#bűnszervezet

Újabb rendőrt gyanúsítottak meg V. László bűnszervezetében
 

Újabb rendőrt gyanúsítottak meg V. László bűnszervezetében

Újabb, a rendőrségi vesztegetési botrányban előzetes letartóztatásba helyezett egykori nyomozót, ezúttal Koblencz Attilát, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) volt bűnügyi nyomozóját gyanúsította meg az ügyészség azzal, hogy tagja volt a V. László vezette bűnszervezetnek – értesült a Magyar Nemzet.

hvg.hu hvg.hu

Illegális letöltőket állítottak bíróság elé
 

Illegális letöltőket állítottak bíróság elé

Megkezdődött kedden annak a 28 embernek a pere, akik a vádirat szerint szerzői jogokat sértettek meg azzal, hogy illegálisan töltöttek le és árusítottak az interneten szoftvereket, zenei anyagokat, filmeket. Az ügyet a Balassagyarmati Törvényszék tárgyalja, de az első tárgyalást a Fővárosi Törvényszék épületében tartották.

MTI MTI

MVM-maffiavád: megszólalt a nyomozók szóvivője
 

MVM-maffiavád: megszólalt a nyomozók szóvivője

Három éve folyik a nyomozás a villamos művekben működött bűnszervezet ellen; nyolc gyanúsított volt, de egyikük már meghalt. A "jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntett megalapozott gyanúja" azonban továbbra is megáll. volt vezérigazgató,

hvg.hu hvg.hu




Heten vannak előzetesben a szekszárdi emberkereskedők ügyében
 

Heten vannak előzetesben a szekszárdi emberkereskedők ügyében

Nyomozócsoportot hozott létre a rendőrség a szekszárdi emberkereskedelmi ügy felderítésére. A családi alapon szerveződő bűnszervezetnek hét tagja van előzetes letartóztatásban. Az egész ország területéről "gyűjtötték" a nőket, több százezer forintért adták-vették és prostitúcióra kényszerítették őket.

MTI MTI


Felszámoltak egy magyar-ukrán cigarettacsempész bűnszervezetet
 

Felszámoltak egy magyar-ukrán cigarettacsempész bűnszervezetet

Egy évig tartó felderítési munka eredményeként a vám- és pénzügyőrség, valamint a rendőrség munkatársai csütörtökön felszámoltak egy magyar-ukrán bűnszervezetet, amely cigarettacsempészésre és -értékesítésre specializálódott - közölte Sipos Jenő, a vámszervezet szóvivője.

MTI MTI

Napi hatezret fizettek főnökeiknek a korrupt parkolóőrök
 

Napi hatezret fizettek főnökeiknek a korrupt parkolóőrök

A Blikk információi szerint akár több tízmillió forint bevételre is szert tehetett a Budapesti Önkormányzati Parkolási Kft. két vezető beosztású munkatársa, akik a zsebre bírságoló parkolóőröktől napi hatezer forintos részesedést kaptak. A rendőrség bűnszervezetben elkövetett vesztegetés ügyében nyomoz.

hvg.hu/Blikk hvg.hu/Blikk


Háromszázmillióval lógott meg Magyar Róbert
 

Háromszázmillióval lógott meg Magyar Róbert

Itthon bujkál vagy külföldön, talán már nem is él, ezeket hitték a házi őrizetből megszökött ,a „fekete seregként” elhíresült bűnszervezet vezetőjéről, Magyar Róbertről. Korábban arról írtunk, hogy esküdt ellensége miatt akár halott is lehet. De a hvg.hu legfrissebb információi szerint külföldre menekült.

hvg.hu hvg.hu

Bűnszervezetet számolt fel a rendőrség Szabolcsban
 

Bűnszervezetet számolt fel a rendőrség Szabolcsban

Cigaretta illegális behozatalára és értékesítésére specializálódott bűnözői csoportot számolt fel a rendőrség és a vám- és pénzügyőrség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a banda két tagját már őrizetbe vették - közölte a pénzügyőrség térségi nyomozóhivatalának sajtóreferense.

MTI MTI


Híradó.hu: bűnszervezet a BKV-nál
 

Híradó.hu: bűnszervezet a BKV-nál

Bűnszervezetben való részvétellel egészítette ki Antal Attila, a BKV korábbi vezérigazgatója, Zelenák Tibor volt főosztályvezető és Mesterházy Ernő, Demszky Gábor főpolgármester tanácsadója gyanúsítását a rendőrség - erősítette meg a BRFK szerdán az MTI-nek a hirado.hu értesülését.

MTI MTI

Zuschlag ügyvédei szerint nem működött bűnszervezet
 

Zuschlag ügyvédei szerint nem működött bűnszervezet

A Zuschlag-perben elmondott védőbeszédükben az ügyvédek kedden azt állították: nem működtetett bűnszervezetet Zuschlag János, s a vádlottak nem üzletszerűen követték el cselekményüket, mert személyes hasznuk nem volt a pályázatokon elnyert pénzekből.

MTI MTI