30 másodperc alatt írt egy, a Sudokuhoz hasonlító játékot a ChatGPT
Pillanatok alatt megalkotott egy eddig nem létező logikai játékot a ChatGPT, ami a hagyományos Sudokut gondolja tovább – az eredmény már bárki számára hozzáférhető.
Pillanatok alatt megalkotott egy eddig nem létező logikai játékot a ChatGPT, ami a hagyományos Sudokut gondolja tovább – az eredmény már bárki számára hozzáférhető.
hvg.hu
Egy hónap alatt jelentősen megnőtt az érdeklődés a Bing kereső iránt, a felhasználók kétharmada új, és már 45 millió keresést végeztek a mesterséges intelligencia-alapú chatbottal.
hvg.hu
A Google Cloud vezetője, Thomas Kurian szerint még csak most kezdődik a mesterséges intelligencia fejlesztésével kapcsolatos verseny. A dolgozóit arra kérte, csapatként gondolkodjanak, és maradjanak lojálisak a céghez.
hvg.hu
Alig állította össze Brüsszel a szabályzatot a mesterséges intelligencia felhasználásáról, máris át kell dolgozni azt, mert a ChatGPT sok mindent megváltoztatott. Erre az Európai Parlament néhány képviselője azzal mutatott rá, hogy a ChatGPT-vel íratták meg a felszólalásukat a mesterséges intelligencia szabályozásáról.
Lengyel Miklós
A Microsoft lehetővé tette a felhasználók számára, hogy maguk döntsenek arról, milyen stílusú válaszokat szeretnének hallani a ChatGPT-re épített chatbottól.
hvg.hu
A Snapchat néhány napja már megmutatta, mi történik, ha a ChatGPT-t beépíti a saját alkalmazásába. Hamarosan még több ilyennel találkozhatunk a piacon.
hvg.hu
Az Allview Soul X10 úgy érkezik, hogy integrálva van bele az AVI nevű hangasszisztens, mely a ChatGPT tudásával felvértezve már válaszolni is tud a kérdéseinkre.
hvg.hu
Néhány napja még az emberi civilizációt fenyegető egyik legnagyobb kockázatként emlegette a mesterséges intelligenciát a Tesla- és SpaceX-vezér Elon Musk, aki most a jelek szerint maga is egy ChatGPT-szerű megoldás fejlesztésére keres kutatókat.
hvg.hu
Saját ChatGPT-alapú mesterséges intelligenciát integrál a Snapchat az üzenetküldőbe. Kezdetben még nem mindenki használhatja, azonban a távolabbi tervek ennél jóval ambiciózusabbak.
hvg.hu
Az üdvözlendő – sőt, tulajdonképpen elkerülhetetlen volt –, hogy a Google-nél is dologra fogják a mesterséges intelligenciát a kereséseknél. Azonban a Bard, a Google mesterséges intelligenciája egyes számítások szerint megtízszerezné a keresés költségét a kulcsszavas kereséshez képest.
hvg.hu
A ChatGPT Orbán beszédíróit egyelőre nem váltja ki, de arra már képes, hogy azokból a panelekből alkosson fogyasztható szöveget, amiket az utóbbi években unalomig szajkózott a miniszterelnök.
Arvind Krishna szerint sok területen, főleg a szellemi munkában hozhat komoly változásokat a mesterséges intelligencia, ami így sok emberi munkaerőt kiválthat vagy átalakíthat.
hvg.hu
Azóta elnézést kértek, mert a mesterséges intelligenciával fogalmaztatták meg, hogyan reagáljanak három áldozatot követelő tragédiára.
hvg.hu
Egy kezdetleges, chatbotszerű Bing fejlesztése sajtóértesülések szerint már hat éve folyamatban lehet, az áttörést azonban tényleg az OpenAI-féle GPT-modell hozhatta el, melyet egyesítettek a korábbi fejlesztésekkel az új Binghez. Mindez azt is jelenti, hogy a Microsoft már hosszú évek óta igyekszik megreformálni a saját keresőjét, hogy felvehesse a kesztyűt a piacot uraló Google-lel.
hvg.hu
Gyakorlatilag beszélgetni lehet a ChatGPT-vel egy új, ingyenes bővítmény segítségével: mi is beszélhetünk vele szóban, de a chatbot válaszait is hallhatjuk hanggal.
hvg.hu
A ChatGPT-től, azaz az OpenAI mesterséges intelligencián alapuló chatbotjától hangos mostanában a tech-világ. Az eszköz számítógépes kódokat elemez, ígéretes eredményeket mutatott fel egy nehéz orvosi vizsgán, de vajon hogyan segíthet egy átlagos felhasználónak?
hvg.hu
Bár egyfelől nincs azzal gond, hogy a mesterséges intelligencia immár cikkeket, novellákat, sőt akár rövid könyveket ír, a magazinok, könyvek kiadóinak mindez óriási problémát jelenthet.
hvg.hu
A Microsoft egy drónon keresztül mutatta meg, miként képzeli el a jövőben az ember és a robot közti interakciót.
hvg.hu
A kínai kormány minden eszközzel igyekszik megtiltani, hogy a felhasználók hozzáférjenek a ChatGPT-hez, miközben felszólította a technológiai cégeket, hogy fejlesszék ki annak kínai változatát.
hvg.hu
Hamarosan bárki hozzáférhet majd a Microsoft új Bing keresőjéhez és Edge böngészőjéhez mobilján, amelyekben már csevegést lehet kezdeményezni a mesterséges intelligenciával megtámogatott chatbottal. A Skype-ban pedig akár a csoportos beszélgetésekhez is hozzá lehet majd adni azt.
hvg.hu