Két csuklós buszt is elkötöttek fiatalok az éjjel Csepelen, de nem jutottak messzire
A két férfi terve az volt, hogy a belvárosba hajtanak a buszokkal, noha jogosítványa egyiküknek sincs.
A két férfi terve az volt, hogy a belvárosba hajtanak a buszokkal, noha jogosítványa egyiküknek sincs.
A legendás busz a felvételek tanúsága szerint egészen jó állapotnak örvend a távoli Teheránban.
Pénteken bárki bulizhatott a Szeged-Sándorfalva járaton, csak most legálisan, profi sofőrrel...
A járművel Sándorfalváról Szegedre is elmentek, és a tanyavilágban is megjáratták. A kisvárosba visszatérve már a rendőrök várták őket. A "kalandozást" a lányok komolyabb baleset nélkül megúszták, de a busz oldalát végighúzták.
A ritkánál is ritkább magyar autóbusz sokáig eltűntnek volt nyilvánítva, most azonban életjelet adott magáról.
2016. májusban hirdette meg a kormány a nemzeti autóbusz-gyártási programot. Az eddigi legnagyobb megrendelés egyelőre bebukni látszik.
Nemrég egy Brazíliában közlekedő csuklós busz adta meg magát, amit az egyik utasnak is sikerült levideóznia.
Lassan összeáll a kép a metrópótlással kapcsolatban: Volvo-hibridek és csuklós MAN-nek vihetik majd az utasokat a 3-as metró helyett a felújítás idején. A használt járművek Ausztriából és Norvégiából jöhetnek – írja az Indoház.hu.
Az autóbusz 38 üléses kialakítás mellett is képes 115 fő szállítására.
Valóságos tákolmány volt az első csuklós busz Budapesten, még dömperalkatrész is volt benne, ennek ellenére 35 ezer kilométert futott minden különösebb gond nélkül. Éppen 55 évvel ezelőtt utazhattak vele először az utasok. Akár 130-an is felfértek rá – idézi fel a Magyar Nemzet.