Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Amíg az előző év nettó árbevételének 13 százaléka volt a maximum, három céget sújtottak ekkora büntetéssel.
Ismét emelkedett az az összeg, amelyet bírságként szabhat ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a jogsértő vállalkozásokra. A maximális összeg tavaly szeptember 1-jéig az előző évi nettó árbevétel 10 százaléka volt, amely akkor 13 százalékra emelkedett. Most augusztustól azonban még tovább,
15 százalékra nőtt „a jogsértésekkel kapcsolatos visszatartó erő növelése érdekében”.
A hatóság emlékeztetett, hogy Versenytanácsa tavaly 97 vállalkozásra összesen 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki, idén pedig az összeg már augusztusban meghaladta a 2 milliárdot.
Egyre több illegális cigit szívnak a magyarok, 36,3 milliárd forint adóbevétel esett ki emiatt tavaly
Összességében csökken a hazai cigarettafogyasztás, vagyis az illegális piac arányaiban nőtt.
A konkrét bírságösszeget a versenytörvény, illetve a kiadott bírságközlemények adta mérlegelési keretek között kalkulálják, az adott ügy valamennyi körülményére figyelemmel. A maximálisan kiszabható bírságot az érintett vállalkozás – akár cégcsoportszintű – előző évi nettó árbevétele határozza meg.
A Versenytanács három ügyben alkalmazta a 13 százalékos maximális bírságplafont: egy illegális e-cigarettákat forgalmazó cégre, egy online lámpakereskedő áruházra, valamint a Booking.com globális online szálláshelyfoglalási platformot működtető vállalkozásra. Ez utóbbi – az utóvizsgálatokat tekintve – rekordösszegű bírságot kapott, mert nem teljesítette maradéktalanul a GVH által korábban előírt kötelezettségeit.
GVH: nem állt le a fogyasztók manipulálásával a Booking, közel 400 millió forintos bírságot kapott érte
Ez minden idők legmagasabb utóvizsgálatban kiszabott GVH-bírsága.
A GVH közleményében azt írta, hogy nem elsődleges célja a bírságolás, ezért számos együttműködési lehetőséget kínál a vállalkozások számára; aktív együttműködéssel az eljárások során is mérsékelhető a bírságösszeg.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök is reagált a tűzijáték „áruló Péter” blokkjára.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Nem szárnyal, de papíron még nem is hullott a porba.