Halálra gázoltak egy gyalogost Óbudán
A Szőlő utcában történt a baleset.
A Duna-parti terület a budapesti olimpia egyik fő helyszíne lett volna, de a vagyonkezelő nem árulja el, mi lesz vele a visszalépés után.
hvg.hu
A zuglói Népstadion köz ezentúl Radovic Dusán, a szolgálatteljesítés közben elhunyt rendőr nevét viseli.
hvg.hu
Orbán Viktorhoz küldte Tarlós Istvánt a BKV két szakszervezete. Talán akkor sikerült forrást szerezni az állami tulajdonú vállalatokéhoz hasonló mértékű béremelésre.
Szalai Anna
Európa tíz legkedveltebb ingatlanbefektetési célpontja közé került Budapest, de a lengyel és a cseh főváros is vonzóbb.
hvg.hu
Kőbányáról indul az első menetrendbe álló felújított metrószerelvény a 3-as vonalán. Tudósítónk szerint elég halk, hogy itt is a szomszéd mobilozása zavarja az embert a dübörgés helyett. Az ajtó már-már óvatoskodva csukódik, minden csillog és villog.
hvg.hu
A pénzért cserébe minden földi jót kapunk, de ha a drága élmény szeretnénk, sietnünk kell, ugyanis csak tizenkettőt adnak el belőle.
hvg.hu
Az olimpiai pályázat visszavonása, és a 3-as metró felújítása körüli botrányok, illetve az állami béremelés okozta önkormányzati bérsokk egyre jobban felfűti a kormány és a főváros viszonyát.
HVG
A BKK az év jegyellenőre díjátadóján jártunk, ahol a munkájukat szerető ellenőrökkel találkoztunk. Azt is megtudtuk, mikor lesz Budapesten elektronikus jegyrendszer.
Zelki Benjámin
A Mercer friss listáját is az osztrák főváros vezeti, a legjobb 20-ban pedig többnyire német, svájci és kanadai városok vannak. Budapest a hetvennyolcadik.
hvg.hu
Noha "5-ös metróként" lett interpretálva a pár napja megjelent felhívás a déli HÉV-ek fejlesztéséről, arra semmilyen garancia nincs, hogy tényleg metrót kapnak a csepeli és ráckevei utasok. Lehet belőle villamos vagy vonat is, de a legvalószínűbb az, hogy nem lesz az egészből semmi. Még a NIF szerint is csak 2019 után történhet meg az első kapavágás. Bármit is hoz ki ideálisnak a majdani tanulmány, addig épp elég kihívás lesz az elöregedett pálya és járműpark fenntartása is.
Zelki Benjámin
Tömeges leépítés indult a BKK-nál. Sorban rúgják ki az embereket, már most több tucat érintettről tudunk, de a szám akár a 100 felé is közelíthet.
Zelki Benjámin
Egy tévéinterjúban elmondta: már 2014-ben sem ragaszkodott a jelöléséért.
hvg.hu
A március 15-i állami ünnepségek miatt ideiglenes forgalomkorlátozás lesz 2016. március 14-én és 15-én Budapest I., V., VIII. és IX. kerületében.
hvg.hu
Hol a Kolosy téren, hol a Lukács fürdő előtt, hol a Vörösvári úti végállomásnál torlódnak fel a villamosok, és ez a többi vonallal hangoltság miatt még a város másik végén is nap mint nap felborítja a menetrendet. A BKK tud a problémáról, de nem kaptunk rá választ, mit kíván tenni ellene. Pedig több pofonegyszerű beavatkozással is orvosolni lehetne a helyzetet.
Zelki Benjámin
Állandó karbantartásra szorul a közbicikli-rendszer, de úgy látszik, hogy a rongálástól és lopástól való előzetes félelem alaptalan volt.
Torontáli Zoltán
Nagyon úgy néz ki, hogy hamarosan Magyarországra érkezik a 812 Superfast egyik első példánya.
hvg.hu
Újra drágább lett a vizes világbajnokság, ezúttal a rendőrség költött el 333 milliót a vb-hez kapcsolódóan.
hvg.hu
Július elején lesz Budapesten Red Bull Air Race-futam.
hvg.hu
Tíz napra a bécsi út túloldalán vendégeskedik a budapesti Nobu japán étterem. A sógoroknak ugyanis még nincs sajátja, így kölcsön adjuk egy kicsit.
hvg.hu