Két ügyben is bírságot kapott a TV2 a Médiatanácstól, a Balázsékat is vizsgálják
A tévécsatorna a korhatári besorolás ellen vétett, több mint 11 millió forintra büntették.
A tévécsatorna a korhatári besorolás ellen vétett, több mint 11 millió forintra büntették.
Gyurcsány Ferenc DK-elnök volt az idén az egyetlen, akit Kövér László pénzbírságra ítélt, de őt rögtön 14 millióra, amiért árulózott a Parlamentben. A Karsai Dániel halálára megemlékező momentumos Bedő Dávidot ugyan megfenyegette a házelnök, de végül nem büntette meg, viszont átírják a törvényt, hogy elejét vegyék a hasonló “akcióknak”.
A Meta rögtön közölte, hogy fellebbezést nyújt be a döntés ellen.
Amíg az eredetibe tilos, egy másik medencébe lehet behajigálni az aprót.
A sofőr Szentliszlón lépett oda a gáznak, ment is a 468 ezres bírság.
Nem változott meg eléggé az iOS, mivel az alkalmazásfejlesztők nem ajánlhatnak a App Store-on kívüli, olcsóbb ajánlatokat a felhasználóknak – az EU szerint pedig ez versenyellenes.
Ez egy létező szám, értéke mintegy 7 700 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 forint.
Voltak, akiket leejtettek a földre, másoknak a kerekesszékében okoztak jelentős kárt.
35 energiaitalt teszteltek, 28-nál találtak jelölési hibát, egyben kevés volt a vitamin, de a koffeinmennyiség stimmelt. 2,5 milliós élelmiszer-ellenőrzési bírságot osztottak ki.
Feltűnő jelenség volt, többen is szóltak a rendőrségnek miatta.
Az UEFA rasszista viselkedés miatt egy szurkolómentes meccset írt elő, bár azt egyelőre felfüggesztették.
A népszerű koreai banda tagját, Sugát egy augusztusi estén a rolleréről leesve találták meg a rendőrök, megszondáztatták, és azonnal elvették a jogosítványát.
A tavaly nyárig Aegon néven ismert társaságnál jelentős fogyasztóvédelmi hiányosságokat találtak.
Amíg az előző év nettó árbevételének 13 százaléka volt a maximum, három céget sújtottak ekkora büntetéssel.
A Holland Adatvédelmi Hatóság szerint a fuvarszervező cég nem tartotta be a GDPR-előírásokat, amikor a sofőrök adatait Amerikába továbbította.
Egy hónap alatt több mint 15 millió forintot vasalt be a bliccelőkön a MÁV, volt, aki egyszerre 148 ezret fizetett be.
Szokatlanul sok jogszabály változik 2024. augusztus elsejével. Miközben nagyot emelkedik a tranzakciós illeték, végleg velünk marad a kamatjövedelmek után fizetendő szocho, egyúttal megugranak az adó-, a közlekedési szabálysértési és a versenyhivatali bírságok. Csütörtöktől nagyobb esélyt kapnak az online csalások áldozatai.
A büntetés nagyobb részét a Raiffeisen Bank, kisebb részét a tulajdonában lévő lízingcég kapta. A Magyar Nemzeti Bank által feltárt, számos területet érintő hiányosságokat egy éven belül orvosolnia kell az osztrák tulajdonú banknak.
A hatóság 48 esetben indított eljárást, a kiszabott bírságok értéke meghaladta a 3 millió forintot.
A pénzügyőrök közigazgatási hatósági eljárást indítottak.