Lánya ballagásának örömére cigányozott Novák Előd
A Mi Hazánk politikusa szokatlan módját választotta az ünneplésnek.
A Mi Hazánk politikusa szokatlan módját választotta az ünneplésnek.
Lázár János Mezőtúron tartotta meg legújabb lakossági fórumát, ahol a közbiztonságról kérdezték, amire ő cigányozással és a „cigánybűnözés” felemlegetésével reagált.
Úgy fest, hogy a képviselői mandátumát megtartja a politikus.
Egy videófelvétel rögzítette, amint újbudai szocialisták sértő megjegyzéseket tesznek a cigányokra. Az egyik érintett szerint csupán tréfálkoztak.
A magyar szurkolók a németek és a skótok ellen is több alkalommal „cigányoztak”.
Megvonták az irodahasználati jogot, és felmondták a szerződést. Szerdán döntött erről a VIII. kerületi önkormányzat illetékes bizottsága.
A párt ellen szombaton feljelentést is tett a plakátok miatt az 1 Magyarország Kezdeményezés.
A magyar focisták állítólag cigányoknak nevezték a román játékosokat a meccsen, és utána az öltözőnél is.
A zsidók tartják kézben az országot, de a cigány gyerekeknek is kijár a pofon – mondta öt évvel ezelőtt Kecel polgármestere, Haszilló Ferenc. Orbán is megkapta tőle a magáét. Akkor a Fidesz távozásra szólította fel, végül – mint most kiderült – mégsem zárták ki, a Fidesz jelöltjeként indul újra, hogy vezesse a Bács-Kiskun megyei várost.
A bejegyzés szerintük egész másra utal.
Egykori zsidózó és cigányozó kijelentései Orbánnak is kínosak voltak, a Fidesz egyszer már ki is zárta, most mégis támogatják.
Sértő megjegyzései és cselekedetei által veszélyeztette a diákok erkölcsi és érzelmi fejlődését, illetve megsértette diákjai emberi méltóságát egy soroksári tanárt. Öt évig nem taníthat.
A Jobbik feledtetné a múltját, de így nehéz lesz.
A baranyai lap Mellár Tamást akarta ezzel lejáratni.
A publicista Vona Gábort támadja a kormánypárti napilapban.
A jobbikos politikus arról elmélkedett Facebook-posztjában, hogy a kormány "Tudta?" plakátkampányát ki kéne egészíteni cigánybűnözéssel foglalkozó darabokkal is.
Bakács Tibor Settenkedő az általa vezetett műsorban cigányozta le a miniszterelnököt. A rádió alapértékeivel ellentétesnek tartotta ezt a megnyilvánulást, ezért további döntésig elköszöntek a műsorvezetőtől, és a műsor további munkatársaitól.
Antall Péter, a néhai miniszterelnök szellemi örökségét ápoló tudásközpont igazgatója szerint csak a konzervatív értelmiségi mentalitás hozadéka, hogy az ember kuruc.infós tartalmat, rasszista vicceket, fenékrázós videót, szexista és homofób kommenteket oszt meg.
A Studium Generale Diákszervezet felfüggesztette azt az oktatót, aki egy általuk szervezett iskolai érettségi előkészítő csoportban rasszista vicceket tartalmazó feladatsorokat osztott szét a tanulóknak.
A jobbikos 246 szavazatot (55%-ot) szerzett, a fideszes ellenfele 166 voksot (37%) gyűjtött be - értesült a hvg.hu.