Mobilunkkal menekülünk a depresszió elől?
A mobilozással és internetezéssel kapcsolatban függőség jeleit mutató emberek vélhetően a depresszió hatását csökkentik - erre utal egy új kutatás eredménye.
A mobilozással és internetezéssel kapcsolatban függőség jeleit mutató emberek vélhetően a depresszió hatását csökkentik - erre utal egy új kutatás eredménye.
hvg.hu
Egy újabb vizsgálat megerősítette: súlyosan lelki beteg volt az a másodpilóta, aki szándékosan hegynek vezette a Germanwings gépét tavaly márciusban. Hét héttel a katasztrófa előtt is kórházba akarták küldeni, nem ment. A szakértők a pilóták orvosi ellenőrzésének szigorítását, indokolt esetben az orvosi titoktartás megszegését javasolják.
MTI
A német Bild nyilvánosságra hozta a Germanwings-gépet hegynek vezető pilóta utolsó levelét, amelyet orvosának írt két héttel a katasztrófa előtt. A 27 éves Andreas Lubitz súlyosan depressziós volt, nem tudott aludni, és attól félt, hogy megvakult. Erős gyógyszereket szedett, mégis engedték repülni.
hvg.hu
Már két hónap után közel fele annyi depressziós tünetről számoltak be azok, akik heti két alkalommal egy órán át ezt a két speciális tevékenységet végezték.
hvg.hu
Fáradtság, nyugtalanság, aluszékonyság, fokozott étvágy és az ezzel együtt járó hízás, társaságkerülés, dekoncentráció, libidó csökkenése, általános rossz közérzet - mind a tél végi időszak jellemző panaszai, amelyeket tényleg érdemes komolyan venni. – Most adunk néhány hasznos tanácsot, amelyeket betartva a kellemetlen tüneteket elkerülheti.
hvg.hu
Az 1930-as években az USA-ban kezdték komolyabban vizsgálni a tudomány módszereivel, hogy van-e elsődleges lelki oka a rákbetegségeknek. Az évtizedek során bebizonyosodott, hogy a dohányzás, a rendszeres és mértéktelen alkoholfogyasztás, az azbeszt és az ultraibolya sugárzás például nagyban hozzájárulhat a rákbetegségek kialakulásához, ugyanakkor az elsődleges lelki tényezők befolyását a rákos megbetegedéseknél a mai napig nem sikerült a tudomány eszközeivel hitelt érdemlően igazolni.
hvg.hu
2014 februárjában jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök, hogy a kormány 12 milliárdot szán a Nemzeti Agykutató Programra (NAP). Miután a legtöbb tudományág és az egész egészségügy masszív alulfinanszírozottsággal küzd, a félidejéhez ért kutatási programnak nagy elvárásoknak kell megfelelnie, hogy igazolja letagadhatatlan kiemelt státuszát.
Stemler Miklós
Sokkal kevesebb stressz éri azokat a gyerekeket, akiknek kutyájuk van. Ráadásul az elhízás veszélye sem fenyegeti őket – állapította meg az USA vezető egészségügyi szervezetének friss kutatása.
hvg.hu
Sinead O’Connor nyílt levélben kért segítséget, állítólag a családja annyira rosszul bánt vele, hogy alig él - állítása szerint szakít a zenével, mert az juttatta ide. Az ír énekesőt, jelenleg depresszióval kezelik egy pszichiátriai klinikán.
Blikk
Blikk
hvg.hu
A profit játékosokra sokkal inkább leselkedik a depresszió, mint az átlagemberekre – derült ki egy tanulmányból. Még veszélyeztetettebbek azok a futballisták, akik több súlyos sérülésen vannak túl.
MTI
Noha hétköznapi eset, hogy a kamaszok vitáznak az apjukkal, fontos tudni, hogy az ilyen balhék kihatással vannak a gyerekek mentális egészségére.
Pulzus
Egy friss tudományos összegzésből kiderült: a rendszeres halfogyasztás alaposan csökkenti az emberek százmillióit érintő depresszió kialakulásának esélyét.
hvg.hu
A mentális betegségek róják a legnagyobb terhet Európára - derült ki egy friss kutatásból. Magyarországon sem rózsás a helyzet, a lakosság 38 százalékát érinti valamilyen mentális betegség, ebből a leggyakoribb a depresszió.
hvg.hu
Az okostelefonjaink által gyűjtött adatok nagy valószínűséggel árulkodnak arról, hogy a depresszió tünetei megjelentek-e nálunk vagy sem, legalábbis egy amerikai kutatás szerint.
hvg.hu
Brit kutatók több mint 14 ezer ember mentálhigiénés állapotát követték a kilencvenes évek óta, és kiderült, hogy a kutatásban diagnosztizált depressziós esetek több mint 30 százaléka a gyermekkori csúfolódásokra vezethető vissza.
MTI
Az apákat sem kíméli a gyermekágyi depresszió – helyezte új megvilágításba az eddig csak a nők esetében kutatott problémát két friss amerikai vizsgálat is.
Pulzus
A meditációs terápia egy fajtája éppoly jól véd a depresszió kiújulásától, mint a jelenleg forgalomban lévő antidepresszánsok – állapította meg egy 424 résztvevővel végzett összehasonlító vizsgálat.
MTI
Egy időre abbahagyta a pilótaképzést Adreas Lubitz a Lufthansánál, és visszatérése után súlyos depresszióról számolt be 2009-ben – közölték kedden délután a német légitársaságtól. Mindez kulcsfontosságú lehet a Germanwings-katasztrófa vizsgálatánál. A múlt héten lezuhant Barcelona–Düsseldorf-járatot az eddigi adatok szerint szándékosan vezette egy hegynek a francia Alpokban a másodpilótaként dolgozó Lubitz, miután kizárta a pilótafülkéből a kapitányt.
hvg.hu
Andreas Lubitz "súlyos depresszióban" szenvedett 2009-ben és pszichiátriai kezelésben részesült – állítja a német Bild bulvárlap, miután tanulmányozhatta a német szövetségi légiközlekedési hivatal dokumentumait.
MTI
MTI
hvg.hu
A depresszió, az öngyilkosság és annak megelőzése van napirenden idén a Magyar Pszichiátriai Társaság XIX. vándorgyűlésén, amelyet Szegeden rendeznek meg szerdától szombatig.
MTI