szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az októberi szaúd-arábiai kormányfői látogatás részleteire kíváncsi Oláh Lajos független parlamenti képviselő, a Demokratikus Koalíció tagja, aki írásbeli kérdést intézett Orbán Viktorhoz és Martonyi Jánoshoz ez ügyben.

Oláh Lajos az október eleji szaúdi látogatás során történtekről, a delegáció összetételéről, a kísérő személyek kiválasztásának módjáról kérdezte a miniszterelnököt és a külügyminisztert írásban, mert mint közleményében írta, bár hivatalos útról van szó, az illetékes minisztérium a téma kapcsán vajmi kevés információval tudott, illetve akart szolgálni.

A minisztérium indoklása szerint ugyanis az Orbán Viktort kísérő 21 fős üzleti delegáció látogatása már nem tekinthető hivatalosnak, így róluk információval szolgálni csak az előzetes engedélyükkel lehet. Az előzetes engedélyt pedig csupán 7 személy adta meg.

Oláh Lajos nem érti a titkolózást, ha a delegációban részt vevő emberek szintén részt vettek a szaúd-arábiai hivatalos rendezvényeken, ezért felszólítja a külügyminisztériumot, hogy ne titkolózzanak tovább, és hozzanak nyilvánosságra mindenféle információt Orbán Viktor hivatalos szaúdi látogatása kapcsán.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!