szerző:
Gomperz Tamás
Tetszett a cikk?

Nem akarunk Orbán-ellenes hangulatot kelteni, de azért láttunk már Orbánt.

"Nem akarok brókerellenes hangulatot kelteni, de azért láttunk már brókert" (Orbán Viktor, bennfentes miniszterelnök)

A keményen harácsoló nagyemberek legújabb és (kábé két hétig) legnagyobb botrányában, az úgynevezett Quaestor-ügyben, gyakorlatilag minden részlet súlyos visszaélésről, gátlástalanságról és erkölcstelenségről tanúskodik, kivéve egyet. Pont azt támadja mindenki. Legalábbis az a momentum áll a támadások és a „miért igazán botrányos ez a történet?” jellegű magyarázatok középpontjában.

„Orbán Viktor cserbenhagyta az embereket, amikor a minisztériumokat arra utasította, hogy vegyék ki pénzüket a Quaestorból, míg az őt megválasztó embereknek nem szólt, hogy veszélyben van a megtakarításuk.” – állapították meg a keményen demagóg pártemberek az ellenzék összevont tanácskozásán. A média botránynarratívájában is a cserbenhagyásos pénzkimentés a központi tétel. A kormány a saját pénzét mentette, a kisbefektetőket viszont nem értesítette a várható összeomlásról – a közhangulat szerint ez a fő szemétség. Amit tetéz a bennfentes kereskedelem vélelme, valamint az a hol kimondott, hol csak sejtetett vád, hogy a kormány gyakorlatilag megkárosította a kisbefektetőket, hiszen ha nem menti ki a saját pénzét, akkor annyival több marad a cégnél a többiek kártalanítására.

*

Ezen a ponton tegyük félre a valódi botrányt, csak a kormányzati pénzkimentésre koncentráljunk, mint ősbűnre. Különvélemény következik. Induljunk ki abból, hogy a miniszterelnök arról értesül (mindegy milyen módon), hogy csőd közeli helyzetbe került az a pénzpiaci szereplő, amelyik kormányszervek befektetését (mindegy milyen alapon) kezeli. Nincs olyan kormányfő a világon, amelyik ne vetette volna ki a pénzt pánikszerűen. Ebből a szempontból teljesen mindegy milyen úton jutott az információhoz. Ha törvénytelen lehallgatás útján értesül arról, hogy az egyik állami otthonban molesztálják a gyerekeket, akkor is intézkedik (reméljük). Utána ki lehet vizsgálni a törvénytelen lehallgatás, esetünkben a bennfentes információszerzés körülményét. Ha én vagyok a miniszterelnök, én is haladéktalanul megpróbálom visszaszerezni a pénzt.

Az ugyanis nem a kormányé. Szemben azzal az általános elfogadott interpretációval, hogy a kormány a kisbefektetők háta mögött mentette a saját pénzét, természetesen nem a saját pénzét mentette, hanem a spekulatív ügyletektől tartózkodó bátaszéki kisnyugdíjas pénzét mentette, amit más néven közpénznek is hívunk. Ha nem így tesz, akkor de facto közpénzből konszolidál egy csődbe jutott pénzintézetet, anélkül, hogy ennek indokoltságát nyilvánosan bizonyítaná és a garanciális feltételeit (például a tulajdonosi jogok átvételét) tisztázná. Vannak olyan helyzetek, amikor lehet haszna annak, ha az állam pénzpiaci szereplőt ment meg, de annak a módja nem az, hogy sima ügyfélként, befektetési céllal pénzt parkoltat ott, a miniszterelnök kifejezésével élve. Éppen az a botrány, hogy korábban ezt megtette, és nehéz szabadulni attól a gyanútól, hogy már az is túlélési segítségnyújtás volt (a barátoknak), azaz fű alatti konszolidáció, korrupciós együtthatóktól sem mentesen.

Nézzük a népszerű tézis másik felét. Miért nem szólt a kormány az embereknek, miközben a saját (értsd: a nép) pénzét mentette? Ezen háborog a szocialista párt elnöke, a sajtó és az egész internet. Aminek nem is a gyakorlati része a legbizarrabb, tehát, hogy a szólást miként kell elképzelni (hölgyeim és uraim, szabad a pánik, tessenek fiókot rohamozni), hanem az a ki nem mondott elv, miszerint helyesebb lett volna, ha előbb a kisbefektetők mentik a saját, és nem a kormány a nép pénzét.

Máskülönben a felvetésnek nincsen értelme. Mindenki (a magánbefektetők és a kormány) egyszerre nem juthat hozzá az összes pénzéhez, ezért is beszélünk csődről. Ez a kiindulópont. Két szereplő van a színen: a keményen spekuláló kisemberek, akik magas hozam reményében, magas kockázatú papírokba tették a pénzüket önkéntesen, illetve a keményen adózó kisemberek, akik nem spekuláltak a piaci átlagnál nagyobb hozam reményében, mégis kockáztatta a pénzüket a kormány. Ők a magas kockázatú államnak adták az adójukat, de nem önkéntesen.

Nem világos, miért élvezne előnyt az előbbi csoport az utóbbival szemben. Azoknak a pénze lett megmentve, akik semmilyen kockázatot nem akartak vállalni, azokéval szemben, akik mint betétesek, vállaltak. Az egész sötét történetben ez az egyetlen olyan mozzanat, ami nem ab ovo erkölcstelen.

*

Persze, a dolog ennél bonyolultabb, mert joggal lehet azt mondani, hogy a Quaestor ügyfelei nem azt a kockázatot vállalták ténylegesen, mint ami a papíron szerepelt, hiszen a fiktív kötvény nem része annak a magasabb szintű kockázatvállalásnak, amely alapján elvárható, hogy a veszteséget tudomásul vegyék. Az állam felügyeli ezt a piacot, az állam engedélyével működött ez a cég, az állam jóváhagyásával árulták ezeket a termékeket. A károsultak nyugodtan mondhatják, hogy ők a magasabb hozam reményében a veszteségeket is vállalnák, de itt nem erről van szó, hanem átverésről, amit az állam közreműködése mellett hajtottak végre, ami miatt az állam vezetői nem bújhatnak ki a felelősségvállalás terhe alól.

És ebben sok igazság volna. Éppen ezért okkal vonhat le bárki radikális következtetéseket a kormány alkalmasságának megrendítő hiánya miatt. Nem mintha az alkalmatlanság lenne a legdurvább probléma. Azon már rég túl vagyunk.

Hogy került egyáltalán az a közpénz a Quaestor-hoz? Aki erről döntött érdek nélkül volt hülye, vagy számításból? Ha a kormányzati intézmények állampapírt vettek, miért készpénzt kaptak vissza? Miért nem tettek feljelentést legkésőbb ennél a fejleménynél? Az ügyészség miért nem vette zár alá azonnal a teljes céges vagyont, megakadályozva a vagyonkimentést és biztosítva az igazságos elbírálását az ügyfelek kártalanításánál? Miért adott két hét egérutat a vezetésnek? Van-e szerepe a késlekedésben a legfőbb ügyész családi érintettségének vagy a felcsúti stadion VIP-páholyának? Van-e olyan politikus, államigazgatási vezető, párt közeli oligarcha, beleértve a családtagokat, akinek volt befektetése ennél a brókercégénél, és ebben a megmagyarázhatatlanul hosszúra nyúlt időszakban a pénzéhez hozzájutott, miközben az egyszerű betéteseknek erre már nem volt esélyük? Hol ér össze a Győri Eto-szál, a Szijjártó-szál, az orosz-szál, a keleti nyitás-szál a vagyonnyilatkozatokban felbukkanó rejtélyes családi segítség-szálakkal? Ki, mikor, mennyit kapott, hogy a nemzeti brókerbolt háborítatlanul működhetett?

Mint látható, a valódi botrány nem a közpénz kimenekítése a kisemberek háta mögött, hanem azonkívül minden más. Egyedül arra kellene koncentrálni, hogy ki a felelős mindezért.

Nem akarok Orbán-ellenes hangulatot kelteni, de azért láttunk már Orbánt. Még arról is egy személyben dönt, hogy a Vasas új stadionjában hány soros legyen a lelátó. Ő az egy dominó mind felett. És az utolsó.

Lassan bedől a Fidesz nevű piramisjáték.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!