#Demokratikus Koalíció (DK)



DK: Gulyás Gergely hazudik, vagy nem ismeri a házszabályt

A Demokratikus Koalíció levélben fordult az Országgyűlés Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának elnökéhez, azt kérdezve: a testület fenntartja-e korábbi határozatát, amely alapján a DK-nak lehetősége van parlamenti frakciót alakítani. A párt nyílt levélben tette fel kérdéseit a kereszténydemokrata testületi elnöknek. A DK a fideszes Gulyás Gergely korábbi nyilatkozatának valóságtartalmát is vitatja.




Kétszázmilliót veszíthetnek Gyurcsányék

Idén több mint hatvan, jövőre pedig csaknem százhúsz millió forintot veszít a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) azzal, ha nem alakíthat parlamenti frakciót. Függetlenként bizottsági részvételük és felszólalási lehetőségük is korlátozott marad.



Pazarlásszámlálót indított a Demokratikus Koalíció

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány több mint ezermilliárd forintot pazarolt el az adófizetők pénzéből a kormányváltás óta. A fizess.demokratikuskoalicio.hu weboldalon "pazarlásszámítót" indítottak, ahol az általuk feleslegesnek, pazarlónak ítélt, illetve a szerintük a Fideszhez közeli üzleti köröket segítő kiadásokat veszik sorra – mondta szerdán Varju László pártigazgató.


DK: Orbán tegyen ígéretet az Európa Tanács főtitkárának

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a Velencei Bizottság véleménye is azt támasztja alá, hogy az igazságszolgáltatási reform ellentétes az európai normákkal. A DK ezért elvárja, hogy a miniszterelnök már a héten ígéretet tegyen az Európa Tanács főtitkárának a kifogásolt rendelkezések megváltoztatására.



"Politikai vicc" - Gyurcsányék szerint ők nem készülnek törvénysértésre

Kizárólag törvényes eszközök igénybevételét jelenti az az alkotmányos blokád, amelyet Gyurcsány Ferenc hirdetett meg az Alkotmánybíróság (AB) ellen - közölte Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva, de részleteket nem árult el. A politikus ugyanakkor viccnek, politikai kabarénak nevezte, hogy a volt kormányfő március 15-i kijelentése után egy magánszemély terrorcselekmény miatt tett feljelentést.


Gyurcsányék frakció nélkül: Brüsszelhez fordul a DK

Az Európai Parlament (EP) elnökének és frakcióvezetőinek, az Európa Tanács főtitkárának és a Budapestre akkreditált nagyköveteknek írt levélben kifogásolja az országgyűlési törvényjavaslatot a Demokratikus Koalíció (DK), amelyet az előterjesztés elfogadása megakadályozna abban, hogy parlamenti frakciót alakítson. A Fidesz szóvivője szerint nincs ma Magyarországon olyan politikai vezető, akinek félnie kellene egy "egyszázalékos töredékpárttól és annak bukott vezetőjétől".


Orbán szaúdi látogatását feszegeti a DK

Az októberi szaúd-arábiai kormányfői látogatás részleteire kíváncsi Oláh Lajos független parlamenti képviselő, a Demokratikus Koalíció tagja, aki írásbeli kérdést intézett Orbán Viktorhoz és Martonyi Jánoshoz ez ügyben.


Gyurcsány: "Orbán nyomorultak százezreit teremti meg"

Gyurcsány Ferenc ünnepi beszédében többek között azt mondta: Orbán kormányával nem az a baj, hogy időnként téved, hanem az, hogy "elveszi a harmadik köztársaságot". "Orbán alkotmányos puccsal hajtja végre az ellenforradalmat. A centrális erőtér politikájának mindenkinek ellent kell állnia" - mondta a volt kormányfő, a DK elnöke.



Gyurcsányék Európához fordulnak a frakciójuk miatt

A Demokratikus Koalíció (DK) nemzetközi szervezetekhez fordul segítségért, ha nem alakíthat frakciót - mondta Varju László pártigazgató arra a hírre reagálva, hogy az Országgyűlésről szóló új törvény tervezete nem tenné lehetővé a Gyurcsány Ferenc vezette pártnak a frakcióalakítást.


Gyurcsányék nem alakíthatnak frakciót

Az Országgyűlésről szóló új törvény nem teszi majd lehetővé, hogy parlamenti frakciót alakítsanak a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióhoz tartozó, az MSZP-ből kivált, jelenleg független országgyűlési képviselők - hangzott el egy szerdai kormánypárti háttérbeszélgetésen.


A Balsai-jelentés miatt ugrott egymásnak az MSZP és a DK

A szocialisták frakcióvezető-helyettese szerint Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke "tudatosan, felelős politikushoz méltatlan módon félremagyarázza" azt, miért szavazták meg MSZP-s képviselők hétfőn a Balsai-jelentést a parlamentben. Molnár a szocialista képviselők magyarázó közleményének megjelenése előtt kérte nyílt levélben az MSZP-t, tisztázza, mit jelentett a négy igen szavazat.


DK: miért szavazták meg MSZP-sek a Balsai-jelentést?

Nyílt levélben kér választ Mesterházy Attilától, az MSZP elnök-frakcióvezetőjétől Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke arra, hogy miért támogatta négy szocialista képviselő a parlamentben a 2006. őszi rendőri erőszakot vizsgáló Balsai-jelentés elfogadását.


DK: a Fidesz miatt nem jutott be a szlovák parlamentbe az MKP

A Demokratikus Koalíció (DK) örömmel fogadta, hogy a Bugár Béla vezette Most-Híd a szombati választáson bejutott a szlovákiai törvényhozásba, ahogy azt is, hogy a szélsőséges, magyarellenes pártok nem kerültek be. Molnár Csaba, a Gyurcsány Ferenc vezette párt alelnöke hétfőn sajtótájékoztatón azt mondta: a Magyar Koalíció Pártja (MKP) újbóli kimaradása azt jelzi, hogy káros volt számára a Fidesz "gyámkodása".