Moszkva nem megy el a második ukrán békekonferenciára sem
Szerintük ott csak ultimátumot adnának nekik a kapitulációról.
Szerintük ott csak ultimátumot adnának nekik a kapitulációról.
Scholz az interjúban védelmébe vette kormánya eddigi teljesítményét, annak ellenére, hogy a három koalíciós párt gyengén szerepel a jövő évi választások előtti közvélemény-kutatásokban, és két keleti tartományban nemrégiben eddig példátlan mértékű vereséget szenvedtek.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint Moszkva nem fog “ráharapni” az ukrán elnök feltételei mellett megrendezendő békekonferenciára.
A francia elnök a Svájcban rendezett ukrajnai békekonferencián azt sürgette, hogy szélesítsék ki a békefolyamatban résztvevő orszáégok körét. Az eseményen egyöntetű volt az orosz békeajánlat visszautasítása.
Vlagyimir Putyin orosz elnököt nem is hívták meg a tanácskozásra, de a német kancellár előre közölte is, hogy a békejavaslata “komolytalan”.
A külügyminiszter csak azt sajnálja, hogy az oroszok nem lesznek ott Svájcban.
Az ukrán elnök hangsúlyozta, a békekonferenciára minden olyan országot várnak, amely tiszteletben tartja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, illetve szeretnék, ha az úgynevezett Globális Dél országai is képviseltetnék magukat.
Az Izrael mellett teljes mellszélességgel kiálló Egyesült Államokat terheli a felelősség mindazért, ami jelenleg a Gázai övezetben történik – fogalmazott Mahmúd Abbász.
Volt olyan diplomáciai forrás, aki a nemzetközi békekonferencia uniós ötletét köldöknézésnek nevezte.
Húsz éve, 1995. december 14-én írták alá Párizsban az 1992-ben kirobbant boszniai harcoknak és egyben a délszláv háborúnak véget vető daytoni békemegállapodást. A dokumentumot Alija Izetbegovics bosnyák, Franjo Tudjman horvát és Szlobodan Milosevics szerb elnök szignózta. Az egyezséget három hetes kemény alkudozás előzte meg, a tárgyaló felek között Richard Holbrooke, a washingtoni kormányzat képviselője közvetített. A megállapodás ugyan a harcoknak véget vetett, ám a Bosznia megosztott maradt: a bosnyákok, horvátok és szerbek közti bizalom nem állt helyre.
Nemzetközi békekonferencia kezdődik ma Svájcban, hogy kiutat találjanak a három éve tartó szíriai polgárháborúból. A tanácskozás a Genf-2 elnevezést viseli ugyan, de nem Genfben, hanem a Genfi-tó túlsó végén fekvő Montreux-ben rendezik.
A damaszkuszi kormány azt szeretné, hogy sikerrel végződjön a nemzetközi békekonferencia, valamint hogy külföldi beavatkozás nélkül, szíriai földön tárgyalhassanak a szemenbálló felek. De a szíriai elnök "a vörös vonal", a sorsáról tárgyalni sem hajlandók.