#Dél-Korea

Halott apjával találkozott Kim Dzsong Un

Nagyapja és apja nyughelyére, a phenjani Kumszuszan-emlékpalotába látogatott hétfőn Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az ország legnagyobb nemzeti ünnepe, az országalapító Kim Ir Szen születésének évfordulója alkalmából – jelentette a KNCA észak-koreai állami hírügynökség.





Fokozták a riadókészültséget Dél-Koreában

Megemelte a riadókészültség szintjét Dél-Korea azt követően, hogy a szöuli védelmi minisztérium egyik illetékese közölte, Észak-Korea befejezte egy újabb, feltételezett rakétakísérlet előkészületeit, és az indítás bármikor várható.






"Japán fenyegetésnek van kitéve"

Tokió úgy értékeli, Japán területére, vizeire és légterére, valamint állampolgárainak személyi biztonságára nézve fenyegető Peking kelet-kínai-tengeri magatartása – a több szomszédjával is területi vitában álló szigetország külügyminisztériuma pénteken terjesztette a kormány elé éves jelentését, amelyben ez is olvasható.


Újabb rakétát töltene a csőbe Észak-Korea

Két közép-hatótávolságú mobil rakétát szállított a keleti partjára Észak-Korea a hét elején a dél-koreai Yonhap hírügynökség szerint. Szakértők szerint április közepére időzíthetik a kilövést.


Fotók érkeztek a feszült Észak-Koreából

Az atomfegyver bevetését is kilátásba helyezte Észak-Korea az Egyesült Államok ellen. A legújabb fenyegetések nyomán az amerikai nemzetbiztonsági tanács Phenjant a háborús retorika beszüntetésére szólította fel. Fotók a térségből.





Észak-Korea blokád alá vette a közös gazdasági övezetet

A két Korea határán álló, közösen létrehozott gazdasági övezetet észak-koreai blokádjáról szerda hajnalban adott hírt Szöulban a dél-koreai újraegyesítési minisztérium. Dél-koreaiakat nem engednek be az észak-koreai komplexumba, de egy idő után kiengedték az ott tartózkodó mintegy 860 délit.