Elgázoltak egy postást Ráckevén, a vétkes sofőr elhajtott a baleset helyszínéről
A Magyar Posta minden szükséges segítséget megad a kézbesítőnek és családjának.
A Magyar Posta minden szükséges segítséget megad a kézbesítőnek és családjának.
Videófelvétel is készült a súlyos sérüléssel végződő balesetről.
A BMW X6 sofőrje két gyalogost gázolt el a zebrán kedden, majd pedig segítségnyújtás nélkül távozott.
A férfi elmenekült a helyszínről, autóját megpróbálhatta elrejteni, de a rendőrök elkapták.
A 78 éves sofőr előállításakor azt mondta a rendőröknek, hogy nem részegen vezetett, hanem már otthon ivott rá az ijedtségre.
A sofőrt és a gázoló jármű utasait továbbra is keresi a rendőrség.
Törökbálint térségében történt a tragédia.
A gázolás a múlt pénteken történt a 17. kerületben.
Az autós szabálytalanul hajtott be egy egyirányú utcába, majd miután egy biciklis futár ezt szóvá tette neki, elgázolta. Súlyos testi sértéssel és közúti veszélyeztetéssel gyanúsítják, bár ő állítja, nem szándékosan gázolt.
A bajai rendőrök a lakosság segítségét kérik, hogy megtalálják az ismeretlen motorost.
A 13 éves lányt mintegy 30 méteren át vonszolta az autója alatt az ittas sofőr.
Négyen is megsérültek - köztük egy hároméves kislány -, amikor a IV. kerületben két autó összeütközött. Az egyik sofőrje viszont úgy döntött, inkább lelép az utasával és továbbhajtott. A rendőrök elfogták.
A babakocsiban ülő gyermeknek nem esett a baja. A nő azt mondta: semmit nem érzékelt az ütközésből.
A 64 éves férfit New Yorkban ütötte el egy autó. A sofőr nem állt meg segíteni.