#bányászat

Szénbányászat Indiában – Nagyítás-fotógaléria
 

Szénbányászat Indiában – Nagyítás-fotógaléria

Indiában – többek közt Gauhati és Bokapahari területein – emberek tömkelege dolgozik bányákban a megélhetéshez alig elegendő fizetésért. Pénz pedig lenne bőven: a parlament ellenzéki képviselői korábban ugyanis a kormányfő lemondását követelték, miután egy vizsgálat kiderítette, nagy veszteség érte az államot több helyi szénbánya versenyeztetés nélküli eladásával. A jelentés szerint a magántársaságok 34 milliárd dolláros nyereséghez jutottak azzal, hogy alacsony áron sikerült megszerezniük a bányákat.

Fülöp Máté (szerkesztő) Fülöp Máté (szerkesztő)

Nem ússza meg a verespataki bányát Románia
 

Nem ússza meg a verespataki bányát Románia

A verespataki bánya ügyében továbbra is az évtizedes patthelyzet foglya Románia, eközben egy másik, szintén ciántechnológiás aranybánya nyitása kapott engedélyt Verespatak közelében. Korodi Attila volt környezetvédelmi miniszter szerint előbb-utóbb kitermelik a verespataki aranyat.

hvg.hu hvg.hu

Matolcsy szerint jó úton haladunk
 

Matolcsy szerint jó úton haladunk

Magyarország új növekedési terve rendkívül hangsúlyosan épít az újraiparosításra - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten egy konferencián. A nemzetgazdasági miniszter szerint elindult a siker, de még nem látszik. Az IMF-ről is esett egy pár szó.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Élesedik Kína „olajfegyvere”: csökkentik a ritkaföldfémek exportját
 

Élesedik Kína „olajfegyvere”: csökkentik a ritkaföldfémek exportját

A modern technológiák százainál - az iPhone-tól az intelligens bombákig - kulcsfontosságú a ritkaföldfémek használata. Ezek kilencvenöt százaléka kínai bányákból kerül a föld felszínére, az ázsiai országóriás viszont tavaly úgy döntött, hogy csökkenti az exportjukat, nemrégiben pedig bejelentette, hogy április elsejétől jelentősen megemeli - méghozzá sokszorosára - a rájuk kivetett adót. Vagyis a nyugati országoknak alternatív beszerzési források után kell nézniük.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Vér és arany: mi okozta a chilei bányabalesetet?
 

Vér és arany: mi okozta a chilei bányabalesetet?

Több hónapig is eltarthatnak a mentési munkálatok a chilei Copiapo városka melletti réz- és aranybányában, ahol egy omlás miatt 33 bányász rekedt a mélyben. Elkezdődött a vizsgálat a szerencsétlenség okának kiderítésére, amelyet valószínűleg csak novemberben ismerhetünk meg. Viszont már most sejthető, hogy a bányaszerencsétlenséghez a biztonsági szabályok súlyos megsértése vezetett - ráadásul mindez nem egyedi jelenség.

hvg.hu hvg.hu

Mangángumók nyomában a tenger mélyén
 

Mangángumók nyomában a tenger mélyén

A mangángumókat a tengerfenék szarvasgombájának, a jövő üzemanyagának tartják - egy német kutatócsoport most öt héten át tanulmányozta a nyersanyagban gazdag képződményeket 4300 méter mélységben.

MTI MTI

Etikus arany Peruból
 

Etikus arany Peruból

Egy perui mérnök kidolgozta az arany kinyerésének környezetbarát technológiáját, amely feleslegessé teszi a mérgező higany használatát a kisüzemi vagy magán aranybányászatban.

MTI MTI