párt alelnöke.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu