Ráadták a gyújtást a SpaceX űrhajójára, sikerült a fontos teszt
A SpaceX a Twitteren jelentette be, hogy sikerült a Super Heavy hordozórakéta statikus tesztje.
A SpaceX a Twitteren jelentette be, hogy sikerült a Super Heavy hordozórakéta statikus tesztje.
A Csillaghajó hordozórakétájával előzetesen semmi olyan tesztet nem tervezett a SpaceX, amihez be kellett volna gyújtan a hajtóműveket. Ehhez képest viszont robbanás rázta meg az állást.
A hosszú jogi csatározás és engedélyeztetés után néhány héten belül megtörténik, amire Elon Musk évek óta vár: felszáll a Starship.
Elon Musk 2050-re gyarmatosítaná a Marsot, ám ez egyelőre igen vad ötletnek hangzik.
A texasi Starbase nevű létesítményben található szerkezet a legvadabb mérnöki munka egy szakértő szerint.
Elon Musk ezúttal egy podcastben beszélt arról, mikor vinne először embert a Mars felszínére.
„Kapu a Marsra” című drónvideójával igyekszik bizonyítani a SpaceX, hogy készen áll a Naprendszer meghódítására. Gigantikus űrhajójukat akár még idén tesztelhetik Föld körüli pályán, de még több csatát meg kell vívnia Elon Musknak, mielőtt célba vehetné a Holdat és a Marsot.
A SpaceX már benyújtotta a hatóságnak a kérelmet, amivel engedélyeztetnék a 90 percig tartó tesztet.
Üzemi területre csak megfelelő engedély és felszerelés birtokában lehet belépni, ez alól pedig a SpaceX texasi létesítménye sem kivétel. Egy videós azonban tett a szabályokra.
A SpaceX Csillaghajójának prototípusa, az SN11 gond nélkül érte el a 10 kilométeres magasságot, utána viszont beütött a baj.
A SpaceX milliárdos ügyvivője nem akar tovább várni, pár éven belül letenné a vörös bolygó első városának alapkövét.
Néhány napon belül ismét a magasba szállhat a Starship űrhajó újabb prototípusa, az ehhez szükséges legfontosabb tesztet ugyanis sikerült abszolválnia a SpaceX-nek.
A SpaceX 12 500 méteres magasságba küldte volna fel a Starship nevű űrhajóját, ám a Raptor hajtómű hibát jelzett, így az utolsó pillanatban lefújták a tesztet.