#csalás

Szuperügyészeket küldene az EU, de Budapest visszalő
 

Szuperügyészeket küldene az EU, de Budapest visszalő

A "nem leszünk gyarmat!" szintű kormányzati megszólalásokon túl azért néha komoly jogi viták is vannak a magyar kormánypártok és Brüsszel között: az Európai Ügyészség ügyében például Budapest elővett egy olyan eszközt, amit még soha nem használt. Az ellopott EU-milliárdokért aggódó bizottság koncepciója igen erős, független ügyészt ültetne a tagállamok fölé, aki konkrétan beleszólna, mi után nyomozzanak, és ki ellen emeljenek vádat. Ez azonban a magyar kormánypártoknak (meg a Jobbiknak és az LMP-nek) nagyon nem tetszik.

Kovács Áron Kovács Áron




Hiába a nyomozás, három éve szedi áldozatait a nagystílű csaló
 

Hiába a nyomozás, három éve szedi áldozatait a nagystílű csaló

Több tízmillió forintot bukhattak azok a magánszemélyek, akik üzletet kötöttek S. Mercédesszel. A hvg.hu-nak nyilatkozó áldozatok elmondása szerint a jó megjelenésű, „tapasztalt üzletasszony” azzal az ajánlattal húzta csőbe őket, hogy vegyenek kis értékű ingatlanokat és adják el magasabb áron. A nő ügyvédje által kiállított szerződések általában hamisak, a felkínált ingatlanok nem léteznek. Kálnási Ágnes büntetőjogász szerint Mercédesz „profi csaló”, a sértettek a pénzüket valószínűleg soha nem fogják visszakapni, mert a nőnek már csak adóssága van. Annak ellenére, hogy már több mint három éve nyomoz a rendőrség az ügyben, a nő még mindig szabadlábon van, és folytatja az áldozatok behálózását.

Ivanyos Judit Ivanyos Judit


Több mint félezerszer vert át cégeket egy férfi
 

Több mint félezerszer vert át cégeket egy férfi

Már az időpontjára sem emlékezett a gyanúsított annak, mikor alapított céget egy ismerősét kihasználva, melynek segítségével vállalkozások, önkormányzatok, iskolák, alapítványok százaitól csalt ki pénzt 2011-ben és 2012-ben.

hvg.hu hvg.hu

60 milliót loptak két önkormányzattól, vádat emeltek ellenük
 

60 milliót loptak két önkormányzattól, vádat emeltek ellenük

Csalással, magánokirat-hamisítással és orgazdasággal gyanúsít a rendőrség három embert, akik 2005 és 2010 között 60 millió forinttal károsítottak meg két Pest megyei önkormányzatot. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság majdnem kétéves nyomozás után tett vádemelési javaslatot a Pest Megyei Főügyészségen – közölték szombaton.

MTI MTI


Tesznek az informatikai csalások veszélyére a magyar cégek
 

Tesznek az informatikai csalások veszélyére a magyar cégek

Alábecsülik az informatikai csalások veszélyét a magyar cégek, 86 százalékuk továbbra sem tart attól, hogy munkatársaik visszaélést követnek el az informatikai rendszereken keresztül. Még a csalásfelderítés során is csupán 53 százalékuk veszi számításba az elektronikus dokumentumokat bizonyítékként – derül ki az EY tanulmányából.

hvg.hu hvg.hu





2000 embernek ígért munkát, négy évet kapott
 

2000 embernek ígért munkát, négy évet kapott

Csalás miatt jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélte pénteken a Zalaegerszegi Törvényszék azt a férfit, aki éveken át külföldi munka ígéretével országszerte jelentetett meg újsághirdetéseket és küldött pénzért tájékoztatókat, de több mint 2000 ügyfele közül senki nem kapott állást.

MTI MTI

Olcsó hitel ígéretével verte át több tucat ügyfelét a csaló
 

Olcsó hitel ígéretével verte át több tucat ügyfelét a csaló

N. István a megkárosítottaknak azt mondta, hogy egy külföldi ország bankjaiban jó – rokoni, baráti – kapcsolatokkal rendelkezik, így olcsó hiteleket tud igényelni, csak időbe telik az ügyintézés. Ügyében a lezárta a nyomozást a debreceni rendőrség. Később a bankokat okolta, amiért nem jött össze az üzlet, és még több pénzt csalt ki ügyfeleitől.

hvg.hu hvg.hu