Egy ember meghalt, hatan eltűntek, miután egy jacht elsüllyedt Szicíliában
50 méteres mélységben azonosították a roncsot, a búvárok az eltűntek után kutatnak.
50 méteres mélységben azonosították a roncsot, a búvárok az eltűntek után kutatnak.
Az evezőshalak felbukkanása rossz ómen, mivel a helyiek szerint ezek a halak – melyek az óceán felszíne alatti 200 és 975 méter közötti mélységben élnek – a földrengést jelzik.
Moszkva attól tart, hogy ukrán búvárok hajtanak végre szabotázsakciót a szevasztopoli kikötő ellen, és ezt akadályoztatná meg a kiképzett delfinekkel.
A második világháború idején, 1942-ben küldetés közben rejtélyesen eltűnt H.M.S. Triumph brit tengeralattjáró roncsát fedezték fel a görög partoknál – jelentette az ANA görög hírügynökség.
Kizárható, hogy kémek lettek volna.
A tengeri aknák Oroszország ukrajnai hadműveletének kezdete óta kezdtek felbukkanni a Fekete-tengeren.
Elkezdték feltárni a búvárok a 2014-ben megtalált HMS Erebus maradványait, és számos izgalmas leletre bukkantak, ami segíthet megérteni, mi történt a rejtélyes körülmények között elsüllyedt hajóval és annak elveszett legénységével.
Egy épületomlásnak köszönhetően maradt fenn egy igazán ritka lelet, amit így a fosztogatók sem tudtak magukkal vinni.
Egy 900 éves kardot rejtett a tenger mélye.
Hat és fél ezer éves újkőkori település maradványaira bukkantak horvát búvárok az Adriai-tenger legdélibb részén, Korcula sziget partjainál, a tengerszint alatt 4,5 méter mélyen.
A világ nyolcadik csodájaként emlegetett orosz cári Borostyánszoba kincsei után vadásznak lengyel búvárok. Most azt remélik: kéznyújtásnyira van a fél évszázados rejtély megfejtése.
XVII. századi hajóroncsot találtak a víz mélyén, ez is egyben maradt.
Kitüntették a Hableány-tragédia mentési munkálataiban kiemelkedőt nyújtó búvárokat, de ez aztán belső feszültséget eredményezett a búvárszövetségben.
Ezekkel akarják a kiemelés előtt a Clark Ádám úszódarura rögzíteni a hajótestet.
Egy héttel a Hableány tragédiája után magától a víz felszínére került egy holttest a Margit híd közelében, ő lehet a tragédia 14. áldozata. Ugyanennyi embert még keresnek. Közben megérkezett Budapestre az az úszódaru, amely egyedül képes kiemelni a hajóroncsot a víz alól, de túl magas a Duna vízállása ahhoz, hogy magától meg tudja közelíteni a helyszínt.
Folyamatosan emelkedik a Duna vízszintje, ami nagyban nehezíti a mentést.
A Belize-nél található Nagy Kék Lyuk páratlan természeti csoda, mégis nagyon keveset tudunk arról, mi van az alján. Tudósok egy csoportja most új (és szomorú) információkhoz jutott erről.
Egy izraeli lap úgy tudja, még nem találtak maradványokat.